Amikor 40 férfitorok énekli a két nemzet Himnuszát
Amikor 40 férfitorok énekli a két nemzet Himnuszát, amikor hajnalba fordul már az idő, de még mindig felcsendül a „doberdói nagyhegy”. És amikor megérted, hogy a megmaradással itt nem lesz probléma, sokkal inkább odahaza a szórvány Budapesten. Mert itt nincsenek izmusok, oldalak, itt egyszerűség van és tisztaság. Itt még „messze zsong a hálaének” és „hálát adnak a magasság Istenének”. Itt úgy sikerül fejlődni, hogy a múlt és értékei nem kerülnek ki a szemétdombra. Persze már előre bánt a gondolat, hogy haza kell lassan indulni, és abban a világban kell élni, ahol éppen a megasztár x-re toborozzák a szerencsétlen magyart. Micsoda kontraszt. No de indulni kell: némi gyarlóságot levetkőzünk ebben a „tisztítótűzben”, és a fazék mellett hazavisszük a megmaradás nem is olyan titkos receptjét is: van az Úristen, vannak Firtosok és vannak Tardosok. De mindig a jó győz.
Amúgy drága, jó Benedek Elek hagyta ránk így ezt a mondát Firtos váráról, ahol még a XVIII. században is jezsuiták mormolták szent zsolozsmáikat. Aztán ők is elmentek, és nem maradt sok minden a történelemből, csak romok és a meghallgatott imák. Mert ha kicsit lejjebb ereszkedünk a Firtosról, és benézünk Korondra, ott bizony nemcsak a Likaskőt találjuk meg a Kalonda és a Korond vizének összefolyásánál, hanem a meghallgatásra talált imák is ránk kacsintanak, ha éppen a megmaradás után nyomozunk.
Korondon jó úton halad a megmaradás, de hát ez mitől ne lenne így? Virágzik a fazekasság, a mesterek szerte Erdélybe hordják a portékáikat, sőt a Kárpátokon túli részeken is nagy keletje van a korondi termékeknek. Gyönyörűen faragott székelykapuk, borvízforrások, aragonit-bánya, az unitárius temető kopjafái – ezek mind Korond ékkövei, amelyeket az útikönyvek is részletesen bemutatnak. Jönnek is a turisták az anyaországból – szinte kötelező program a népművészet remekeit bemutató üzletsoron való bazározás. Amúgy is, hosszú volt az út, a szórványvidéken való átkelés után felüdülés ez a magyar sziget itt Románia kellős közepén. Egy gyors Parajd, egy gyors Korond, egy gyors Farkaslaka, egy gyors Szejkefürdő, és még mennyi mindent meg kell nézni másnap is. Kár érte, mert így pont a lényegről maradunk le. Húzzuk be hát a féket, és nézzünk jobban szét itt Korondon.
Jómagam ezt bő évtizedig a Nagymaros öregfiúk focicsapat tagjaként tettem, ugyanis Korond és Nagymaros már a 2000-es évek eleje óta oda-vissza megmérkőzött egymással egyszer itt Székelyföldön, egyszer a Dunakanyarban. Aztán jött a Hazajáró, én pedig szerkesztőként arra gondoltam, hogy valahogy vonjuk be ezt a testvérkapcsolatot a Hazajáró sóvidéki filmjébe. Így is lett, aki megnézi ezt a részt, az bizony azt láthatja, miként is talál egymásra anyaországi és székelyföldi magyar. A legjobb az egészben pedig az, hogy a Hazajáró stábja is úgy betagozódott ebbe a történetbe, hogy azóta is barátként érkezik mind Korondra, mind Nagymarosra.
Persze a film nem csak Korondról szólt, hanem a Korond-patak völgyéről Szovátától Alsó- és Felsősófalván át Korondig. Kicsit sajnáljuk, hogy a két Sófalvára csak egy mondat jutott, azt meg pláne, hogy az a parajdi sóbánya, amelynek a turisták elől elzárt szintjeire is bejutottunk, az már sajnos nincs többé.
Talán ezért is javasoljuk, hogy továbbra se kerüljük el a Székely Sóvidéket, sőt nézzünk szét egy kicsit jobban Athyán, Siklódon, Fenyőkúton, Pálpatakán. Mert igazán ott lehet megérezni a fentebb említett kontrasztot.
A forgatás időpontja: 2012. április 27-29.
Hazajárók: Kenyeres Oszkár, Pintér János
Szereplők: Ilyés Vészti Mihály, Ilyés Vészti Rózsika, korondi Szigetlakók focicsapat, Katona Mihály, Murvai István, nagymarosi öregfiúk focicsapat, Pál Zoltán, Raszler Tibor
Operatőr: Schödl Dávid
Hangmérnök: Tóth József
Szerkesztő: Kenyeres Oszkár
Technikus: Kiss Attila
Vágó: Herneczky Frigyes
Narrátor: Tokaji Csaba
Főcímzene: Bükki Bence
Köszönet: Balázs Imre, Fábián Károly, Parajdi Sóbánya, Varga György
Írta és rendezte: Moys Zoltán
