Turócdivék a Felvidék egyik legrégibb és leggazdagabb családjának, a Divéky családnak a birtoka volt. A nemzetség központja a település feletti Visegrád vára volt, ez azonban a 13. században elveszítette jelentőségét. Reneszánsz kastélya 1630 körül épült, ma a Platthyovszky család nevét viseli. Innen 200 méter a 18. század közepén felépült az rokokó Tarnóczy-kastély, amely ma szálloda. A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a reneszánsz kastély parkja.
Valami sejtelmes békesség lakozik idefent, Turóc megyében. Talán erre az időtlen szépségre leltek azok a német bevándorlók is, akik jó nyolcszáz esztendeje megjelentek a Turóc folyó déli forrásvidékén. Turócnémeti alapítóját név szerint is ismerjük: Glaser Péter körmöci polgár volt az, aki a 14. században megvetette a lábát a településen. A falu legszebb pontjára a derék németek templomot is építettek. De a huszadik század mindent felülírt. 1910-ben még 5 lélek híján mindenki német volt, 100 esztendő múlva már 10 németet sem találunk itt. Hogy miért? Hát először is azért, mert a második világháború idején, 1944. szeptember 21-én csehszlovák partizánok a falu 187 német lakóját lemészárolták. Aztán a maradék németeket erőszakkal kitelepítették. A népirtásról persze a kommunista évtizedekben nem lehetett beszélni. Ma már egy szerény emlékmű áll a tetthelyen. A jelvényszerző mozgalom igazolópontja ez az emlékmű.
„A gyepes csúcsú Liszecz hegyet elhagyva, Szklabina várhegy tűnik föl, tetején egykor nagy terjedelmű vár állott, melyben I. Lajos, Zsigmond, Mátyás király és I. Ferdinánd királyok is megfordúltak, zavaros időkben pedig a környék lakossága menedéket talált. A várat I. Ferdinánd király 1561-ben a Révay nemzetségnek adta. Maga a felvár rom.” (Lovcsányi Gyula: Túróczmegye)
Szklabinya 13. századi eredetű várát a zólyomi ispán, Doncs mester építtette. Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás király is bővítette. 1495-ben egy tűzvészben súlyosan megrongálódott. A várat 1527-ben Habsburg Ferdinánd hűbéri birtokként hívének, Révay Ferencnek adományozta. Révayt azonban sem a király barátsága, sem mérhetetlen vagyona nem tette boldoggá, mert feleségét megszöktette Bakics Péter, a detrekői várúr. Révay Ferenc pedig 1553. november 1-én halálra itta magát. A Révayak többször is megerősítették, átépítették, és oly naggyá tették, hogy a várkastély a 18. század közepéig Turóc vármegye székhelye volt. 1644-ben I. Rákóczi György foglalta el, 1704-ben pedig a kurucok. A vár alatti falu a vár majorjából fejlődött ki. Aztán az új rend kiköltöztette innen az urakat, hogy végső pusztulását a második világháborús partizánharcok hozzák el.
A vár jelenleg is felújítás alatt áll. Pár éve belépőt is szednek; 2025 tavaszán 6 euro egy felnőtt jegy, amelyben benne van a vár alatti múzeum meglátogatása is. Nyitva tartás: minden nap 8:00 – 18:00.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár alatti parkoló, amely felett van egy domb, ahonnan szép a kilátás a várra.
Necpál déli határában áll a Brotnici kilátó, ahonnan igen szépen mutat Necpál és a Turóci-medence, illetve a felette emelkedő Kis-Fátra, de gyönyörködhetünk a Nagy-Fátra mélyére induló Necpáli-völgyben is, amely felett őrt áll a Lysec orma. Ebbe a festői turóci tájba teremtettek életet Necpál első lakói, közel ezer esztendeje.
A 13. században nyomban templomot is építettek maguknak, amit Szent László király tiszteletére szenteltek fel.
A Neczpáliak ősi birtoka a 15. században lett a Justh családé, akik egészen a 19. század végéig birtokolták a települést. A család uralma alatt Necpál mind gazdasági, mind kulturális értelemben felemelkedett. A 16. században Necpál lakossága az evangélikus hitre tért. 1592-ben megalapították az evangélikus gimnáziumot, Turóc vármegye első középiskoláját. A család tagjaival ma már csak a templom melletti síremléküknél találkozhatunk. Ott hagyták a kézjegyüket a falu központjában is, ahol 17. századi kéttornyos emeletes reneszánsz várkastélyuk nyugszik, feltámadásra várva. A kastély parkjában nem lelhetett örök nyugodalmat Rákóczi kiváló tábornoka, Petrőczy István sem, akit egykoron itt temettek el, de hiába keresnénk síremlékét, az egykori díszes kertben már a gaz az úr, ami mindent lehúz, altat és befed. Vajon ezt érdemli az a szabadsághős, aki oly híven harcolt hazájáért és népeinek szabadságáért?
Költői a kérdés, álljunk is odébb, mert akad még kastély Necpálon. A Justh család várkastélyával szemközt, a tér túlsó oldalán áll a Kék kastély, amely szintén rossz állapotban van, csak a külső homlokzata fest jól.
A Franklin kastély a település felső részén található; a 19. században épült és egészen az 1960-as évekig lakott volt. Ma ez is romos állapotban van.
Nem úgy az ún. Alsó kastély, amely eredetileg reneszánsz stílusú volt, de a 18. század második felében barokk-klasszicista stílusban építették át. A 20. század elején Révay Ilona bárónő vásárolta meg, majd házasságával férjének, Justh Ödönnek adta át és az ő tulajdonában volt 1948-ig. Később mezőgazdasági iskola működött benne, majd az 1960-as évektől gyermekotthonként funkcionált. 2002-óta magánkézben van, szép angolpark övezi, de látogatni nem lehet.
De hagyjuk a kastélyokat, ideje ellátogatni az 1843-ban épített evangélikus templomhoz. Ennek az evangélikus templomnak a helyén egy evangélikus fatemplom állt a XVIII. század végén. Abban a fatemplomban pedig két olyan necpáli születésű gyermeket kereszteltek meg az 1790-es években, akik fél évszázad multán örökre beírták magukat a magyar történelembe. A szlovák Hrúz Mária a szabadságharc költőjével ajándékozta meg a nemzetet, míg a német Lahner György egyike volt az aradi tizenháromnak. Hogy az 1791-ben született Hrúz Mária és az 1795-ben született Lahner György gyermekként valaha játszott-e vagy beszélt-e egymással a necpáli utcán, azt talán soha nem fogjuk megtudni. Ma mindkettőjüknek van magyar nyelvű emlékhelye Necpálon; Hrúz Máriának az evangélikus templomban találjuk emléktábláját.
Lahner György szülőházát Turóc vármegye jelöltette meg emlékoszloppal, kivégzésének 50. évfordulóján, 1899. október 6-án. Az egyszerű, kőből faragott obeliszk hasáb alakú talapzatán áll a csonkagúla oszlop. Az oszlop felirata jelzi, hogy e helyen állott egykor a hős tábornok szülőháza. A ház már nincs meg, az oszlop az alsó kastély parkjában áll, ahova egy kiskapun juthatunk be. Az oszlopon az alábbi rövid verset olvashatjuk: „Buzduljunk a múltakon, élni és halni A magyar hazáért!”
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja Lahner György emlékoszlopa.
Lahner György német polgárcsaládból származott, és bár jól beszélt magyarul, élete végéig megmaradt német akcentusa. Hivatásos katonai pályára lépett: 1812-től a császári hadsereg tisztje lett. 1848-ban felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Rövid délvidéki szolgálatot követően a független magyar kormány Honvédelmi Minisztériumában kapott beosztást. Feladata az új hadsereg felszerelése, az önálló magyar hadiipar megteremtése volt. Előbb Pesten, majd Nagyváradon alakította ki a hadiipar bázisát, amely a szabadságharc bukásáig eredményesen működött. Neki is köszönhető, hogy a forradalmi Magyarország sikeresen megszervezhette honvédő háborúját. A szabadságharc bukását követően hadbíróság elé állították az akkorra már vezérőrnagyi rangig emelkedő tábornokot, és kötél általi halálra ítélték. Így lett Lahner az aradi 13 vértanú tábornokok egyike. 1849. október 6-án, 54. születésnapján akasztották fel. Híressé vált a kivégzése előtt elhangzott utolsó mondata:
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom”.
A Blatnica-patak völgye fölötti, 685 méteres hegycsúcson emelkedő blatnicai várrom közel 8 évszázados múlt súlya alatt nyög. Korabeli jelentőségét jelzi, hogy fénykorában a turóci királyi ispánok viselték egyben a blatnicai várnagy tisztségét is. A középkorban nemes urak és hercegek építették, szépítették, majd lakták a Berzeviczyek, a Pongráczok, a Necpályak, és még Mátyás királynak is akadt dolga itt, amikor le kellett vernie a vár akkori lengyel urainak összeesküvését. Az uradalmat a XVI. században a Révay família kapta meg adományul. A vár később meghajolt Bocskai, Bethlen, majd Rákóczi katonái előtt is. Aztán 1790-ben a Révay család utolsó sarjai is kiköltöztek Blatnica várából. Azóta porladoznak falai, ám jó látni, hogy felismerték turisztikai jelentőségét, és ma is dolgos kezek munkálkodnak helyreállításán.
A vár legendája szerint a hegyen álló favár urának volt egy szép lánya, Emese. Apja a szucsányi vár urához, az öreg Omodéhoz akarta feleségül adni, de Emese a fiatal Edömért, Znió vár urát szerette. A fiatalok titkos találkozóját egy kóbor lovag, Ménhárd kileste, majd orvul leszúrta Edömért, és a lányt egy kunyhóba zárta. Miután foglyát továbbra is hiába ostromolta szerelmével, rágyújtotta a kunyhót. A lángoló ház ajtaját záró kötél azonban elégett, Emese megmenekült. Kedvese is túlélte a merényletet egy Blatna nevű juhász gyógyfüvei és felesége gondos ápolása következtében. Ménhárdot elfogták, majd állkapcsára lakatot tettek, hogy többé hamisan ne szóljon. Innen ered a mondás: „Lakatot tesz a szájára.”
Az omladozó falakról széttekintve a tájék változatlanul lenyűgöző. Hány nemes nemzedék láthatta Blatnica várának falairól ugyanezt a panorámát:
„Blatnicza egykori lovagvárnak romjai szomorúan néznek alá a Tlsztá hegy egyik oldaldombjáról a szép gagyeri völgyre. Valóságos alpesi tájkép! Magas, meredek sziklák, melyek sugár fenyűkkel benőtt, kiálló párkányzatukkal terraszokat alkotnak, oly szűkre szorítják helyenként a völgyet, hogy alig marad benne útnak hely a patak mellett. Szép és érdekes a Kozje szkali sziklatömeg. Nem kevésbbé gazdag tájképi szépségekben a Hubna mellékvölgy. Ezt őrzé Blatnicza vára.” (Lovcsányi Gyula: Túróczmegye)
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a szabadon látogatható vár, amely a Gader-völgyből a sárga rom jelzésen közelíthető meg (a völgyből 950 méter, 100 méter szintemelkedéssel).
„A Túrócz völgye felől gyönyörű kép a Nagy-Fátra. A gagyeri völgy mellékén egymás után következnek a Drjenok, Tlsztá és Osztra hegyek fehérlő, szakgatott kréta-korú dolomittetőikkel. A Tlsztá a vidék legmagasb hegye. Terebélyes alját erdők, felsőbb tájait óriási sziklák borítják.” (Lovcsányi Gyula: Túróczmegye)
E csodás szirtek alatt, a Gader-patak völgyében bújik meg a gazdag múltú Blatnica. Olyan nemes családok váltották itt az őrséget, mint a Berzeviceiek, a Doncsok, a Pongráczok, a Neczpáliak, a Szapolyaiak, a Prónayak és a 16. századtól egészen 1945-ig a Révayak, akik Blatnica várából leköltöztek a faluba.
A faluban különleges épületekre lehetünk figyelmesek. A krónikák szerint a zniói jezsuiták tanították meg a túróci falvak népeit a növényolaj sajtolására és a sáfránytermesztésre. A túróci gyógyító-olaj árusok messze földre is eljutottak. Ezek a máig megmaradt jellegzetes házaik, posztóványoló és olajsajtoló melléképületeik ma már csupán turista-látványosságként szolgálnak. A falu központjában áll a Prónayak kastélya és kúriája, melyek a 18. században épültek. Itt forgatták az első szlovák játékfilmet, a Janosikot. A kúriában volt a Karol Plicka Múzeum, de ez mára bezárt. Plicka ismert fotós és filmes volt. A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a kastély előtti tér.
„Az általában apró helységek sűrűn sorakoznak egymás mellett, kivált a lapályokon és a hegyek lábainál. Dél felől a Túrócz mellékén haladva, mind több érdekes pont tűnik elénk. Odább a mosóczi patak mellett találjuk a megye legnagyobb és legvagyonosabb községeinek egyikét, Mosóczot, széles ereszű, kémény nélküli házaival, gazdálkodó, kereskedő és főleg szövőipart űző tót lakosaival, kik büszkék arra, hogy Kollár János, kiváló tót író az ő falujokban született. A község nevezetessége Révay Ferencz báró szép kastélya.” (Lovcsányi Gyula: Túróczmegye)
Mosóc legismertebb szülöttje valóban Kollár János (1793–1852) evangélikus lelkész, a szlovákok nagy költője; szülőháza a róla elnevezett utcában van a neogótikus templom szomszédságában. Mosóc eredetileg két településből tevődött össze: az első, „Machyuch”, a második, „Terra Moys”, amely a helység mai nevét adta, a mai „Vidrmoch” helyén állt. Ebből a második elnevezésből – amelynek jelentése „Mois” földje – arra lehet következtetni, hogy a község egy bizonyos Mois tulajdona volt a régi időkben. A turóci kézművesség egykori fontos központja eleinte kiváltságos városkaként, a királyi Blatnica várának alárendelve fejlődött, majd 1527-től Mosóc a Révayak kezébe került. A család kastélyát könnyen megtaláljuk a település központjában egy nagy park szélén. A parkban áll a Révay család mauzóleuma és egy pavilon is. A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a kastély előtti tér.
„Sebesvár és Sólyomkő várurai jó barátságban éltek. Egyiknek daliás fia, a másiknak tündérszép leánya volt. Szüleik megegyeztek, hogy gyermekeiket összeházasítják. Később azonban, amikor kitört az országban a pártütés, a barátokból egyszerre ellenségek lettek, s gyermekeiket is szétválasztották. A fiatalok azonban nem akartak lemondani egymásról. Sólyomkő vára urának fia megszöktette Sebesvár urának szépséges leányát. A leány apja utolérte a fiatalokat, és levágta a fiút. A fiát vesztett apa bosszúból leromboltatta ellenfelének várát.” (Ricci József: A kalotaszegi Sebesvár, 1997)
Ma már csak a legendák lakoznak a kalotaszegi Sebesvár fedetlen Öregtornyában. Királyi várnak épült egy ősi földvár helyén, a tatárjárás után. Kalotaszeg vára és – uradalmi központja után – a Hunyad nevet is viselte. A török időkben Erdély nyugati kapuit hivatott őrizni. 1598-ban, amikor az oszmán Váradot ostromolta, Báthori Zsigmond itt húzta meg magát seregével. Két esztendő múlva már a fenesi csatában megsebesült II. Rákóczi Györgynek nyújtott menedéket. A kuruc szabadságharc után az osztrákok jó szokásuk szerint lerombolták.
Az 1800-as években egy részét újra felépítették, majd a 2020-as években felújították. A főútról 2 kilométert kell beautózni, hogy a vár alatti placcra érjünk; innen 200 méteres séta a vár. Szabadon látogatható, belépődíj nincs. Magyar nyelvű tájékoztató nincs, csak román és angol. (Sebesvár román település.) A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár.
Érkenéz egyike a hat ismert falunak, amelyeket a Turul nemzetség alapított (Pusztaapáti, Györgyegyháza, Érkenéz, Érmihályfalva, Értarcsa és Tótfalu). Erre a vidékre is szlovákokat telepítettek a török után, a szlovák birtokos nemesek pedig mócokat hozott jobbágynak az Erdélyi-szigethegységből, így ma már alig van itt magyar. A Turul nemzetség alapította Érkenéz aztán egyik nap arra riadt fel, hogy Romániában van. És ez nem egy rossz álom volt, hanem a trianoni mészárosok döntése. A falu szélén álló Szlávy-család kastélyának állapota a vidék sorsának jelképe is lehetne. A szomszédos Érseléndnek szerencsére a fele még magyar. Itt született és itt halt meg Fráter Alajos (1809-1859) magyar honvédszázados.
A schengeni határnak köszönhetően most már Bagamér felől is megközelíthető Érkenéz. A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az érkenézi kastély.
