“A hegyek meg­vár­nak”, szok­ták mon­da­ni. Es így is van. Két évvel ezelőtt az idő­já­rá­si viszo­nyok nem vol­tak meg­fe­le­lő­ek ahhoz, hogy végig men­jünk az Oslea gerin­cen. Akkor, nehéz szív­vel for­dul­tunk vissza az Oslea nye­reg­ből, de mint kide­rült, jó dön­tést hoz­tunk.

A Haza­já­ró Mader­s­pah Emlék­tú­ra útvo­na­lai vál­to­zó­ak, de az idei évben meg­pró­bál­tuk pótol­ni az elma­radt végig vonu­lást az Oslea gerin­cen.  És sike­rült! Kíván­csi­an tanul­má­nyoz­tuk az idő­já­rá­si elő­re­jel­zé­se­ket. Med­dig tart a káni­ku­la és a szá­raz­ság? Nagyon remény­ked­tünk, hogy ne pont júli­us 23-án romol­jon el az idő, hisz ekkor­ra ter­vez­tük meg a Haza­já­ró Mader­s­pach Emlék­úrát. A mete­o­ro­ló­gu­sok jó idő­já­rást jósol­tak és bevált. Gyö­nyö­rű nap­sü­té­ses reg­gel talál­koz­tunk a beje­lent­ke­zett túrá­zók­kal a Câm­pus­eli vadász­ház­nál. Közel 100-an vol­tunk, akik hall­gat­tuk Dob­ner Imi túra­ve­ze­tőnk taná­csa­it. Kicsit meg­kés­ve indul­tunk, hisz oly jó volt isme­rős arcok­kal talál­koz­ni. A kis hang­za­var jelez­te a jelen­lé­vők örö­mét, hogy mennyi­re jól esik a talál­ko­zás más túrá­kon részt­ve­vő sze­mé­lyek­kel és ismer­ked­ni újak­kal.

Míg az erdő­ben, az árnyék­ban gya­lo­gol­tunk, még tar­tott a lel­ke­se­dés. De hamar kiér­tünk a nap­ver­te hegy­ol­dal­ra. Itt már foko­za­to­san csen­de­sült és las­sult a tár­sa­ság. Az erős nap­sü­tés kegyet­le­nül szív­ta erőn­ket. A nye­reg­ben pihen­ve Bodó József nyu­gal­ma­zott tör­té­ne­lem­ta­nár rövid beszé­de után moti­vál­tab­ban indul­tunk tovább. Ő gon­dol­koz­ta­tott el azon, hogy mi csak egy háti­zsák­kal végig­sé­tá­lunk és gyö­nyör­kö­dünk a tája­kon, míg mások, itt har­col­tak éle­tü­ket adva szebb és jobb jövő­ben remél­ked­ve. A csúcs­ra kimász­ni egye­sek­nek könnyű volt, de mások­nak iga­zi kihí­vást jelen­tett. Az 1946 méte­res Oslea csúcs a Vul­kán-hegy­ség leg­ma­ga­sabb pont­ja. Sokan azt gon­dol­ták, hogy túl van­nak a nehe­zén, hisz innen már nincs fel­jebb. De a hosszú gerinc hul­lám­vas­út-sze­rű­en lejt és emel­ke­dik majd újra lejt és emel­ke­dik. Kime­rült­sé­gün­ket a szem­ben levő hegy­vo­nu­la­tok eny­hí­tet­ték. Gyö­nyö­rű pano­rá­ma volt a God­ján-hegy­ség, Pal­t­ina, Jor­go­ván-kő, Kuszt­u­ra lát­vá­nya, melyet később a Nagy-Retyez­át Peleaga‑, Papu­sa- és Retyez­át ‑csúcs egé­szí­tett ki. Az erdő­be veze­tő lej­tőt min­den­ki hamar meg­tet­te, hisz igye­kez­tek az árnyék­ba hűsöl­ni. Innen már csak lefe­lé veze­tett az út, így hamar vissza­ér­tünk az autók­hoz.

Mi csak a nap mele­gé­vel küz­döt­tünk, de Illyés Ist­ván­nak, a sza­kács­nak, az üstök alat­ti tűz­zel is meg kel­let bir­kóz­nia. Kitar­tó mun­ká­ja meg­hoz­ta gyü­möl­csét, min­den­ki dicsér­te a gulyást. A vacso­rá­tól, mint­ha erő­re kapott min­den­ki. A meg­ér­de­melt pihe­nő után Fara­gó Zol­tán, dél­vi­dé­ki bará­tunk segí­tett az okle­ve­lek kiosz­tá­sá­ban, majd jó han­gu­la­tot terem­tett és tánc­ra is per­dült a sok fáradt láb. És ismét bizo­nyult, hogy nin­cse­nek hatá­rok közöt­tünk, még ha külön­bö­ző ország­ból érkez­tünk is. A magyar dalo­kat ugyan úgy éne­kel­te a Fel­vi­dék­ről, Dél­vi­dék­ről, Magyar­or­szág­ról, Erdély­ből és Svájc­ból jelen­le­vő sze­mé­lyek is. Külön élmény volt szá­munk­ra, hogy meg­tisz­telt jelen­lé­té­vel a Mader­s­pach csa­lád két leszár­ma­zott­ja.  Csa­nád és Cson­gor büsz­kék lehet­nek, hogy így élte­tik és meg­em­lé­kez­nek fel­me­nő­ik­ről, hisz nekik köszön­het­jük a Zsíl- völ­gyi bányá­sza­tot. Sokan olvas­ták már Mader­s­pach Vik­tor leírá­sa­it az itte­ni hegyek­ről és van­nak, akik a túra után let­tek érde­kel­tek ezek a köny­vek iránt.

A túrán részt vet­tek és for­gat­tak a Kár­pát-meden­ce maga­zin­mű­sor mun­ka­tár­sai is. Beszá­mo­ló­juk az aláb­bi lin­ken tekint­he­tő meg.

Várunk jövő­re is!