Blatnica vára

Blatnica vára

Uticélok / Felvidék / Turóc
Nehézségi szint:
5/10

A Blatnica-patak völgye fölötti, 685 méteres hegycsúcson emelkedő blatnicai várrom közel 8 évszázados múlt súlya alatt nyög. Korabeli jelentőségét jelzi, hogy fénykorában a turóci királyi ispánok viselték egyben a blatnicai várnagy tisztségét is. A középkorban nemes urak és hercegek építették, szépítették, majd lakták a Berzeviczyek, a Pongráczok, a Necpályak, és még Mátyás királynak is akadt dolga itt, amikor le kellett vernie a vár akkori lengyel urainak összeesküvését. Az uradalmat a XVI. században a Révay família kapta meg adományul. A vár később meghajolt Bocskai, Bethlen, majd Rákóczi katonái előtt is. Aztán 1790-ben a Révay család utolsó sarjai is kiköltöztek Blatnica várából. Azóta porladoznak falai, ám jó látni, hogy felismerték turisztikai jelentőségét, és ma is dolgos kezek munkálkodnak helyreállításán.
A vár legendája szerint a hegyen álló favár urának volt egy szép lánya, Emese. Apja a szucsányi vár urához, az öreg Omodéhoz akarta feleségül adni, de Emese a fiatal Edömért, Znió vár urát szerette. A fiatalok titkos találkozóját egy kóbor lovag, Ménhárd kileste, majd orvul leszúrta Edömért, és a lányt egy kunyhóba zárta. Miután foglyát továbbra is hiába ostromolta szerelmével, rágyújtotta a kunyhót. A lángoló ház ajtaját záró kötél azonban elégett, Emese megmenekült. Kedvese is túlélte a merényletet egy Blatna nevű juhász gyógyfüvei és felesége gondos ápolása következtében. Ménhárdot elfogták, majd állkapcsára lakatot tettek, hogy többé hamisan ne szóljon. Innen ered a mondás: „Lakatot tesz a szájára.”
Az omladozó falakról széttekintve a tájék változatlanul lenyűgöző. Hány nemes nemzedék láthatta Blatnica várának falairól ugyanezt a panorámát:
„Blatnicza egykori lovagvárnak romjai szomorúan néznek alá a Tlsztá hegy egyik oldaldombjáról a szép gagyeri völgyre. Valóságos alpesi tájkép! Magas, meredek sziklák, melyek sugár fenyűkkel benőtt, kiálló párkányzatukkal terraszokat alkotnak, oly szűkre szorítják helyenként a völgyet, hogy alig marad benne útnak hely a patak mellett. Szép és érdekes a Kozje szkali sziklatömeg. Nem kevésbbé gazdag tájképi szépségekben a Hubna mellékvölgy. Ezt őrzé Blatnicza vára.” (Lovcsányi Gyula: Túróczmegye)
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a szabadon látogatható vár, amely a Gader-völgyből a sárga rom jelzésen közelíthető meg (a völgyből 950 méter, 100 méter szintemelkedéssel).

Hazajáró epizódban szerepelt: