Szklabinya vára

Szklabinya vára

Uticélok / Felvidék / Turóc
Nehézségi szint:
3/10

„A gyepes csúcsú Liszecz hegyet elhagyva, Szklabina várhegy tűnik föl, tetején egykor nagy terjedelmű vár állott, melyben I. Lajos, Zsigmond, Mátyás király és I. Ferdinánd királyok is megfordúltak, zavaros időkben pedig a környék lakossága menedéket talált. A várat I. Ferdinánd király 1561-ben a Révay nemzetségnek adta. Maga a felvár rom.” (Lovcsányi Gyula: Túróczmegye)
Szklabinya 13. századi eredetű várát a zólyomi ispán, Doncs mester építtette. Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás király is bővítette. 1495-ben egy tűzvészben súlyosan megrongálódott. A várat 1527-ben Habsburg Ferdinánd hűbéri birtokként hívének, Révay Ferencnek adományozta. Révayt azonban sem a király barátsága, sem mérhetetlen vagyona nem tette boldoggá, mert feleségét megszöktette Bakics Péter, a detrekői várúr. Révay Ferenc pedig 1553. november 1-én halálra itta magát. A Révayak többször is megerősítették, átépítették, és oly naggyá tették, hogy a várkastély a 18. század közepéig Turóc vármegye székhelye volt. 1644-ben I. Rákóczi György foglalta el, 1704-ben pedig a kurucok. A vár alatti falu a vár majorjából fejlődött ki. Aztán az új rend kiköltöztette innen az urakat, hogy végső pusztulását a második világháborús partizánharcok hozzák el.
A vár jelenleg is felújítás alatt áll. Pár éve belépőt is szednek; 2025 tavaszán 6 euro egy felnőtt jegy, amelyben benne van a vár alatti múzeum meglátogatása is. Nyitva tartás: minden nap 8:00 – 18:00.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár alatti parkoló, amely felett van egy domb, ahonnan szép a kilátás a várra.

Hazajáró epizódban szerepelt: