A különleges hangulatú városka története szorosan összefügg a bányászattal, hisz már az ókor óta arany és ezüst után kutakodtak itt, nem kevés sikerrel. Selmecbánya a középkortól hosszú évszázadokon át bányáiról, aranyműveseiről és iskoláiról messze híres városa volt hazánknak. Olyannyira, hogy 1762-ben itt jött létre a világ első bányászati akadémiája, és 1782-ben – Pozsony és Debrecen után – már a Királyság harmadik legnépesebb városa volt, a maga 23 ezer lakosával. Ma már csupán nyolcezren élnek itt, elsősorban a turizmusra hagyatkozva. A belváros 1993 óta a világörökség részét képezi.

Meredek ormon áll Saskő egykori várának romja. Története a 14. századig nyúlik vissza. Nagy Lajos király idejében Vesszős mester volt Saskő ura; hat falut foglal el Selmecz bányavárostól, és Szobonya László saskői várkapitány 1352-ben királyi írott parancsra adta vissza az elkobozott falvakat a városnak. Zsigmond király e várat 1424-ben feleségének, Borbálának adja; majd a Lippay családé lett; utóbb Beatrix királyné Dóczy Orbánnak, a nagy tekintélyű egri püspöknek ajándékozta. A vár a Dóczyak birtokában maradt 1648-ig; ekkor a család kihalt és birtokaik a kincstárra szálltak. 1677-ben Thököly Imre foglalta el, majd a Rákóczi szabadságharc után az enyészeté lett.

Saskő urai a 13. században szemet vetettek a szomszédos Selmechez tartozó Fehérbányára, sikertelenül. Az ezüstjéről ismert Bélabánya csak később vált el Selmecbányától, majd 1450-ben városi rangot kapott. A központban ma is áll a 13. században, későromán stílusban épült Szent János katolikus plébániatemplom.

A bacsófalvi egyike azoknak a hegységre jellemző művíztárolóknak, melyeket – mivel Selmecbányának nem voltak természetes vízfolyásai – a múltban a bányák vízelárasztása céljából alakítottak ki a 16. századtól kezdődően, a világon egyedülálló vízgazdálkodási rendszert hozva létre. A több mint 60 víztárolóból mára alig több mint 20 maradt, amik napjainkban – főleg nyáron – turisztikai célokat szolgálnak.

A Szitnya csúcsáról a zöld jelzésen haladva érjük el Illést. A falu temploma állítólag hazánk legrégebbi templomai közül az egyik.

1009 m magas. A Szitnyát a hagyomány szerint még a XVI. században is Attila hegyének nevezték. A hegység korai népszerűségét jelzi, hogy a sziklák fölötti csúcson még 1727-ben Koháry Miklós herceg építtetett pavilont, s miután az villámcsapás folytán elpusztult, később Coburg Fülöp herceg újraépíttette és a magyar turista-egyesület rendelkezésére bocsátotta. Ma már használaton kívül van a ház.

A falu nevezetessége a 18. század közepén épített késő gótikus kastély, mely évszázadokon át a Hont vármegye főispánjait adó Koháry, majd a Coburg család birtokát képezte. Megyegyűléseket is tartottak a falai között, s a kastély arról is nevezetes, hogy egy esztendő szimbolikája alapján építették: ha van türelmünk megszámolni, kiderül, hogy 4 bejárata, 12 kéménye, 7 árkádja, 52 szobája és 365 ablaka van.