A „szepesi lándzsás szék” a XII. században kapott önkormányzatot. Ekkoriban karsztvidékünket, mint „Szepesi erdő” említik az iratok, ahová a Szepesség lakossága vész esetén felhúzódhat. A vész pedig meg is érkezett a tatár képében 1241-ben, mire Jordán szepesi gróf (a Görgeyek őse) vezetésével a környék népe az itteni erdőkben és a karsztfennsíkon keresett menedéket. A tatár elvonulta után el is nevezték a hegytetőt Menedékkőnek, a történetet pedig maga Tompa Mihály is feldolgozta „Menedékkő” című regényében. A fennsíkon 1305-ben fogadalomból karthauzi kolostor épült, amelyet Vöröskolostornak neveztek el. Ide fészkelte be magát Basó Mátyás murányi rablólovag 1531-ben, és innen rémisztgette a Hernád-völgy utasait 18 éven keresztül. 1549-ben aztán elfogták, és lefejezték, a kolostort pedig Salm császári tábornok leromboltatta. Az elfeledett, gazzal benőtt romokat a 20. században kezdték feltárni.
A Menedékkő-fennsíkon a kolostor romjai mellett láthatjuk a hegység áldozatainak szimbolikus temetőjét, illetve a Kolostor menedékházat és a hegyi mentőszolgálat állomását. A menedékházban van étel-ital, és bérelhetünk a Kysel-szurdok via ferratájára felszerelést is. A közeli Rózsa-barlangban Hajts Béla kutatásai szerint a szerzetesek alkimista tevékenységet folytattak.
Tompa Mihály: Menedék-kő
Szepesben, Lőcséhez közel,
Erdőborított hegytetőn,
Ó zárda pusztult omladéka áll;
A régi templom- és cellákban
Sugár, magas fenyvek növének immár;
Mohos, halottas omladékra
Ifjan tenyésző zöld élet borúl.
Midőn honunkra rontva a tatár,
Határiban gyilkolt és égetett:
Vidéke rémült lakóinak
E rejtett zárda nyujta menhelyet,
S innen vevé nevét.
Idő s viszály később lerombolá,
És már csak tornya állt,
Repedt tornyában kis harang.
Csengő szavú, de néma régen.