3. Bácskai Hazajáró túra

3. Bácskai Hazajáró túra

A 3. Hazajáró túrát Bácska észak-keleti részén, Horgos környékén szervezzük meg. A túrán megismerkedünk a szorgalmas horgosi emberek múltjával, jelenével. Történelmi emlékeket fogunk megtekinteni, zsíros bácskai földeken barangolni, ahol az egykori Titói határ menti bunkerrendszer egyik parancsnoki állását is érintjük a holt-Tisza partján.
A túra vezetett lesz, tehát a séta során információkat fogunk kapni a látnivalókról, illetve a helyi érdekességekről.

Táv: 18 km
Szintemelkedés: 21méter
Menetidő: 6,5 óra

Bővebben

Kitörés emlék- és teljesítménytúra

Kitörés emlék- és teljesítménytúra

A Kitörés Emléktúra célja, hogy megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet és Nyugat-Európát a bolsevik Vörös hadsereggel szemben.
Miután 1944. karácsonyán a szovjet ostromgyűrű bezárult a vár körül, az “Európa Erőd” védői a harc nélküli lemészárlást jelentő kapituláció helyett — esküjükhöz híven — 1945. február 11-én a kitörést választották…
Utunk során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak.

Bővebben

Börzsöny Vulkántúra

Börzsöny Vulkántúra

Igen csak erőt próbáló, hagyományos téli túránkra invitálunk Benneteket immár 18. alkalommal egyik kedvenc hazai hegységünkbe, a Börzsönybe. A túra célja, hogy a résztvevőket végig kalauzolja a miocén kori vulkán kalderáján, és egyben tisztelegjen a nagyszerű ember és geológus Breuer László, alias SUMI emléke előtt. A túrán való részvétel online nevezéshez kötött. Bővebben

X. Bethlen Gábor Emléktúra

X. Bethlen Gábor Emléktúra

Mindenkit szeretettel meghívunk az immár hagyományos X. Bethlen Gábor Emléktúrára, amellyel a nagy erdélyi fejedelemre emlékezünk. A kirándulás mellett a túra fontos célja, hogy felhívja a figyelmet a Fekete-Körös völgyi magyarság jelenlétére, hagyományaira és kultúrájára, valamint Czárán Gyula örökségének ápolására és továbbadására, azaz a természeti látványosságok magyar elnevezésének megőrzésére.
Ezúttal a Galbena körutat vesszük célba, melyet a Glăvoj rét felől közelítünk meg.

Bővebben

Börzsöny Vándortúra – Forgács Péter emléktúra

Börzsöny Vándortúra – Forgács Péter emléktúra

A Börzsöny Vándortúra minden évben más és más településről indulva igyekszik megismertetni a Börzsöny vadregényes tájait. 2021-ben immár 23. alkalommal rendezzük meg a túrát, mely ezúttal Szendehelyről indulva hódítja meg a Börzsöny szépséges ormait. A 27 kilométer hosszú túra mellett, idén is lesz egy rövidebb, 7 km-es vezetett túra, amellyel a 2018 elején elhunyt jóbarátunkra, Forgács Péterre emlékezünk. Bővebben

Bükkaljai hétvége a Hazajáró Egylettel

Bükkaljai hétvége a Hazajáró Egylettel

Idén rendhagyó lesz a Kaptárkő Egyesület és a Hazajáró Egylet immár 6. alkalommal megrendezésre kerülő közös Bükkaljai hétvégéje, ugyanis kivételes módon most nem a Bükkaljára, hanem a Bükk-fennsíkra és a bükki kövek vonulatára vezet szombati túránk, mely a Hazajáró Kupa része is. A 29 km-es táv rengeteg látnivalót és különlegességeket kínál majd, de mivel nehéz gyalogtúra, így csak megfelelően felkészült és jó erőnlétben lévő túratársaknak ajánljuk!
A hétvégén ez alkalommal is a Hazajáró honismereti műsor alkotói lesznek vendégeink és túratársaink. Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár mellett a sorozat “vendég” szereplőivel és stábjából is sokakkal találkozhattok. Az egész hétvégés program célja, hogy népszerűsítsük Kárpát-medencei természetjárást és a turizmust.

Bővebben

Kárpátaljai Hazajáró Túra

Kárpátaljai Hazajáró Túra

Szeretettel várunk Benneteket kárpátaljai Hazajáró túrahétvégénkre. Bíró András barátunk és aKárpátaljai Hazajáró Egylet ezúttal a Vereckére és a Pokol-bércre kalauzul bennünket szeptember 17-19 között. Ne feledjétek, a Kárpátaljai Hazajáró Túra a Hazajáró Kupa része. Találkozzunk Kárpátalján.

Bővebben