Kárpát Gyepű Egyesület

Bemutatkozás

A Székelyföldi Határtúra Mozgalom, majd az ebből alakult Kárpát Gyepű Egyesület tagjai 2003 óta járják a volt Magyar Királyság keleti határait a Kárpátokban.

Az egyesület célja a volt Magyar Királyság keleti határának az 1883–84-es határbejárás eredményeként 1887-ben megszületett nemzetközi egyezmény alapján megállapított volt határvonal megismerése, és a megmaradt határjelek alapján való beazonosítása. A legjellemzőbb céljaink között szerepel az érdeklődés felkeltése a téma, s ezen keresztül pedig azon földrajzi régió iránt, ahol ezek az útvonalak megtalálhatóak. Ezáltal lehetőség adódik eddig ritkán látogatott települések bevonására a turisztikába, ami további fejlődési lehetőségeket is hozhat az ott lakók számára.

Az egyesület által szervezett „Határtúrák” jellegét tekintve történelmi kulturális emléktúrák, másképp fogalmazva „vándorlás természeti és történelmi tartalommal”, leküzdése önmagunknak és az útvonalnak. Ehhez hasonló nosztalgiatúrák, tematikus utak vannak a római limes mentén, a volt Jugoszláviában, Kárpátalján, Németországban, a volt NDK határán. Az észak-nyugat írországi Humbert Út például az 1798-as angol-ellenes ír felkelés támogatására érkezett Humbert francia generális vezette seregek útvonalát követi. Román nyelvterületen ebben a témában legismertebb mű a Ioan Turcu Fogaras vármegye főjegyzője, határbizottsági felmérőként irt túrakönyve, amelyet 2012-ben Brassóban újra kiadtak, ezzel megtörve a kommunizmus határhoz kapcsolódó tabutémáját.

Az elmúlt 14 év alatt felgyűlt határtúra anyagát szeretnénk egy túra kalauz sorozatban is megörökíteni az utókornak, melyhez kapcsolnánk még a jövőben is bejárandó határszakaszokat.

A „Határjárok a Kárpátokban” kalauz sorozatot olyan természetjáróknak ajánljuk, akik a hegyek fenyveseinek susogása, a patakok csobogása mellett még fűszerezni akarják túrájukat az adott helyek történelmi szellemével. A sorozatot a közismert és látványos, de egyben kihívásként megélt Fogaras hegységgel kezdjük.

A kiadvány célcsoportja a természet és a történelemi kulturális örökség iránt érdeklődő, személyek, akik már rendelkeznek túratapasztalatokkal, és kiigazodnak a GPS és a térképek világában, mivel a volt határvonal mentén nem mindenütt húzódott ösvény, túra- vagy járőrútvonal, így sokszor nincsenek turistajelzések.

A Kárpátok gerince – mint volt államhatár – sokszínű hegyvilágot, igen változatos túraterepeket foglal magában, bőséges hegyi kihívást és kalandot kínál, hiszen a turista gyakran az őskor körülményei közé érkezik vissza, ahol a nap végén minden méter kihívássá válik, de egy-egy régi tereptárgy megtalálásának sikerélménye feledteti ezeket a fáradalmakat.

Molnár Sándor
Elnök