Írta: Bor­ka Zol­tán (Fel­vi­dé­ki Csa­var­gók)

Van ott vala­mi a Viseg­rá­di-hegy­ség­ben. Vala­mi meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan, meg­fog­ha­tat­lan. Bizser­gés­nek, amo­lyan rez­gés­nek mon­da­nád, ahol affé­le pozi­tív ener­gi­ák csap­nak össze. Fura egy sexe­píl­je van, de nagyon adja magát.

Októ­ber köze­pén sem volt ez más­képp. Bitan­gul dübö­rög ilyen­kor már az ősz. A négy évszak közül övé a leg­szebb ruha­tár, így mint egy divat­be­mu­ta­tón érez­tük magun­kat a hegy­ség öle­lé­sé­ben.

• 

• 

• 

• 

De mit keres­tünk mi ott?

A Haza­já­ró Hon­is­me­re­ti és Turis­ta Egy­let beren­del­te nekünk októ­ber 17-re a prí­ma nap­fé­nyes időt, hogy Strahl Zol­tán Emlék­tú­ra kere­tén belül fejet hajt­sunk a Viseg­rá­di-hegy­ség feno­me­ná­lis ter­mé­sze­te és pano­rá­mái előtt. Gyü­le­ke­ző és regiszt­rá­ció a Báró Eöt­vös Lóránd Mene­dék­ház­ban volt. Gyors pacsi­zás Kenye­res Oszi­val és a már isme­rős arcok­kal, majd mehe­tett a kilo­mé­te­rek tapo­sá­sa. Három ellen­őr­ző pon­ton kel­lett átha­lad­ni és azo­kat hite­les pecsét­tel iga­zol­ni a cél­nál. Első meg­ál­ló, ahol pecsé­tet lehe­tett kunye­rál­ni, a Király-kút­nál volt meg­ad­va. Jakab Sanyi a Haza­já­ró stáb­já­nak egyik arca és sze­rep­lő­je várt min­ket folyé­kony vak­ci­na fúzi­ó­val és szé­les mosollyal. Bár sze­rin­tem az akkor még elég­gé csí­pős hide­get sze­ret­te vol­na magán palás­tol­ni, de a han­gu­lat ettől füg­get­le­nül prí­mán telt. Gyors rög­tön­zött pik­nik, pál­esz­be­vi­tel, pecsé­te­lés és mehe­tett is tovább a túr­aka­ra­ván. Az íny­csik­lan­do­zó pálin­ka nekem olyan löke­tet adott, hogy kottya­nás nél­kül vonul­tam be a máso­dik ellen­őr­ző pont­hoz. Pré­di­ká­ló­szék pano­rá­má­ja és azon belül a Duna­ka­nyar most sem oko­zott csa­ló­dást. Top­ka­te­gó­ri­ák egyi­ke Kár­pát-meden­cénk­ben. Lőt­tük a fotó­kat jobb­ról-bal­ra és élvez­tük a kegyes idő­já­rás min­den moz­za­na­tát. Máso­dik pecsé­tün­ket Moys Zoli, a Haza­já­ró műsor ren­de­ző­je biggyesz­tet­te bele túra­pa­pi­ro­sunk­ba. Tart­va a jó túra­időt, ismét kilőt­tük magun­kat. Mene­te­lés köz­ben a geni­us loci vetet­te ki ránk háló­ját, magá­val ragad­va min­ket a szí­nes ősz cso­da­vi­lá­gá­ba. Vad­ál­ló-kövek érin­té­sé­vel jutot­tunk le a Malom­pa­tak-völgy­be, ahol a Szent­fa-kápol­ná­nál várt min­ket egy újabb és egy­ben az utol­só ellen­őr­ző­pont. Itt már közel tíz meg­tett kilo­mé­ter volt mögöt­tünk. A zsí­ros­ke­nyér maj­szo­lá­sa köz­ben itt elidőz­tem kicsit, mivel több isme­rős­sel is volt alkal­mam cse­veg­ni. Schödl Dávid, a Haza­já­ró stáb ope­ra­tő­re addig nem enge­dett el, míg nem tol­tam vele egy feles pál­eszt, hogy aztán ő is mehes­sen útjá­ra. Erőt véve maga­mon roha­moz­tam meg a Rám-sza­ka­dé­kot. Merem állí­ta­ni, ezen ande­zit­szur­dok az őszi idő­ben a leg­ki­rá­lyabb. A szí­nes növény­zet, a hűvös idő, mely néhol a napocs­ka suga­rai tör­nek meg egy kis meleg­ség­gel, a csor­do­gá­ló pata­kok és a ter­mé­szet sut­to­gá­sa olyan misz­ti­kum­mal ruház­za fel a Rám-sza­ka­dék egé­szét, mint­ha tün­dék és egyéb mito­lo­gi­kus lények vilá­gá­ba csöp­pe­ne az ember. Nem érzed ilyen­kor a fáradt­sá­got, csak szimp­lán moso­lyogsz és élve­zed halan­dó éle­ted min­den moz­za­na­tát. Tizen­öt meg­ta­po­sott kilo­mé­ter és nyolc­száz méte­res szint­emel­ke­dés meg­té­te­le után értünk vissza a han­gu­la­tos Eöt­vös Lóránd Mene­dék­há­zunk­ba. Juta­lom­ként várt min­ket emlék­lap és kitű­ző. Míg Gábor túra­tár­sa­mat vár­tam, addig bekuk­kan­tot­tam a mene­dék­ház mel­lett kiala­kí­tott múze­um­ba, ahol a magyar turis­ta­ság tör­té­ne­tét mutat­ják be.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Sok hasz­nos infor­má­ci­ót talá­lunk ott, nem mel­les­leg ren­ge­teg tör­té­nel­mi doku­men­tu­mok­kal meg­spé­kel­ve. Élmény­put­to­nyun­kat meg­tölt­ve hagy­tuk magunk mögött Dobo­gó­kőt.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•