Nagyot dobban a magyar ember szíve, ha belép Naszódvidék régi központjába, Bethlenbe. Ez a város az ősi fészke Erdély egyik legrégibb családjának a Bethlen családnak, akikből annyi történelmi nagyság és államférfi született. Ma már alaposan átalakult a város képe, első Árpád-kori váruknak nyoma sincs, ahogy a magyar szó is egyre ritkább, de azért maradtak még emlékek a magyar időkből.
Az Árpád-kori eredetű református templom építtetője a Bethlen család. Itt nyugszik az I. Apafi Mihály fejedelem utasítására 1674. december 13-án itt lefejeztetett Bánffy Dénes főispán.
Bethlen Pál főispán egy 17. századi kastély alapjain épített úrilakját a II. világháború után államosították. A másik Bethlen-kastély az 1700-as években épült. A két világháború közötti erdélyi magyarság kiemelkedő alakja, Bethlen Béla főispán, az 1940-ben visszatért Észak-Erdély magyar kormánybiztosa 1928-ban átépíttette. Aztán a román állam ezt a kastélyt is elkobozta, s az örökösöknek a mai napig nem sikerült visszaszerezni.
Jelenleg „Bethlennek körülbelül 14 százaléka magyar, és ebből durván 900 a református, és van egy olyan száz lelkes római katolikus közösség is. A demográfiai helyzet nem rózsás. 1995-ben közel száz gyermek jelent meg a református parókián egy héten különböző foglalkozásokon, most ez 20 fő.”
1848. december 29-én itt győzte le Bem József serege Jablonsky és Urban császári ezredesek egyesített seregét. És ha már 1848/49: Petőfi 1849 elején még fia születésének örvendezett, ám hamarosan ő is beállt a magyar seregbe és részt is vett az erdélyi hadműveletekben. A váltólázban szenvedő költőt később Bem a hátországba küldte, így került Bethlenbe, ahol rácsodálkozhatott az erdélyi kikeletre, s megírta „Pacsirtaszót hallok megint” című művét.
Pacsirtaszót hallok megint (1849)
Pacsírtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.
Oh istenem, mi jólesik
A harci zaj után e dal,
Mikéntha bérci hűs patak füröszt
Égő sebet hullámival.
Dalolj, dalolj, kedves madár,
Eszembe hozzák e dalok,
Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,
Egyszersmind költő is vagyok.
Eszembe jut dalodrul a
Költészet és a szerelem,
Az a sok jó, mit e két istennő
Tett és még tenni fog velem.
Emlékezet s remény, ez a
Két rózsafa ismét virít
Dalodra, és lehajtja mámoros
Lelkem fölé szép lombjait,
És álmodom, és álmaim
Oly kedvesek, oly édesek…
Terólad álmodom, hív angyalom,
Kit olyan híven szeretek,
Ki lelkem üdvessége vagy,
Kit istentől azért nyerék,
Hogy megmutassa, hogy nem odafönn,
De lenn a földön van az ég.
Dalolj, pacsírta, hangjaid
Kikeltik a virágokat;
Szivem mily puszta volt és benne már
Milyen sok szép virág fakad.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom előtti tér.
