Prológus
„A turista jobban szereti hazáját, mint bárki más, mert a turista előtt a haza fogalma nem elvont fogalom, a turista lelki szemei előtt életre kel a táj, ha hazája térképét nézi, mert ő ismeri hazáját, bejárja annak minden zugát. Szeretni valamit pedig igazán csak akkor lehet, ha azt ismerjük. Az elméleti tudás érzése eltörpül azon érzések mellett, amelyek bennünk ébrednek, ha egy-egy történelmi emlék, egy-egy düledező várrom a maga valóságában bontakozik ki szemeink előtt. Vagy ha egy csata emlékhelyét, egy régi dicső színteret a természetben keressük fel, ha elmerengünk egyik-másik magasabb bércről nyíló körképen, amelyben szemünket, lelkünket gyönyörködtetve bontakozik elénk hazánk erdős-hegyes, folyóvizek ezüstszalagjaival végig szántott termékeny rónaságokkal váltakozó és falvakkal tarkított szikföldje. Vagy ha vándorutunkon megpihenve, elmélázva hallgassuk a hegyi patak csörgedezését, amely arról regél, hogy ő is a mi magyar anyaföldünket öntözi, és átérezzük, hogy mindazt, amit így megismertünk, megszerettünk, az a mi sajátunk, a mi édes szülőföldünk.”
