Augusz­tus több éve már a Határ­va­dász túrák hónap­ja. Ilyen­kor egy elszánt csa­pat kel útra, hogy a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág kele­ti hatá­ra­it hősi­e­sen védel­me­ző szé­ke­lyek hatá­r­ár­vé­del­mi har­ci hely­szí­ne­it, tör­té­nésszel, erdésszel, helyi­ek­kel közö­sen fel­ke­res­se. Ezút­tal 17 fős csa­pat­tal kere­ked­tünk fel 08.12–20 között Erdély­or­szág cso­dá­i­nak fel­fe­de­zé­sé­re, hogy meg­em­lé­kez­zünk a hábo­rúk­ban a hont védő szé­kely határ­őre­ink­ről.

„Más a föld, két­szer akko­ra erő­vel kell meg­mű­vel­ni és még­is­csak fél­annyi ter­mést hoz, mint a miénk. Más a nap­vi­lág, egy jó fél­órá­val előbb kell fel, de előbb is pihen le. Ott­hon a szé­kely nem bol­do­gul­hat és még­is­csak ott­hon bol­dog az ő kis falu­já­ban, tisz­ta házi­kó­já­ban, hol sze­líd eper­fa borul lomb­já­val a kop­jás kapu­ra… s meg­szó­lal a harang esten­den fent a dom­bon, a fal­lal kerí­tett temp­lom tor­nyá­ban.”

Mik­száth Kál­mán: A mi külön tün­dér­or­szá­gunk

A mi haran­gunk Gyer­gyó­re­me­tén kon­dult meg elő­ször, hogy a Besz­ter­cei-hava­sok Nagy-Budák 1859 m‑es csú­csát meg­hó­dít­suk Dr. Nagy József tör­té­nész kala­u­zo­lá­sá­ban, mely a leg­ma­ga­sabb pont­ja volt az 1944-es hadi ese­mé­nyek­nek. A nagy távol­ság miatt terep­já­rók­kal köze­lí­tet­tük meg a csú­csot, ahon­nan mesés pano­rá­má­ban gyö­nyör­köd­tünk. Sza­lon­na­sü­tést is beik­tat­tunk friss­le­ve­gő­vel, házi sza­lon­ná­val fala­toz­tuk. Vissza­fe­lé meg­néz­tük a bor­szé­ki völgy­zá­rat és Bor­víz múze­u­mát, for­rás­kút­ja­it.
Zalán­pa­tak neve­ze­tes­sé­ge­i­nek meg­te­kin­té­se volt soron, mely­ben Pré­da Bar­na volt a házi­gaz­dánk. A helyi kul­tú­ra össze­fo­gó­ja Bar­na, aki könyv­írás­ban is jeles­ke­dik, hogy fent marad­jon tör­té­nel­münk. Olyan embe­rek­ről ír, akik vál­lal­ták a küz­del­met a hazá­ért, nem futa­mod­tak meg, s meg­mu­tat­ták, mit jelent a helyt­ál­lás a szü­lő­föl­dért. Falu­mú­ze­um, római kato­li­kus temp­lom, Hábo­rús emlék­mű meg­te­kin­té­sét köve­tő­en főhaj­tás követ­ke­zett Kas­sa Lajos hon­véd őrnagy sír­já­nál.

Cser­ná­ton­ban egy fel­újí­tott malom­ban töl­töt­tük pár éjsza­kát, melyet egy egye­sü­let men­tett meg és szál­lás­ként hasz­no­sít­ja. Szé­kely paraszt­há­zak, csűr ere­de­ti álla­pot­ban jelez­te mint­ha egy skan­zen­ben len­nénk. Bein­dí­tot­tuk a mal­mot és a sör­csa­po­lás­ban is jól jeles­ked­tünk.
Követ­ke­ző nagy túrán­kat már gya­log tet­tük meg, Magya­ros-tető, Úzvöl­gye volt az úti­cé­lunk. Mere­dek mál­ná­sok­ban kap­tat­tunk fel­fe­lé kiló­mé­te­re­ket, itt-ott a med­ve nyo­mai jelez­ték, hogy itt járt előt­tünk. A Magya­rós­te­tőn jól meg­fi­gyel­he­tő­ek mind az első, mind a máso­dik VH lövész­ár­kai. Itt komoly csa­ták vol­tak és több­ször cse­rélt gaz­dát a terü­let. Az emlék­táb­lá­ra ter­mé­sze­te­sen nem­ze­ti szí­nű sza­lag került és nem maradt el a közös ima és ének se. Úzvöl­gyé­be eresz­ked­tünk le az 1917-ben a mun­ká­csi gya­log­ez­red által állí­tott kápol­ná­hoz. Ebben a völgy­ben vol­tak a leg­sú­lyo­sabb har­cok. Az Úz-völ­gye mond­hat­juk, hogy egy 40km hosszú kato­na­te­me­tő. Az emlék­hely saj­nos jelen­leg is poli­ti­kai, dip­lo­má­ci­ai konf­lik­tu­sok hely­szí­ne.

Nem marad­hat­tak ki ter­mé­sze­ti lát­ni­va­lók sem, így a Var­gyas-szur­do­kot fedez­tük fel Kovács Lehel veze­té­sé­vel. Az Orbán Balázs bar­lang­hoz lép­cső­kön kapasz­kod­tunk fel, majd el is tűn­tünk hatal­mas jára­ta­i­ban. Páran a völgy felet­ti magas­la­tok­ra is fel­me­rész­ked­tek, ahon­nan káp­rá­za­tos a kilá­tás a szur­dok­ra.
Követ­ke­ző túra­na­pon meg­ko­szo­rúz­tunk Gyi­mes­kö­zép­lo­kon az I. világ­há­bo­rú­ban elesett hősök sír­ját, ahon­nan az Ugra-tető­re igye­kez­tünk egy mere­dek túra során Sebő had­nagy kereszt­jé­hez. Vitéz Sebő Ödön magyar kato­na­tiszt, főhad­nagy, 1944 őszén a magyar kirá­lyi 32. szé­kely hon­véd határ­va­dász-zász­ló­alj egyik tiszt­je­ként embe­re­i­vel hatal­mas túl­erő ellen védel­mez­te a Gyi­me­si-szo­rost. A halál­ra ítélt zász­ló­alj című köny­vé­ben írta meg emlé­ke­zé­se­it.

Utol­só nap még tar­to­ga­tott egy nehéz túrát. Ez volt a XIV. 32-es határ­va­dász emlék­tú­ra Hideg­ség­ből Fel­csík­ba. A száz fős gyü­le­ke­ző túrá­zó köszön­té­sét köve­tő­en Szil­vesz­ter atya áldá­sá­val indult el a túra. Kond­ra kereszt­nél, a túra csúcs­pont­ján tar­tot­tunk pihe­nőt a szik­rá­zó nap­sü­tés­ben. Innen végig eresz­ked­tünk lefe­lé egé­szen Csík­szent­ta­más­ba. A falu kül­dött­sé­ge nagy tisz­te­let­tel foga­dott ben­nün­ket. Helyi kórus nép­da­la­i­val csalt könny­csep­pet a túra tel­je­sí­tő­i­nek sze­mé­be. Vidám pálin­ka­kos­to­lás és kür­tös­ka­lács volt a plusz juta­lom fára­do­zá­sun­kért. A Haza­já­ró kupán indu­lók bol­do­gan vehet­ték át a tel­je­sí­tést iga­zo­ló emlék­la­pot.

Egy nagyon szép túra­he­tünk volt sok-sok ked­ves ember­rel talál­koz­hat­tunk. A ter­mé­sze­ti lát­ni­va­lók vég­te­le­nek. Aki bele­kós­tol ezek­be a túrák­ba, szí­ve min­dig vissza­húz­za! A túra­hét örö­kös fő szer­ve­ző­je Kohl And­rás bará­tunk volt. Beteg­sé­ge miatt nem lehe­tett velünk. Így messzi­ről is kívá­nunk neki mielőb­bi gyó­gyu­lást, hogy tovább lép­del­hes­sünk a határ­va­dá­szok nyom­do­ka­in. Isten áld­jon meg mind­nyá­jun­kat!

Bács­kai Péter, Herend, HATESZ egye­sü­let