Idén ismét útra keltünk, hogy együtt fedezzük fel a Szilágyság rejtett kincseit. A második Szilágysági Hazajáró túrán közel harmincan gyűltünk össze, s már a péntek estétől kezdve érezhető volt: különleges hétvége vár ránk.

Jó későn, kilenc óra körül érkezett meg az első nagyobb csoport, akiket pálinkával és frissen sült miccsel, kolbásszal, házi sajttal és zöldségekkel köszöntöttünk. Mindenki elfoglalta a szállását a Feeling panzióban, majd beszélgetés és vacsora mellett indult a közös hangolódás.

Szombat reggel nem siettünk, kilencig mindenki kipihenhette magát, s közben befutottak a többiek is: Gyimesből, Szovátáról, Szatmárnémetiből és Magyarországról. Így közel harmincan álltunk neki a túrának, amely rögtön egy keményebb, száz méteres szintemelkedéssel indult. A 560 méteren fekvő táborból a Meszes-hegység legmagasabb pontjáig, a 997 méteres Perjei Maguráig vezetett az út. Az első füves tető után lankásabb szakaszok, majd három meredekebb kaptató következett, összesen mintegy 15 kilométeren át.

Az időjárás kegyes volt hozzánk: 27 fokos nyáridéző melegben, szikrázó napsütésben vágtunk neki az emelkedőknek. Még a legidősebb túrázó, egy 80 év feletti hölgy is kitűnően tartotta a tempót. Útközben gombásztunk, megálltunk a kilátásokban gyönyörködni, és három forrásnál is frissítettük a kulacsokat. Dél fél egy körül értünk fel a csúcsra, ahol egy órát töltöttünk a színes őszi panorámában.
A visszaút már könnyebb terepen vezetett, estére mindenki jóleső fáradtsággal tért vissza a táborba, ahol László Mihály és Andrea, valamint az erdész édesapa, László Zoltán bográcsos vacsorával várta a csapatot. Az este jó hangulatban telt: beszélgetés, sörözés, s aki maradt, az még a dézsázást is kipróbálta. A társaság mintegy 70%-a azonban ekkor már Torockó felé vette az irányt, hogy másnap ott folytassa a kirándulást.

Vasárnap reggeli után három autóval indultunk a Berettyó forrásvidékére. Itt megcsodáltuk a forrást és a mohás vízesést, majd felkapaszkodtunk a Réz-hegység 918 méteres gerincére, ahonnan szemben magasodott a Perjei Magura – alig tíz kilométerre. A túra során bemutattuk a környék szlovák szórványát, majd Szilágynagyfaluban a Bánffy-kúria területét jártuk be. Néhányan még Szilágysomlyóra is elugrottak, hogy a Báthory-vár maradványait lássák, mielőtt hazafelé indultak.

A hétvége végére mindenki feltöltődve, gazdag szívvel tért haza. A közös élmények, a csúcspanoráma, a vacsora utáni jókedv és a szilágysági vendégszeretet ismét bebizonyította: a Hazajárás nemcsak túra, hanem életérzés is. Már most várjuk a folytatást – mert biztosak vagyunk benne, hogy jövőre ismét találkozunk a Szilágyságban!