Az árvai uradalom egyik gyöngyszeme: Felsőlehota. A Thurzóktól a 16. században Abaffy János árvai várkapitány kapta adományba, akinek leszármazottai egészen a II. világháborúig éltek míves kastélyukban.
Felsőlehota valamikor messze híres tutajos központ volt. Persze ma már turisztikai célokat szolgálnak, de a tutajok századokon át Felső-Magyarország meghatározó közlekedési eszközei voltak. Ha jó volt a víz, két hét alatt leértek a Fekete-tengerig. Eleinte az áru maga a vízijármű volt, aztán idővel további farakományt, és más féle termékeket is szállítottak az Árván. Az egyik legveszélyesebb foglalkozás volt, nemcsak zúgókkal, de útonállókkal és a vámszedőkkel is meg kellett vívniuk a tutajosoknak. Mégis megérte, hisz egyetlen fuvarral annyi pénzt kerestek, amennyiért egy földműves jó két évig dolgozott. A tutajon a rutinos kormányosé volt a „kapitányi” szerep, míg hátul az ifjú zöldfülű végezte a piszkos munkát. Ha valaki kormányos akart lenni, sajátos beavatási szertartáson kellett átesnie: annyi ütést kapott a fenekére, amennyi veszélyes szakasz volt a folyón, így aztán egy életre észbe véste, hol is kell figyelnie. A talpasok minden sikeres út végén feltűztek a kalapjukra egy kagylót. Aki összegyűjtött hét kagylót, az megnősülhetett. Így szállt apáról-fiúra a mesterség, míg a 20. század ezt a hagyományt is felőrölte.