Prológus

„A turis­ta job­ban sze­re­ti hazá­ját, mint bár­ki más, mert a turis­ta előtt a haza fogal­ma nem elvont foga­lom, a turis­ta lel­ki sze­mei előtt élet­re kel a táj, ha hazá­ja tér­ké­pét nézi, mert ő isme­ri hazá­ját, bejár­ja annak min­den zugát. Sze­ret­ni vala­mit pedig iga­zán csak akkor lehet, ha azt ismer­jük. Az elmé­le­ti tudás érzé­se eltör­pül azon érzé­sek mel­lett, ame­lyek ben­nünk ébred­nek, ha egy-egy tör­té­nel­mi emlék, egy-egy düle­de­ző vár­rom a maga való­sá­gá­ban bon­ta­ko­zik ki sze­me­ink előtt. Vagy ha egy csa­ta emlék­he­lyét, egy régi dicső szín­te­ret a ter­mé­szet­ben keres­sük fel, ha elme­ren­günk egyik-másik maga­sabb bérc­ről nyí­ló kör­ké­pen, amely­ben sze­mün­ket, lel­kün­ket gyö­nyör­köd­tet­ve bon­ta­ko­zik elénk hazánk erdős-hegyes, folyó­vi­zek ezüst­sza­lag­ja­i­val végig szán­tott ter­mé­keny róna­sá­gok­kal vál­ta­ko­zó és fal­vak­kal tar­kí­tott szik­föld­je. Vagy ha ván­dor­utun­kon meg­pi­hen­ve, elmé­láz­va hall­gas­suk a hegyi patak csör­ge­de­zé­sét, amely arról regél, hogy ő is a mi magyar anya­föl­dün­ket öntö­zi, és átérez­zük, hogy mind­azt, amit így meg­is­mer­tünk, meg­sze­ret­tünk, az a mi sajá­tunk, a mi édes szü­lő­föl­dünk.”

Bartha József református lelkész, az erdélyi Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány elnöke

„Wass Albert: sze­resd népe­det, nem­ze­te­det, job­ban, mint önma­ga­dat.

Most itt állok Isten szol­gá­ja­ként meg­ha­tot­tan az izga­lom­tól, egy­ben az öröm­től is és így végig­néz­ve raj­ta­tok, bol­dog­nak mon­dom magam, mennyi bará­tom van nékem. Mert bará­tom a Zsil-völ­gyé­ben küsz­kö­dő magyar test­vé­rem, bará­tom fenn a Mára­ma­ros­ban helyt­ál­ló magyar test­vé­rem, bará­tom a szé­kely csú­cso­kat, annak árnyé­kát vagy fényét óvó védel­me­ző szé­kely test­vé­rem, bará­tom aki ott őrvi­dé­ken vagy fel­vi­dé­ken vagy dél­vi­dé­ken, bará­tom és egy­ben magyar, akit job­ban sze­re­tek, mint önma­ga­mat, én tite­ket job­ban sze­ret­lek mint önma­ga­mat, és bol­do­gan mond­ha­tom, és kér­he­tem a Jóis­tent, hogy áldas­sék a Ti szent neve­i­tek, mert Ti gyü­mölcs­ho­zó, Hit, Remény­ség­ben gaz­dag gyer­me­kei vagy­tok a Jóis­ten­nek, de egy­ben a nem­ze­tünk­nek is, az a gyü­mölcs, amely­ben a Haza­já­ró, az a stáb – lehet, rosszul feje­zem ki magam — amit tett éret­tünk, akik végig gya­lo­gol­ták ezt a cso­dá­la­tos magyar hazát, akik nékünk szí­vün­ket meg­me­len­get­ték mikor ben­nünk tuda­to­sul­ha­tott az, hogy milyen gyü­mölcs gaz­dag nem­zet vagyunk, mit alkot­tunk mi ezen hazá­ban, amit szá­munk­ra az Úris­ten ren­delt, hogy mi érté­ket hagy­tunk mi az utó­dok­ra, hogy mi érté­ket terem­tett a mi nem­ze­tünk. Kicsi­két meg­fáj­dul a szí­vünk, ami­kor tapasz­tal­juk azt, hogy ide­ge­nek, akik nem épí­tet­tek, akik nem alkot­tak ezen ország cso­dás szép­sé­ge­i­ben nem érté­ke­lik nem­ze­tünk gyü­möl­cse­it, nem tart­ják becs­ben a mi érté­ke­in­ket. Egy kicsi­két fáj ugyan, de amint az este is több bará­tom­mal beszél­get­het­tem van ben­nünk egy örö­költ ösz­tö­nös meg­ma­ra­dá­si akar­ság. Job­ban sze­re­tem az én magyar fele­ba­rá­to­mat, mint önma­ga­mat. S ezért áldoz­ni, ő érte áldoz­ni, kicsiny, eny­he embe­ri kife­je­zés. S hogy mi most itt lehe­tünk mind­annyi­an, a Jóis­ten­nek köszö­nöm, de köszö­nöm mind­azok­nak, akik meg­tisz­tel­tek a meg­hí­vá­suk­kal hogy itt annyi barát­ra tehet­tem szert, Annyi magyar bará­tot tudok, annyi bará­tot meg­is­mer­ve mehe­tek haza a Szé­kely­föld­re, vagy mehe­tek haza Fel­vi­dék, Dél­vi­dék, Őrség, Kár­pát­al­ja, és vihe­tek egy szót. Még egy szót: sze­re­tet­ből áram­ló gyü­mölcs, és még egy szót, sze­re­tet­ből áram­ló gyü­mölcs ere­je­ként az örök meg­ma­ra­dás hité­be vetett szent aka­rat. A Jós­ten­nek köszö­nöm Tinék­tek, hogy bará­ta­im­nak mond­tok, remé­lem szól­tok engem, és én bará­ta­im­nak nevez­het­lek. S ez, amit aján­dék­ként a Haza­já­ró adott, a Haza­já­ró nékünk lel­ki segít­ség­ként nyúj­tott, ennek lesz hatá­sa, már érez­he­tő.

…

Az Úr Jézus Krisz­tus­nak kegyel­me, Isten­nek sze­re­te­te, az ő szent lel­ké­nek meg­ál­dó, meg­tar­tó közös­sé­ge legyen, marad­jon tevé­led áldott magyar nem­ze­tem, Ámen.”

Moys Zoltán, a Hazajáró Egylet alapítója

„Tart­sunk egy sereg­szem­lét, mert még nem biz­tos, hogy min­den­ki isme­ri a mási­kat. Terü­le­tek sze­rint kérem, hogy aki Fel­vi­dék­ről jött pél­dá­ul, tegye fel a kezét. Most aki Erdély­ből jött, kérem az Erdély­ből jövő­ket, ide­ért­ve a Par­ti­u­mot is! Kár­pát­al­já­ról! Vegyük egy­be most a Dél­vi­dé­ket, tehát Mura­vi­dék­kel, Szla­vó­ni­á­val együtt: Dél­vi­dék­ről is! …és Mold­vá­ból is jöt­tek, úgy­hogy… Tehát akkor ez a Haza­já­ró tulaj­don­kép­pen, ez az egy­ség.

Mert ha külön- külön néz­zük, és ezt tar­tom az egyik leg­fon­to­sabb üze­net­nek, hogy­ha Ti Fel­vi­dé­ken kisebb­ség­nek érez­he­ti­tek maga­to­kat, akár Mold­vá­ban vagy a Dél­vi­dé­ken vagy Erdély szór­vány terü­le­te­in, úgy lehet, hogy úgy éli­tek meg, hogy kisebb­ség vagy­tok, de hogy­ha egy­ség­ben gon­dol­ko­zunk, hogy­ha azt mond­juk a Kár­pát-meden­ce az egy egy­sé­ges, oszt­ha­tat­lan föld­raj­zi és lel­ki egy­ség, akkor még min­dig mi vagyunk a több­ség.

Tehát ezt kéne tuda­to­sí­ta­ni önma­gunk­ban, hogy a Kár­pát-meden­cé­ben a magyar­ság alkot­ja a több­sé­get.

…és azért is hoz­tuk lét­re ezt a talál­ko­zót, az egyik célunk az volt, hogy ezt az egy­sé­get itt meg­te­remt­sük, hogy meg­is­mer­jé­tek egy­mást, hogy ezek a kap­cso­la­tok a Kár­pát-meden­cei szö­ve­tek újra szö­vőd­je­nek, ami­ket ugye elsza­kí­tot­tak, és ma is pró­bál­nak min­ket egy­más­tól elsza­kí­ta­ni – ezt ne hagy­juk!”

Kenyeres Oszkár, Hazajáró

„Ami­kor teg­nap meg­ér­kez­tünk, és ugye mi min­den­ki isme­rünk már külön-külön, de mikor lát­tuk már, hogy olyan embe­rek beszél­get­tek egy­más­sal, akik sosem talál­koz­tak még, de ugye a film alap­ján ismer­he­tik egy­mást, hát szá­munk­ra már akkor óri­á­si öröm volt ezt lát­ni. Az est folya­mán pedig oldó­dott a han­gu­lat, bár­ho­va lép­tünk, bár­ho­va néz­tünk, csak azt lát­tuk, hogy olyan embe­rek beszél­get­nek egy­más­sal, aki­ket mi hoz­tunk össze… — ez egy óri­á­si élmény volt.

Lesz még alka­lom Kár­pát­al­ja­i­ak­nak a Dél­vi­dé­ki­ek­kel talál­koz­ni, illet­ve az Erdé­lyi­ek­nek a Fel­vi­dé­ki­ek­kel.

Szó­val az egész Haza­já­ró­nak – mint a Zoli is emlí­tet­te — ez a cél­ja. Mi iga­zá­ból híd­fő­ál­lá­so­kat pró­bál­tunk lét­re­hoz­ni, és a hida­kat fel­épí­te­ni, de hát ez a Ti érde­me­tek is, és hát hála Isten­nek ez műkö­dik. A Haza­já­ró Egy­let­nek a lét­re­ho­zá­sá­ban az a leg­főbb cél, hogy ezek a hidak kiépül­je­nek, és ezek­ben a vér­erek­ben meg­in­dul­jon az áram­lás, és a nem­zet úgy­mond így is egye­sül­jön.”

Thuma Róbert, a Hazajáró Egylet elnöke

„Egy­szer­re szó­lok elsza­kí­tott ország­be­li­ek­hez és anya­or­szág­be­li­ek­hez, még­is az utób­bi­ak nevé­ben teszem mind­ezt. Ahhoz, hogy az Egy­let cél­jai meg­va­ló­sul­ja­nak, és a fel­ada­to­kat elvé­gez­hes­sük, min­den­ki­re szük­sé­günk van hatá­ron innen és túl.

Vál­lal­nunk kell a kihí­vá­so­kat, és vál­lal­nunk kell a mun­ká­ban való rész­vé­telt, ami erköl­csi köte­les­sé­günk!

Ezért kérek min­den­kit, hogy csat­la­koz­zon az Egy­let­hez, lép­je­nek be és tart­suk a kap­cso­la­tot egy­más­sal, hogy erős egy­ség ala­kul­jon ki. A gúny­ha­tá­ron túli­ak kata­li­zá­tor­ként vigyék a hírün­ket, a cél­ja­in­kat és a fel­ada­ta­in­kat.

De magunk­tól, az anya­or­szág­be­li­ek­től töb­bet várunk: belé­pést, támo­ga­tást, és helyi cso­por­tok lét­re­ho­zá­sát, ame­lyek segí­te­ni tud­ják az Egy­le­tet a cél­ja­i­nak az eléré­sé­ben.

A kis­fi­am­mal, aki négy éves volt, és közö­sen meg­néz­tük a Haza­já­ró egyik részét — az első részét az ő éle­té­ben -, nagy meg­le­pe­té­sem­re a műsor végén azt mond­ta, hogy apa, ez a film jó a szív­nek!

Azt hiszem, iga­za van. Ez az őszin­te­ség, ez a lel­ki táp­lá­lék az égből fakad, az Isten adjon erőt min­den­ki­nek ehhez a mun­ká­hoz!”

Jakab Sándor, Hazajáró

„Úgy gon­do­lom, hogy a Haza­já­ró­nak nem csak az a cél­ja, hogy meg­mu­tas­sa az anya­or­szá­gi­ak­nak, hogy milyen gyö­nyö­rű helyek van­nak Dél­vi­dé­ken vagy mond­juk Kár­pát­al­ján, s meg­is­mer­tet­ni az anya­or­szá­gi magya­rok­kal úgy­mond, hanem úgy gon­do­lom, hogy az is egy fon­tos cél, hogy meg­is­mer­tes­sük a Fel­vi­dé­ki­e­ket a Kár­pát­al­ja­i­ak­kal, vagy a Dél­vi­dé­ki­e­ket a Szé­kely­föl­di­ek­kel, és én azt tapasz­ta­lom, hogy a kár­pát-meden­cei magyar­ság­ban óri­á­si poten­ci­ál van. Egy dol­gunk van, ezt a poten­ci­ált kell kiak­náz­ni.

Tehát meg­csi­nál­ni azt, amit itt a hét­vé­gén sike­rült kicsi­ben meg­csi­nál­ni, ami­kor leül­tünk egy asz­tal­hoz, és egy asz­tal­nál ült tíz ember, abból két kár­pát­al­jai, három dél­vi­dé­ki, három szé­kely­föl­di, két fel­vi­dé­ki, akkor ha ezt meg tud­juk csi­nál­ni nagy­ban, akkor úgy gon­do­lom, hogy a Haza­já­ró­nak a kül­de­té­se betel­je­se­dett.

Nem csak az a fon­tos, hogy Haza­já­ró­ként jár­juk be eze­ket a helye­ket, hanem haza­vá­rók is legye­nek. Tehát ha lesz haza­vá­rás is a haza­já­rás mel­lett, akkor az Egy­let működ­ni fog – bízunk ben­ne, hogy a jövő­ben ez siker­rel fog működ­ni, és magyar a magyar­hoz köze­lebb fog kerül­ni.

Bíz­zunk a leg­job­bak­ban!”

Varga Sándor, nyárádszentmártoni unitárius lelkész

„Az érzel­me­i­met aka­rom meg­osz­ta­ni Vele­tek. A nagy-nagy büsz­ke­sé­ge­met. Ami itt tör­té­nik, az hon­ala­pí­tás, higgyé­tek el. Sokat sze­ret­nék mon­da­ni, sze­ret­lek ben­ne­te­ket, és sze­ret­ve érzem magam! Örven­dek, hogy magyar vagyok!”