Középkori eredetű város Késmárk, első említése 1251-ből származik. Lakói több évszázadon át magyarok és németek voltak. Ám a második világégés után az őslakosokat kitelepítették. Ma már szinte csak szlovákok élnek Késmárkon, de az épületek egy szebb kor emlékét őrzik.

A főteret az 1461-es megépítése óta jócskán átalakított tornyos városháza díszíti.

A magyar címer is ott ragyog még a Szepesség legrégibb, 16. századi reneszánsz harangtornyán. Mellette már 600 éve virraszt rendületlenül a Szent Kereszt gótikus plébániatemplom.

De koronás címert találunk az evangélikus líceum homlokzatán is, ahol egykor a Magas-Tátra feltárói tanítottak, így érthető, hogy miért volt Késmárk az első magyar turista szervezet, a Kárpát Egyesület székhelye.

Közel a líceumhoz a 17. században, egyetlen vasszög felhasználása nélkül épült 1500 férőhelyes Régi Evangélikus fatemplom ma már a világörökség részét képezi.

Késmárk híres szülötte Felső-Magyarország és Erdély fejedelme, Thököly Imre, akit idegen földön, száműzetésben ért a halál. Hamvai csak két évszázad múltán, 1906-ban térhettek haza szülővárosába. Sírboltja a líceum szomszédságában található evangélikus templomban található.

Az Árpád-korban határőrök lakták Nagyőrt, ahol a szokásos szepességi kép, a gótikus Szent Anna templom és a reneszánsz harangtorony fogadja a vándort.

Itt vert gyökeret a 16. században a Berzeviczy család, majd az új birtokos, Horváth-Stancsics család emelte a pompázatos várkastélyt, amiben nyomban főiskolát is létesítettek. Az 1800-as években a Szirmay, majd a Mednyánszky család fészke lett. És ha festményeit csodáljuk, gondoljunk arra, hogy itt cseperedett, majd édesanyja halála után ide is vonult vissza a kiváló festőművész, Mednyánszky László.

E szepesi gyöngyszem központjában is elmaradhatatlan a gótikus stílusjegyeket őrző Szent Antal templom, mellette a pártázatos harangtoronnyal.

A tatárjárás után elnéptelenedett vidékre IV. Béla hívott német ajkú telepeseket. Miután városi jogokat kapott, Szepesbéla hamar felzárkózott a gazdag és jelentős szepesi szász városok közé. Aztán jött Zsigmond király, aki a 15. századi pénzügyi válság ellen úgy küzdött, hogy a többi jelentős szepességi várossal együtt Bélát is zálogba adta sógorának, a lengyel királynak. A 13 szepesi város csak 1772-ben került vissza Magyarországhoz, melynek emlékére hálából Szepesbéla főterén Mária-oszlopot emeltek.

A Tátra egyetlen látogatható barlangját a Csikó-hegy északi oldalában vezető tanösvényen közelíthetjük meg. Az aranyásók által már korábban is ismert Bélai-cseppkőbarlangba elsőként a szepesbélai Husz Gyula és Britz János merészkedett be 1881-ben. Egy évre rá a nagyközönség számára is megnyitották a csodákat rejtő üreget és 1896-ban a világon először elektromos árammal világították meg. A barlang két egymásba nyíló meredek sziklahasadékból áll, rendkívül gazdag cseppkőképződményekben, tavacskákban. Az 1752 méter hosszú barlangból 1370 méter látogatható. Mélysége 160 méter, átlagos hőmérséklete pedig + 5 fok körül mozog.

Már a 16. századtól lakták Zsárt, eleinte főleg földművesek, pásztorok, favágók és szénégetők. Ma is a lengyelek hegyvidéki néprajzi csoportja, az élő néphagyományokkal és szép faépítészettel rendelkező gorálok élnek itt, jellegzetes rusztikus, festett faházakban, amelyekből a legújabb korok fejlesztésnek nevezett beruházásai sajnos már sokat eltüntettek.

A Zsár fölötti hágón kötelező megállni. Észak felől talán innen a legszebb a Bélai-Tátra vonulata, karnyújtásnyira lévő markáns sziklabérceivel, a Siratóval és a Holló-kővel. Már egész közel járunk az ezeréves lengyel-magyar határhoz. A Jávor-völgy torkolatánál bújik meg a történelmi haza utolsó települése, a kis hegyi üdülőfalu, Javorina.

A kristálytisztán gyöngyöző Rézakna patak néhol festői szurdokot alkotva tör át a sziklákon. A krónikák szerint az addig csak pásztorok látogatta Hátsó-Rézaknák-völgyét a 15. századtól kezdték járni a Kopa-hágó környéki rézbányákra menet a bányászok. Ahogy telt-múlt az idő, helyüket a természeti kincsekre vágyó turisták vették át.

A Hátsó-Rézaknák-völgye a Kopa-hágóban találkozik az Elülső-Rézaknák-völgyével. A hágón átvezető ösvény régen fontos kereskedelmi és persze csempészútvonalnak számított a Magyar és a Lengyel Királyság között. Ezért is nevezték sokáig a nyugati, Hátsó völgyet Magyar, míg a keleti, Elülső völgyet Lengyel Rézaknáknak.

Érdemes még feljebb kapaszkodni a Fehér-tavi-csúcs alatti füves nyeregbe, az Elülső-Kopa-hágóba, hisz ezen a ponton fog kezet egymással a Magas-Tátra és a Bélai-Tátra.

A Kopa-hágótól a zöld jelzésen haladva a Bélai-Tátra főgerincét nyugati és keleti részre osztó Széles-nyeregbe érünk. Talán innen mutatja legszebb arcát a vonulat: A nyugati gerincen sorakoznak a Bélai-Tátra látványosabb csúcsai: a legmagasabb, a Holló-kő, a hegység arculatát talán legjobban meghatározó impozáns Sirató, a háttérben a Murány és a Barlang-hegy.

Kelet felé fordulva az enyhébben hullámzó gerincen szerényebb kivitelű, de annál beszédesebb nevű csúcsok emelkednek. Itt van mindjárt a Bolond Gerő, mögötte a három csúcsot magában foglaló Mészárszékkel.