Nekcse

Nekcse

Az Árpá­dok korá­ig kell vissza­la­poz­nia annak, aki Nek­cse múlt­já­ban kuta­kod­na. II. And­rás kirá­lyunk már nevén nevez­te, 1403-ban váro­si rang­gal ren­del­ke­zett, s ekkor már állt „Castrum Nek­che­war” is. Aztán meg­ér­ke­zett a török, s jól befész­kel­te magát Nek­csé­re, egé­szen 1687-ig. A béké­sebb idők­ben her­ce­gek és tábor­na­gyok bír­ták, míg a 18. szá­zad már a befo­lyá­sos szla­vó­ni­ai gró­fi csa­lá­dot, Pejács­e­vi­c­he­ket talál­ta itt, akik úgy elnyom­ták a népet, hogy isko­lát nyi­tot­tak kas­té­lyuk­ban, s a kör­nye­ző föl­dek meg­mű­ve­lé­sé­re sok magyart tele­pí­tet­tek be főleg Zalá­ból és Bács­ká­ból. Aztán eljött a szép új vörös világ, és a gró­fok­nak nem volt mara­dá­suk, a köz­pont­ban két kas­té­lyuk emlé­kez­tet rájuk. Ma már nehéz elkép­zel­ni, de 100 éve még min­den tize­dik ember magyar volt Nek­csén. Viszont az Óvá­ros­ban, ha meg­sza­kí­tá­sok­kal is, de több mint 800 éve zúg­nak a feren­ces temp­lom harang­jai. A Szent Antal temp­lom és a kolos­tor kihe­ver­te már a török idő­ket, ami­kor jani­csár­lak­ta­nya­ként műkö­dött. És túl van már a dél­szláv hábo­rún is, ami­kor a szerb és hor­vát erők közöt­ti har­cok­ban a város több épü­le­té­vel együtt súlyo­san meg­sé­rült. Nek­cse 1991. szep­tem­ber 21.-én sza­ba­dult fel a szerb ura­lom alól, azóta ez a város ünnep­nap­ja. Ezután ala­kí­tot­ták meg a hor­vát had­se­reg 132. nek­csei dan­dár­ját, mely később jelen­tős sze­re­pet ját­szott Szla­vó­nia védel­mé­ben és a Papuk-hegy­ség fal­va­i­nak fel­sza­ba­dí­tá­sá­ban.

A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a kas­tély bejá­ra­ta.
Magas­ság: 150 m
A kas­tély nyit­va: hét­köz­nap 8:00–15:00, szom­bat 9:00–21:00

Vártető

Vártető

A Cso­mád-hegy­ség észa­ki részén fek­vő Vár­te­tő iga­zi ínyen­cek­nek való hely. Való­szí­nű, hogy a hegy­ség­ben túrá­zók csak elenyé­sző része jut el erre a vul­ká­ni cson­ka­kúp­ra, amely­nek leg­ma­ga­sabb pont­ja 1079 méter. Az ande­zit daga­dó­kúp mere­dek lej­tő­it hatal­mas kőten­ge­rek borít­ják.
“A dél­re néző romos kapun lépünk be a vár­ud­var­ba. A vár­ka­pu bal olda­lán még lát­ha­tók a kapu­bás­tya alap­jai. Jobb olda­lon egy hatal­mas kőbe vés­ve lát­ha­tó az őr helye. A közel egy méter vas­tag és két méter magas vár­fal bel­ső olda­lán mély árok fut kör­be. Való­szí­nű­leg innen ter­mel­ték ki a fal épí­té­sé­hez szük­sé­ges anya­got. A régé­szek sze­rint a mész­ha­barccsal rakott vár­fal kora közép­ko­ri lehet, de a vár köz­pont­já­ban vas­ko­ri tele­pü­lés nyo­mai is fel­szín­re kerül­tek. Az 1085 méter magas Vár­te­tőn igen bővi­zű for­rás talál­ha­tó, még az 1947-es szá­raz­ság ide­jén is ebből itat­ták az itt lege­lő álla­to­kat. De a kút­hoz más tör­té­net is kap­cso­ló­dik.
Mesé­lik, hogy az újtus­ná­di Tánczos Lázár és Kovács And­rás fel­jött a Vár­te­tő­re vadász­ni. Meg­es­te­led­tek, s a kút mel­lé tüzet tet­tek, sza­lon­nát sütöt­tek. Miköz­ben a nyár­sat for­gat­ták, a tűz mel­lé ült egy kecs­ke. A kecs­ke a nyárs­ra békát húzott, s azt sütö­get­te, s köz­ben a Tánczos és Kovács kenye­rét béka­zsír­ral lecse­peg­tet­te. A két fér­fi nézett össze, de nem mer­tek egy­más­hoz szó­la­ni. Egy­szer aztán Tánczos a pus­ká­ját elő­vet­te, és bal­kéz­zel a kecs­két meg­lőt­te. Úgy zúgott az erdő, úgy csat­tog­tak a fák, hogy csak… A kecs­ke egy­be eltűnt. Más­nap, ami­kor a vadá­szok jöt­tek haza, az erdő­szé­lén a kecs­két dögöl­ve talál­ták. Úgy tar­tot­ták, hogy szel­lem, talán a kút, vagy a víz szel­le­me ült a tűz mel­lett, s a nyárs­ra húzott békát ver­te hoz­za a vadá­szok sza­lon­ná­já­hoz. Még az is tar­tot­ták, hogy­ha a Vár­te­tőn jársz, akkor „a bocs­kort kösd a far­cso­kod­ra, mert ha nem, akkor a rézf… bag­lyok megr­esze­tel­nek”.
A Vár­te­tő nem­csak védel­mi célo­kat szol­gált, hanem kul­ti­kus hely is volt. Ezt iga­zol­ják a vár észak­nyu­ga­ti sar­ká­ban talál­ha­tó hatal­mas kőtöm­bök­be vés­ve fenn­ma­radt ősi írás­je­lek is, ame­lyek nagy része meg­ta­lál­ha­tó a szé­kely-magyar ábé­cé­ben is. Erről a ter­mé­sze­tes oltár­ról szép kilá­tás nyí­lik az Alcsí­ki-meden­cé­re. Ami­kor még óri­á­sok lak­ták a várat, innen néz­het­ték a tus­ná­di szán­tó­ve­tő embe­re­ket. Mert a tus­ná­di nép­ha­gyo­mány úgy tart­ja, hogy ami­kor az óri­ás meg­szom­ja­zott, akkor az egyik lábát a Vár­te­tő­re, a mási­kat meg Bük­len­tő­te­tő­re tet­te, s úgy ivott az Olt­ból.” (For­rás: tusnadfurdo.ro)

A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a hegy­csúcs.
Magas­ság: 1079 m
Nyit­va: 0–24
Meg­kö­ze­lí­tés: Tus­nád­für­dő­ről a kék jel­zé­sen, a Vár­te­tő alat­ti elága­zás­tól a kék kör jel­zé­sen (2,3 km; 1 óra 20 perc; 377 méter szint­emel­ke­dés).