A bukovinai székely falvak: Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva

Uticélok / Székelyföld / Moldva
Nehézségi szint:
2/10

Az 1764-es esz­ten­dő keser­ves év volt a szé­ke­lyek­nek, hiszen a Mária Teré­zia által elren­delt szé­kely határ­őr­ség újbó­li fel­ál­lí­tá­sa erő­sza­kos soro­zás­ba tor­kol­lott. Sokan hagy­ták el szü­lő­föld­jü­ket Mold­va felé. 1774-ben ez a két terü­let is oszt­rák kéz­re került. Ekkor Hadik And­rás össze­gyűj­töt­te és bete­le­pí­tett a szé­ke­lye­ket Buko­vi­ná­ba. A XX. szá­zad viszon­tag­sá­gi miatt a buko­vi­nai szé­ke­lyek kény­te­le­nek vol­tak elhagy­ni hazá­ju­kat, míg végül a Dunán­tú­lon talál­ták meg új ott­ho­nu­kat. Fal­va­ik ma már a magyar múlt memen­tó­ja­ként szol­gál­nak. A magyar emlé­ke­ket a Buko­vi­nai Szé­ke­lyek Orszá­gos Szö­vet­sé­ge tart­ja kar­ban.

Isten­se­gíts utol­só magyar plé­bá­no­sa Ele­kes Dénes volt. Aztán kato­li­kus temp­lo­muk az orto­do­xo­ké lett.

2003-ban Pus­kás Valen­tin orto­dox pap érke­zett, aki tisz­te­le­te jelé­ül nem­csak hogy meg­hagy­ta a kato­li­kus magyar emlé­ke­ket, de a tele­pü­lés tör­té­ne­tét meg­is­mer­ve román nyel­vű köny­vet is írt a falu múlt­já­ról.

Fogadj­is­ten és Isten­se­gíts meg­ala­pí­tá­sa után, 1784-ban II. József csá­szár ren­de­le­té­re a töb­bi mold­vai magyar mene­kült egy részét is Buko­vi­ná­ba tele­pí­tet­ték. A máso­dik hul­lám­ban érke­zők közül úgy 40 csa­lád itt a Szuc­sá­va folyó part­ján álla­po­dott meg.

Hadik­fal­vát párt­fo­gó­juk­ról, Hadik And­rás gróf­ról nevez­ték el. A II. világ­há­bo­rú után elköl­töz­tek innen a szé­ke­lyek, és az egész falu román­ná lett.

Hadik And­rás emlé­ke él a Szuc­sá­ván fel­jebb, a szom­szé­dos And­rás­fal­va nevé­ben is. Ez a falu őrzi leg­job­ban ősi hagya­té­kát. Itt még meg­ma­radt az ere­de­ti falu­szer­ke­zet és akad­nak még szé­kely arcu­la­tú por­ták, de itt se hal­lunk már magyar szót, és magyar imát sem az egy­ko­ri refor­má­tus temp­lom­ban.

Ha magya­rok­kal aka­runk talál­koz­ni, a teme­tő­be kell kisé­tál­nunk. Mert, akár­mennyi­re is fáj kimon­da­ni, a buko­vi­nai szé­kely fal­vak­nak már se jele­nük, se jövő­jük nincs, csak múlt­juk van.

Az utó­dok­nak sok száz kilo­mé­tert kell utaz­ni­uk, ha ápol­ni akar­ják őse­ik sír­em­lé­két.

József­fal­va, Buko­vi­na leg­dé­leb­bi szé­kely tele­pü­lé­se alig­hogy meg­szü­le­tett, a kereszt­ap­ja, II. József csá­szár nyom­ban párt­fo­gá­sá­ba vet­te. Két­szer is ellá­to­ga­tott ide és ado­má­nyok­kal segí­tet­te a szű­köl­kö­dő szé­ke­lye­ket.

Támo­gat­ta a falut és nagy­ban hoz­zá­já­rult az isko­la épí­té­sé­hez Jókai Mór is.

József­fal­vá­nak volt pap­ja a ’48-as sza­bad­ság­harc vete­rán­ja, Druzs­bácz­ky György. A szol­ga, akit népe „a buko­vi­nai magya­rok aty­já­nak” neve­zett, épí­tet­te a ma is álló temp­lo­mot.

1939 áldo­zó­csü­tör­tök­jén tűz­vész söpört végig József­fal­ván. A föl­dön­fu­tó­vá lett népért az egész Kár­pát-meden­ce magyar­sá­ga meg­moz­dult. A pél­dás össze­fo­gás­nak köszön­he­tő­en újjá­épí­tet­ték a tele­pü­lést.

A fel­tá­ma­dás motor­ja az akko­ri plé­bá­nos, Németh Kál­mán volt. A buko­vi­nai szé­ke­lyek hű pász­to­ra, aki mind­vé­gig nyá­já­val maradt. Követ­te népét Bács­ká­ba, majd az Egye­sült Álla­mok­ba is, ahon­nan aztán, miu­tán a magyar­or­szá­gi kom­mu­nis­ták halál­ra ítél­ték, éle­té­ben már nem tér­he­tett haza.

Így let­tek magyar lel­kek híján pusz­ta emlék­mű­vek a buko­vi­nai szé­kely fal­vak, egy tör­té­nel­mi kor­szak memen­tói. Még­sem az elmú­lás­ról mesél­nek, hisz, ha szét­szó­ród­va is, de máig élnek és őrzik a lán­got a buko­vi­nai szé­ke­lyek utó­dai.

Hazajáró epizódban szerepelt: