Amikor a test hazatér és a lélek feltöltődik — Horthy túra 2024

Amikor a test hazatér és a lélek feltöltődik — Horthy túra 2024

Ahogy azt már meg­szok­hat­tuk az elmúlt évek­ben, az idei Hor­thy-túrán is felejt­he­tet­len élmé­nyek és szu­per tár­sa­ság vár­ták a részt­ve­vő­ket.  Május 4‑e reg­ge­lén gyö­nyö­rű, nap­fé­nyes idő köszön­töt­te a rekord­lét­szá­mú 290 túrá­zót, akik azért gyűl­tek össze a fel­vi­dé­ki Ipoly­híd­vég újon­nan átadott Szent Bor­bá­la-híd­já­nál, hogy neki­vág­ja­nak a Kor­pon­ai-domb­ság­ban kanyar­gó 33 km-es táv­nak. A rajt­ban bará­tok, isme­rő­sök és első bálo­zók köszön­töt­ték egy­mást, meg­tör­tén­tek az első “indí­tó” koc­cin­tá­sok is, majd szé­pen sor­ban meg­in­dult a mezőny.

Az útvo­nal hul­lám­zó ter­mő­föl­de­ken, zöl­del­lő erdő­kön és mező­kön át vezet, több fes­tői kilá­tó­pon­tot és tele­pü­lést is érint, vál­to­za­tos­sá­gá­val szin­te folya­ma­to­san töl­ti a lel­ket.
Az első ellen­őr­ző pont előtt, a kis prés­há­zak között veze­tő mere­dek emel­ke­dőn fel­ér­ve és meg­pi­hen­ve meg­cso­dál­hat­juk a szem­közt maga­so­dó Bör­zsöny vonu­la­ta­it. Innen nem messze, Ipoly­fö­dé­mes felett a kereszt­nél szo­kás sze­rint Jakab Sanyi — Haza­já­ró maga­zin alap­em­be­re és egy­ben a túra egyik házi­gaz­dá­ja- vár­ja a túrá­zó­kat víz­zel, üdí­tő­vel, házi süte­mé­nyek­kel, na és per­sze finom pálin­ká­val.

Innen az út a köze­li Kele­nyé­be vezet, ahol a 2. ellen­őr­ző­pont, egy tisz­tav­ízű for­rás és a falucs­ka kis­bolt­ja vár­ja a ván­dort, hogy szom­ját olt­sa, ha a nagy meleg­ben ismét kiszá­radt vol­na. A falu­ból sza­la­go­zás men­tén jutunk fel a Magas­maj­tény és Ipoly­fö­dé­mes között elte­rü­lő lege­lő­re, ami a túra leg­ma­ga­sabb és leg­észa­kibb pont­ja. Itt volt 1938-tól 1944-ig Cseh­szlo­vá­kia és Magyar­or­szág hatá­ra, ma már csak a nyelv­ha­tár húzó­dik itt.
Innen egy kel­le­mes erdei séta után érke­zünk meg Ipoly­fö­dé­mes köz­pont­já­ba, a 3. szá­mú ellen­őr­ző pont­hoz, ahol a helyi magyar közös­ség lel­kes tag­jai iga­zi terülj-terülj asz­tal­kám­mal, jó szto­rik­kal és sze­re­tet­tel vár­nak ben­nün­ket.

A fris­sí­tés után a piciny szín­ma­gyar tele­pü­lést elhagy­va egy tehén­le­ge­lőn vágunk keresz­tül, észak felé a Sel­me­ci-érc­hegy­ség leg­ma­ga­sabb pont­ja, az 1009 méter maga­san fek­vő Szit­nya lát­ha­tó. Az elmúlt évek­hez képest vál­to­zás, hogy az erdő­be érve, a Rataj erdész­kuny­hó után nem sok­kal, egy mere­dek eresz­ke­dés után a Nádas-tóhoz, a 4. ellen­őr­ző­pont­hoz vezet az út. A kis erdei tó iga­zán külön­le­ges, a mesék­ben az ilyen helye­ken élnek a tün­dé­rek.

Innen hosszab­ban és végül mere­de­ken emel­ke­dünk a Kopasz-hegy azaz helye­seb­ben a Magas-hegy tete­jé­re, ahon­nan meg­cso­dál­hat­juk a Bör­zsöny-hegy­sé­get, vala­mint az alat­ta elte­rü­lő apró fal­va­kat: Dré­gely­pa­lán­kot, Tes­ma­got és Hon­tot, de Ipoly­ság temp­lom­tor­nya is büsz­kén mutat­ja magát. A csúcs­ról leeresz­ked­ve hama­ro­san elér­jük az 5. szá­mú ellen­őr­ző pon­tot, a legen­dás kis zöld prés­há­zat, ahol hagyo­má­nyo­san a Velebny és a Gál csa­lád ven­dé­ge­li meg a túrá­zó­kat. Itt emlé­ke­zünk meg Gál József bará­tunk­ról, aki 2017 óta saj­nos már csak lélek­ben lehet velünk. A min­dig jó kedé­lyű mosoly­gós ember csa­lád­já­val kar­ölt­ve éve­ken keresz­tül szí­ve­sen lát­ta ven­dé­gül a Hor­thy Emlék­tú­ra részt­ve­vő­it. Mind­vé­gig kitar­tott magyar­sá­ga mel­lett, gyer­me­ke­i­nek és uno­ká­i­nak is pél­dát mutat­va és ebben a szel­lem­ben nevel­ve. Min­den jelen­tő­sebb magyar ünnep, meg­em­lé­ke­zés alkal­má­val házán büsz­kén szállt a szél­ben a magyar tri­ko­lór, jelez­ve mi itt­hon vagyunk a szü­lő­föl­dün­kön. Gál József emlé­ke is köz­tünk marad, ezt meg­ígér­het­jük! A ven­dég­sze­re­tet is őrzi az emlé­két, tes­ma­gi magyar zász­ló, pör­költ, házi süte­mé­nyek, enni-inni­va­ló, mosoly és sze­re­tet.

Innen a Somos-hegy szik­la­gye­pes olda­lán megyünk tovább, gyö­nyör­kö­dünk a táj­ban, érint­jük a Veréb-hegyi kilá­tót, majd a sza­la­go­zást követ­ve érünk vissza Híd­vég­re. A temp­lom mel­lett elha­lad­va már nincs messze a cél, a régi gya­log­híd mel­let­ti terü­let, ahol vár min­ket a gra­tu­lá­ció, a kitű­ző és az okle­vél, na és a föl­di Kána­án: szar­vas­pör­költ, helyi csa­polt sör, és min­den föl­di jó. A helyi magyar fia­tal­ság önzet­len­sé­ge, lel­ke­se­dé­se, a közös­sé­gük ere­je min­den­ki­nek pél­dát mutat és egy­ben erőt is ad.

Azt, hogy mit kap­tunk még a túrá­tól sza­vak­ban már nem lehet job­ban kifej­te­ni, el kell jön­ni és át kell élni! Köszön­jük még egy­szer min­den­ki­nek a rész­vé­telt, a szer­ve­zők­nek, segí­tők­nek, önkén­te­sek­nek pedig a támo­ga­tást!
Csat­la­koz­za­tok a Haza­já­ró Egy­let­hez, várunk a túrá­in­kon!