Óradna az Árpád-kori Magyarország legjelentősebb ezüst lelőhelye, egyben Erdély egyik legnépesebb települése volt. A királyi kiváltságokkal is felruházott bányavárosba a 12. században telepítették be a szászokat. Amikor 1241-ben a tatár seregek betörtek hazánkba, az első magyar település, ami útjukba esett, állítólag éppen Óradna volt. A kutyafejűek rögtön le is tették a névjegyüket: 4000 embert mészároltak le, és nem kímélték Isten házát, a ferencesek ősi templomát sem. Aztán jöttek a szorgalmas domonkosokok, s a lerombolt templom helyére kolostort építettek. Ám a tatárok vérszemet kaptak, s amikor 1285-ben újra betörtek Erdélybe, a településsel együtt a kolostort is szétzúzták. Azóta sem épült újra, csak romos falai emlékeztetnek a véres középkorra. De Óradna népe élni akart és mivel a hegyek ontották magukból az érceket, a bányászat újra fellendült, ami sokfelől vonzotta ide a munkás kezeket. A mai római katolikus templom 1824-ben épült, magyar szenteket ábrázoló üvegablakai a fényesebb múlt hagyatékai. A Zichy Domokos veszprémi püspök által adományozott harangja pedig máig hirdeti a toronyban: „Hegyen völgyön e szép tájon, zengő szavad tovaszálljon.”
De alig van már, akit hívogathatna. Az első világháborúban bezárt a Magyar Királyi Bányamű, s Trianon után a szokásos forgatókönyv szerint zajlott itt is a hatalomváltás: a románok tömeges betelepítése, a birtokok elkobzása, a német és magyar nyelvű oktatás megszüntetése és a bányászat hanyatlása révén az egykor virágzó Óradna hervadni kezdett, s a magyarság szórványsorba szorult.
A maradék magyarok hitét és identitását szolgálja a katolikus plébánián működő Reményik Tanulmányi Ház, ahol a gyermekekkel is foglalkoznak.