Szécsény

Uticélok / Felvidék / Nógrád
Nehézségi szint:
2/10

A Kacsics nemzetségből hogy lett Szécsényi család? Erre ad választ Ipoly parti ősi birtokuk neve: Szécsény. A kisváros, amely a királytól már csaknem hétszáz éve Budával megegyező jogokat kapott, s hamar hazánk egyik védőbástyája lett. Aztán jött a török rabiga, majd a császáriaktól szenvedett sokat. Persze, hogy a kuruc szabadságharc Nógrádban is hamar lángra lobbant. Olyannyira, hogy 1705-ben a Szécsény melletti borjúpást mezőre hívta össze II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem a kuruc rendek első magyarországi országgyűlését, hogy a  vármegyék és püspökségek küldöttei megformálják a Habsburgok ellen küzdő kurucok államát.

Szécsénynek még ferde tornya is van. A városháza előtt álló Tűztorony alatt megcsúszott a talaj, de talán már nem is bánják a helyiek, hisz így válhatott a város ismert jelképévé.

 A szépen felújított sétálóutca a barokk kastélyhoz vezet. A Szécsényi család középkori várkastélya helyére építették a Forgáchok az 1750-es években. Ma már múzeum működik benne.

A kastély mellett már 1332-ben pápai engedély volt a ferences templom és kolostor építésére. A hit évszázados falai közé az elűzött ferencesek csak 1989-ben térhettek vissza.

Hazajáró epizódban szerepelt: