A szat­má­ri béke tár­gya­lá­sai már a kuru­cok akko­ri fel­leg­vá­rá­ban, Nagy­ká­roly­ban kez­dőd­tek. A Káro­lyi-csa­lád ősi bir­tok­köz­pont­já­ban, amely­nek elő­jo­ga­it a Káro­lyi­ak, „vérök ontá­sá­val tel­je­sí­tett hű szol­gá­la­ta­i­kért és sok seb­bel szer­zett har­ci érde­me­i­kért” sze­rez­ték.

A Káro­lyi­ak 1554-ben tér­tek át a pro­tes­táns val­lás­ra. Mos­ta­ni temp­lo­mu­kat az 1700-as évek­ben épí­tet­ték maguk­nak. Büsz­kék a nya­kas kál­vi­nis­ták váro­suk szü­lött­jé­re, Káro­li Gás­pár­ra is, aki elő­ször for­dí­tot­ta le tel­jes egé­szé­ben magyar nyelv­re a Bib­li­át.

A szat­má­ri béke után a har­cok­ban meg­vi­selt várost a Káro­lyi csa­lád mód­sze­re­sen újra­élesz­tet­te. A meg­csap­pant népes­sé­get főleg svá­bok­kal tele­pí­tet­ték újra, s a csa­lád mece­na­tú­rá­já­val jelen­tős épít­ke­zé­sek kez­dőd­tek. Az újra­éle­dő város­ban szí­ve­sen lát­ták a pia­ris­tá­kat is.

Nagy­ká­roly 1780-ban lett Szat­már vár­me­gye szék­he­lye, ezt a rang­ját Tri­a­non után 1926-ig tart­hat­ta fenn. És a vár­me­gye­há­zá­ban nem mást tisz­tel­he­tett egy ide­ig vár­me­gyei jegy­ző­ként, mint Köl­csey Feren­cet.

És mennyi­re sze­ret­te a várost a reform­kor másik nagy köl­tő­je, Pető­fi Sán­dor is. Ahogy írta: Gyö­nyör­rel vagyok ben­ne, mert itt ismer­tem meg Julis­ká­mat, a világ leg­di­csőbb leá­nyát.

Itt, Nagy­ká­roly­ban, az egy­ko­ri Arany Szar­vas foga­dó­ban borí­tot­ta láng­ba Pető­fi szí­vét a sze­re­lem első látás­ra.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 189. rész: Nagykárolyi-homokhát — Szabadság és szerelem Szatmárban