Bakócz Tamás érsek szü­lő­föld­jé­re, Erdőd­re, mely­nek várát még az Árpá­dok korá­ban az ura­dal­mat bíró Drág­ffy csa­lád jeles sar­ja, Erdély vaj­dá­ja, Ber­ta­lan épí­tet­te a 15. szá­zad végén. Utód­ja, Drág­ffy János ország­bí­ró 1526-ban innen indult a mohá­csi csa­tá­ba, hogy éle­tét adja a hazá­ért. A behá­za­so­dás révén a Bát­ho­ri­ak­hoz került várat 1565-ban Mik­sa király sere­ge fog­lal­ta el, de János Zsig­mond török segít­ség­gel negy­ven napig ost­ro­mol­ta­tá kemény fal­tö­rő kosa­i­val, vég­re a tüzes har­cok­ban iszo­nyú vér­on­tás között be is vet­te és Erdőd várát föl­dig leron­ta­tá. A 17. szá­zad­ban aztán ez a vidék is a Káro­lyi­a­ké lett. Káro­lyi Sán­dor gróf neki is látott az üsz­kös romok­ból új vár­kas­télyt épí­te­ni.

És mit ad Isten, épp itt volt ura­dal­mi fel­ügye­lő egy bizo­nyos Szend­rey Ignác, aki­nek Júlia nevű lányát – az apa min­den til­ta­ko­zá­sa elle­né­re – a vár kápol­ná­já­ban vet­te fele­sé­gül egy esz­ten­dő­vel meg­is­mer­ke­dé­sük után, 1847-ben Pető­fi Sán­dor.

Pető­fi lant­ja hálás volt Erdőd iránt; leg­szebb köl­te­mé­nyei között fog­lal­nak helyet azok, melye­ket ott írt, a szo­mo­rú­fűz mel­let­ti szik­lá­nál.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 189. rész: Nagykárolyi-homokhát — Szabadság és szerelem Szatmárban