A felvidéki magyarság népi hagyományaiban és szókincsében egyik leggazdagabb vidékén, Zoboralján van egy falu, ami még a tájegységen belül is egy külön kis világot képvisel. Barslédec dolgos népe évszázadok óta kitartóan műveli a földet, tenyészti az állatot és termeszti a szőlőt. Az ősi életmód hozta magával a népi hagyományokat is. A falu sajátos népviselete és különleges szokásai miatt is a néprajzkutatók kedvelt helyszíne.
Széles körben ismert történet a lédeci legények és a létra esete. A lédeci bírónak megtetszett egy gyönyörű madár az erdőn, és megparancsolta a falu népének, hogy fogják meg neki élve. A madár egy magas fa tetejére szállt. A legények elhatározták, hogy létrával mennek fel érte. A tréfás elem ott kezdődik, hogy a legények a hosszú létrát keresztbe próbálták átvinni a falu szűk kapuján vagy az erdő sűrűjén. Mivel a létra sehogy sem fért át, hosszas tanakodás után arra a következtetésre jutottak, hogy a létra túl hosszú. A megoldásuk az volt, hogy rövidebbre vágták a létrát, hogy átférjenek vele.
Kodály Zoltán 1914-ben végzett népdalgyűjtést Barslédecen, ahol többek között Mozga Istvánné Székely Julitól is rögzített énekeket, mint például a „Csak aztat csudálom” kezdetű dalt. A barslédeci anyag jelentős részét képezi a Kodály által gyűjtött felvidéki magyar népzenei kincstárnak.
Barslédecről 1075-ben volt az első írásos emlék. A községet a Dervence-patak szeli ketté, így egyik fele Nyítra vármegyéhez, másik fele Bars vármegyéhez tartozott, de maga a falu utóbbihoz – egyedül a zoboraljai falvak közül. Egyházilag nem volt kettévágva, fennhatósága az esztergomi érsekség volt. Az 1970-es években Barslédecnek még 90 %-a magyar ajkú volt, jelenleg a községben 30 % a magyarok aránya. Magyar tannyelvű általános iskoláját 1999-ben szüntették meg; magyar tanuló híján az iskolában ma néprajzi kiállítás van.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom és az iskola közötti tér.
