A Kár­pát-meden­ce túra­kö­zös­sé­ge­i­nek egyik zarán­dok­he­lye­ként szá­mon­tar­tott Bor­sa­fü­re­den gyűl­tünk össze ismét. XI. alka­lom­mal került meg­hir­de­tés­re a Haza­já­ró kupa soro­zat egyik jel­ké­pé­nek is szá­mí­tó prog­ram­ja, a Rad­nai-hava­sok túra­hét­vé­ge.

Ismét bebi­zo­nyo­so­dott, hogy a ter­mé­szet­já­rás nem csak egy sza­bad­idős sport, hanem szo­ros köte­lé­ke, egy­ben össze­tar­tó ere­je is a kár­pát-meden­cei magyar túra­tár­sa­da­lom­nak. A részt­ve­vők közel 100 fős csa­pa­ta egy­szer­re kép­vi­sel­te a Fel­vi­dé­ket, a Dél­vi­dé­ket, Kár­pát­al­ját, Erdélyt, Par­ci­u­mot és ter­mé­sze­te­sen az Anya­or­szá­got is, hiszen a hívás­ra jöt­tek a fel­vi­dé­ki Nagy­kür­tös­ről, a dél­vi­dé­ki Sza­bad­ká­ról, az erdé­lyi Csík­pál­fal­va, Csík­sze­re­da, Kéz­di­vá­sár­hely, Kászon­új­fa­lu, Lupény, Maros­vá­sár­hely, Szat­már­né­me­ti, Szent­egy­há­za, Szent­ka­tol­na, Tor­da­szent­lász­ló, Tus­nád­fa­lu, Uton, Zabo­la kép­vi­se­le­té­ben, Kár­pát­al­já­ról Bereg­szász, Nagy­be­reg, Nagy­sző­lős, Nevet­len­fa­lu és Tisza­új­lak túrá­zói, és az anya­or­szá­gi tele­pü­lé­sek­ről, Békés­csa­ba, Békés, Buda­pest, Csong­rád, Esze­ter­gom, Keszt­hely, Kim­le, Mag­lód, Sze­ged, Tata és Újhar­tyán elszánt túrázói.Pénteken folya­ma­to­san érkez­tek a túra részt­ve­vői az elő­re lefog­lalt szál­lá­sok­ra, ahol vacso­ra várt min­den­kit. Az elmúlt min­den tekin­tet­ben lát­vá­nyos fej­lő­dé­sen ment keresz­tül a régió inf­ra­struk­tú­rá­ja, így egy­re könnyeb­ben és gyor­sab­ban tehet­tük meg a rövid­nek nem mond­ha­tó autó­utat. Útköz­ben ki-ki egyé­ni prog­ra­mok­kal szí­ne­sít­het­te a mono­ton uta­zást. Mi Zsi­bón áll­tunk meg, ahol a Wes­se­lé­nyi-kas­télyt és a mel­let­te 1968-ban lét­re­ho­zott egye­dül­ál­ló bota­ni­kus ker­tet és vadas­par­kot jár­tuk végig. Leg­töb­bek­kel egye­tem­ben este­fe­lé érkez­tünk Bor­sa­fü­red­re, ahol, bár más-más pan­zi­ó­ban, de a házi­gaz­dá­ink­nak, a Med­ve pan­zió tulaj­do­no­sa­i­nak, a Bak-Meny­hárt házas­pár­nak köszön­he­tő­en min­den­kit vacso­ra, és vetett ágy foga­dott. Ane­ta és fér­je Sán­dor vál­lal­ták a szál­lás és étke­zés, vala­mint a más­na­pi túrá­hoz a fel­vo­nó idő előt­ti elin­dí­tá­sá­nak meg­szer­ve­zé­sét. Ők azok, akik az első évad­tól szív­vel teli, elhi­va­tott, lel­kes főszer­ve­zői és házi­gaz­dái az ese­mény­nek.

Más­nap, a reg­ge­li után a Med­ve pan­zió előtt gyűlt össze a részt­ve­vők szí­nes soka­sá­ga, hogy cso­port­ké­pen rög­zít­se a közös jelen­lé­tün­ket. A túra előtt per­sze a meg­szo­kott útvo­nal ismer­te­té­sé­re is sor­ke­rült, melyen a túra veze­tő­je, a Haza­já­ró ispán­ja Koczi­ha Atti­la nem csak a túra­ter­vet, a vár­ha­tó nehéz­sé­ge­ket és az alap­sza­bá­lyo­kat ismer­tet­te, de a továb­bi három túra­ve­ze­tő tár­sát, Bol­di­zsár Beá­tát, Szom­bat­falvy Zsu­zsan­nát és a Haza­já­ró kár­pát­al­jai ispán­ját, Bíró And­rást is bemu­tat­ta, akik­hez a túra során lehe­tett segít­sé­gért for­dul­ni. Ezt köve­tő­en indul­tunk gya­log a tavaly már kipró­bált új, kabi­nos fel­vo­nó­hoz, ahol cso­por­to­san vet­tük meg a jegye­in­ket. A fel­vo­nó­val a Buza Mun­te­lui 1663 m magas csú­csa felé indul­tunk, mely a gya­log­tú­ra kez­dő pont­ja volt. Túránk ezút­tal a hegy­ség észa­ki gerin­cét és annak több csú­csát, köz­tük a 2189 m magas Puzd­ra csú­csot (Vâr­ful Puzd­re­lor) céloz­ta meg.
A fel­vo­nó fel­ső állo­má­sá­tól a kék kör jel­zést követ­ve indul­tunk útnak a főge­rinc irá­nyá­ba. Erdei sza­ka­szon halad­va hama­ro­san a kopár, leke­re­kí­tett pla­tó­hát­tal ren­del­ke­ző 1771 m magas Păl­ti­ni­su mere­dek szik­la-oldal­fa­la­i­nak árnyé­ká­ban olda­laz­tunk, majd eresz­ked­tünk lefe­lé, míg­nem az erdő­zó­nát elhagy­va az 1540 m maga­san meg­bú­jó Puzd­re­le mene­dék­ház­hoz értünk, ahol egy­kor a téli sport ked­ve­lő­i­nek még sípá­lya is lehe­tő­sé­get adott az önfe­ledt lecsú­szás­ra. Itt tar­tot­tuk az első pihe­nőn­ket, hogy a tel­jes csa­pa­tot össze­vár­has­suk.

Már innen is pazar lát­vánnyal mutat­ta meg magát a fél­kör­ben fölénk maga­so­dó, 2048 m magas Galac, a még maga­sabb Nagy-Tejes és a fő cél­pon­tunk, a hófol­tok­kal tar­kí­tott Puzd­ra csú­csa. A pihe­nő után a kék kör jel­zé­sen foly­tat­tuk az utat, de az koráb­ban együtt haladt a kék három­szög jel­lel, kelet­ről kerül­ve a Gala­cot. Nem­rég módo­sí­tot­ták a nyom­vo­na­lat és újra fes­tet­ték a jel­zést, de csak a Puzd­ra-kat­la­nig, ami nem kis kihí­vás elé állí­tott ben­nün­ket, hiszen ezen a nyom­vo­na­lon ter­vez­tük a főge­rinc­re jutást a Galac­tól nyu­gat­ra, a Tejes-nye­reg­be. Sze­ren­csé­re a leg­újabb tér­kép­re és az online tér­ké­pek­re már fel­ve­zet­ték az új nyom­vo­na­lat, így ezek segít­sé­gé­vel indul­tunk fel­fe­lé. Így sem volt könnyű a fel­me­ne­tel. A kita­po­sott ösvé­nyek­nek lát­szó nyom­vo­na­lak nem a tér­ké­pek sze­rint halad­tak, ráadá­sul idő­vel több ágra sza­kad­va kesze-kusza háló­zat­tá fej­lőd­tek a még itt-ott virág­ja­i­tól pom­pá­zó rho­do­dend­ron­nal és áfo­nya bok­rok­kal borí­tott mere­dek hegy­ol­da­lon. A terv sze­rint az 1920 m magas Tejes-nye­reg­ben (Şaua Lap­te­lui) sze­ret­tünk vol­na fel­ér­ni a piros sáv jel­zé­sű főge­rinc­re, de enged­ve a könnyebb útvo­nal csá­bí­tá­sá­nak, a Nagy-Tejes alatt értük el a lát­ha­tó­an szé­le­sebb­re tapo­sott ösvényt. Innen a Puzd­ra csúcs­ra fel­ve­ze­tő mere­dek emel­ke­dő mel­lett még egy kihí­vás állt elénk. Egy óri­á­si, vas­tag hófolt, mint álmos jeges­med­ve szét­te­rül­ve feküdt kereszt­ben a jel­zett ösvé­nyen. Tapasz­ta­lat­ból tud­juk, hogy a víz­szin­tes ösvényt mere­dek, csú­szós lej­tő­vé átfor­má­ló hóta­ka­ró veszé­lyes aka­dályt jelent a túrá­zók szá­má­ra, hiszen, ha vala­ki kicsú­szik, akkor a nem túl hosszú, havas sza­ka­szon fel­gyor­sul­va pil­la­na­tok alatt a szik­lás, áfo­nyás hegy­ol­dal­ban, össze­tör­ve talál­ja magát. Ezért a csa­pat ele­je las­san halad­va, lépés nyo­mo­kat tapo­sott a hóban, hogy a hát­ra­le­vők is vala­me­lyest könnyeb­ben, baj nél­kül jut­has­sa­nak át a veszé­lyes sza­ka­szon. Saj­nos öt túra­tár­sunk­nak ez sem segí­tett. Hiá­ba min­den óva­tos­ság, oda­fi­gye­lés, koráb­bi tapasz­ta­lat, egy óvat­lan lépés és már robo­gott is lefe­lé az áldo­zat, ki a hátán, ki hason és csak a sze­ren­cse, vagy a gond­vi­se­lés az, ami végül meg­men­tet­te őket a vég­ze­tes sérü­lé­sek­től.

A gerinc­ről elő­ször nyu­gat­ra, majd a piros sáv jel­zést elhagy­va észak­ra for­dul­tunk, hogy továb­bi 200 m szin­tet leküzd­ve jus­sunk fel a 2189 m magas Puzd­ra csúcs­ra (Vâr­ful Puzd­re­lor). A csa­pat a mere­dek emel­ke­dők­nek és a hóaka­dály­nak köszön­he­tő­en hosszan szét­nyúl­va érke­zett fel a cél­ba. A csú­cson hosszab­ban meg­pi­hen­ve elfo­gyasz­tot­tuk a magunk­kal hozott ele­mó­zsi­át és gyö­nyör­köd­tünk az egye­dül­ál­ló pano­rá­má­ban. Innen a Rad­nai-hava­sok tel­jes vonu­la­ta lát­ha­tó­vá vált a Nagy-Piet­rosz 2303 m‑es csú­csá­tól a Reb­ra, Bukuly és Kor­mány-csú­cson, a Repe­dő, Nyer­ges-tető, Nagy-Tejes, Galac csú­cso­kon, majd déli irány­ba for­dul­va a 2159 m magas Gar­ga­lón, az Ember-tetőn és a Csi­sán át kanyar­gó főge­rinc vona­la a 2279 m magas Ünő­kő­ig, vala­mint az oldal és mel­lék­ge­rin­cek, a Koron­gyos pla­tó­já­val, a Reb­ra és Pal­tin csú­csok­kal. Észak­ra tekint­ve a szom­szé­dos Mára­ma­ro­si-hava­sok leg­ma­ga­sabb csú­csa­i­val éke­sí­tett vonu­la­ta­it cso­dál­hat­tuk meg. A csú­cson a pano­rá­mán túl iga­zi közös­sé­gi élmény­ben is része­sül­tünk, hiszen a Szé­kely- és Magyar him­nusz után a Régi, vagy Ősi Szé­kely him­nusz­ként ismert­té vált „Ó én édes jó Iste­nem, oltal­ma­zóm, sege­del­mem…” kez­de­tű dalt is eléne­kel­tük, amely leg­utóbb a Csík­som­lyói búcsú nagy­mi­sé­je záró dala­ként fakasz­tott könnye­ket a sze­mek­ben, és bor­zong­ta­tott meg úgy, mint ahogy itt a Puzd­ra tete­jén is. A leg­vé­gén még a Kár­pát­al­jai Haza­já­ró Egy­let tag­jai elmond­ták Wass Albert: A lát­ha­tat­lan lobo­gó című ver­sé­nek ide­il­lő utol­só hat sorát, mely egy­ben a hit­val­lá­suk is. Vissza­fe­lé több alter­na­tí­va is lehe­tő­sé­get adott az egyé­ni igé­nyek és tel­je­sí­tő­ké­pes­ség­hez mért kalan­dok­ra. A csúcs­ról a Puzd­ra-nyer­gen át (Şaua Puzd­re­lor) a 2172 m magas Nagy-Tejes csúcs­ra (Vâr­ful Lap­te­lui Mare) lehe­tett fel­ka­pasz­kod­ni, majd onnan a Tejes-nye­reg­be leeresz­ked­ve a Puzd­ra kat­la­non át volt lehet­sé­ges vissza­tér­ni a fel­vo­nó­hoz. A másik alter­na­tí­va sze­rint a Tejes-nye­reg­ből a 2048 m magas Galac csú­csot (Vâr­ful Galaţu­lui) lehe­tett még meg­hó­dí­ta­ni, ahon­nan a Galac-nyer­gen (Şaua Galaţu­lui) át, a gerin­cet elhagy­va foly­ta­tó­dott az út a kék három­szög jel­zés men­tén szin­tén a Puzd­ra-kat­la­nig, ahon­nan végül a kék kör jel­zés­re vissza­tér­ve jutott le, aki ezt az utat válasz­tot­ta. Per­sze nem min­den­ki érte el a fel­vo­nót. Nekik a sípá­lya men­tén kanyar­gó úton kel­lett a 777 m szint­kü­lönb­sé­get leküz­de­ni lefe­lé ahhoz, hogy vég­re a vacso­rá­hoz hoz­zá lehes­sen jut­ni. A három­fo­gá­sos vacso­ra nagyon jól tud esni ilyen­kor, arról nem is beszél­ve, hogy finom étel­lel vár­tak ben­nün­ket a szál­lás­adó­ink.
A túra­nap prog­ram­jai ezzel nem feje­ződ­tek be. A vacso­ra után a Med­ve pan­zió várt min­den­kit, ahol még meg lehe­tett beszél­ni a kalan­do­kat, élmé­nye­ket, és a túra­ve­ze­tő­től át lehe­tett ven­ni a tel­je­sí­té­sért járó, név­re szó­ló okle­ve­le­ket és kitű­ző­ket és per­sze a bélyeg­zé­sek is beke­rül­tek a Haza­já­ró kupa pecsé­te­lő füze­te­i­be. Idén is külön üdvö­zöl­het­tünk egy tíz­sze­res tel­je­sí­tőt az egyik túra­ve­ze­tő, a békés­csa­bai Bol­di­zsár Beá­ta sze­mé­lyé­ben. A túra­hét­vé­ge utol­só nap­ján haza­u­ta­zás előtt két, egyé­ni­leg tel­je­sít­he­tő, alter­na­tív prog­ram­ra nyílt lehe­tő­ség.
Az egyik egy túra volt a Fântâ­na patak völ­gye men­tén elér­he­tő Lovak-víz­esé­se (Cas­ca­da Cail­or) felé.A másik lehe­tő­ség sze­rint a kör­nyék neve­ze­tes helyé­re a szom­szé­dos Bor­sa-hágó­ra (Pasul Pris­lop 1416 m) autóz­hat­tunk, mely­ről kele­ti irány­ban a Mára­ma­ro­si-hava­sok szé­lén veze­tő túra­ös­vényt jár­hat­tuk be. Itt nem csak az 1717-es tatár betö­rés­ről lehet meg­em­lé­kez­ni, de még ma is lát­ha­tó­ak a neve­ze­tes II. világ­há­bo­rús Árpád-vonal 1940–44 között épült lövész­ár­kai és bun­ker marad­vá­nyai, melyek­be bele­áll­va egy picit átérez­het­tük, hogy milyen érzés lehe­tett eső­ben, szél­ben, vagy éjsza­kai sötét­ség­ben a táma­dó orosz sere­ge­ket vár­ni.

És mit is jelen­tett a HAZAJÁRÓ Rad­nai-hava­sok túra?
A közös anya­nyel­vet beszé­lő, azo­nos érdek­lő­dé­sű, de egy­más­tól távol élő, koráb­ban még egy­mást sem isme­rő, ter­mé­szet és haza­sze­re­tő embe­rek együ­vé tar­to­zá­sá­nak a meg­élé­sét, egy olyan tör­té­nel­mi helyen, ahon­nan fel­töl­tött lélek­kel lehet haza­tér­ni és aho­vá egy év múl­va zarán­dok­ként majd újra vissza lehet tér­ni.

Túra­táv: 16,5 km Szint + 1105 — 1105 m

A beszá­mo­ló­ért, és képe­kért külön köszö­net Koczi­ha Atti­lá­nak a túra állan­dó házi­gaz­dá­já­nak.