Egyesületünk szervezésében immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Vulkántúra kistestvére, a Kaldera teljesítménytúra, amely ismét közel 150 természetjárót vonzott a Börzsöny legszebb gerinceire.
Az IpolyFeszt keretében megvalósuló túra mára hagyománnyá vált – nemcsak a túrázók körében, de számunkra is, hiszen évről évre egyre több lelkes résztvevővel és egyre mélyebb közösségi élménnyel gazdagodunk általa. A rajt és a cél helyszíne ezúttal is a kemencei Gabó Fagyizó volt, ahol már kora reggeltől gyülekeztek a résztvevők – családok, baráti társaságok és visszatérő kalderások. A 25 kilométeres teljesítménytúra az idei évben is végigvezetett a Börzsöny vulkáni múltjának leglátványosabb tanúin: a Sas-úton kapaszkodtunk fel a Miklós-tetőre, megpihentünk a Magosfa hűvös bükkösében, elidőztünk a Csóványos és Nagy-Hideg-hegy kilátóhelyein, majd a Salgóvár és a Holló-kő andezitszikláit érintve visszaereszkedtünk Kemencére.



























Nagy-Hideg-hegyen különleges meglepetés is várt bennünket: friss, házi készítésű eper-, ribiszke- és málnaszörp fogadta a túrázókat az ellenőrző ponton, amelyet Megyery Zsófia jóvoltából, a Panni névre hallgató termékcsalád részeként kóstolhattunk meg – valódi felüdülés volt ez a fáradt vándoroknak a hegygerincen. A kemencei célban ezúttal virslivel várta a beérkezőket a Sági család.















Mindeközben 60 fő részvételével lezajlott a 10 kilométeres vezetett túra is, amely idén is a Dorottya-bércre vezetett. Jó volt látni, hogy több kisgyermekes család és határon túli, felvidéki résztvevő is csatlakozott hozzánk – ezzel újra megerősítést nyert, hogy küldetésünk nem más, mint a szülőföld szépségeinek közös felfedezése.



Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek, hogy eljött, és velünk együtt járta végig a kaldera peremét!
Találkozunk jövőre – addig is: irány a természet, és éljen a Börzsöny!