A Haza­já­ró Hon­is­me­re­ti és Turis­ta Egy­let kez­de­mé­nye­zé­sé­re, Szen­tes Antal koor­di­ná­lá­sá­val, 2021-ben máso­dik alka­lom­mal szer­vez­ték meg a Madé­fal­vi Har­gi­ta Túrát a hely­bé­li­ek, amely­re idén, janu­ár 23-án, szom­ba­ton került sor.

A túra szer­ve­zé­sét ala­pos elő­ké­szí­tő mun­ka előz­te meg, a házi­gaz­dák idén új útvo­nal­lal készül­tek, ame­lyet az elmúlt hét­vé­gén, csi­kor­gó hideg­ben lejár­tak, fel­tér­ké­pez­tek.

Most ked­ve­zett szá­munk­ra az idő­já­rás, fagy­pont körü­li hőmér­sék­let volt, nap­sü­tés, tisz­ta idő,  jó hóvi­szo­nyok, így egy test­hez­ál­ló téli túrá­ban volt részünk, olyan iga­zi havas kör­nye­zet­ben. Nem volt meg­eről­te­tő a tem­pó, több­ször tar­tot­tunk kisebb-nagyobb pihe­nőt az útvo­nal során.

A részt­ve­vők szá­ma szé­pen ala­kult, még a tava­lyi lét­szá­mot is túl­szár­nyal­ta, iga­zol­va, hogy igény van az ilyen típu­sú tevé­keny­sé­gek­re. A meg­vál­to­zott körül­mé­nyek­re való tekin­tet­tel, idén a jár­vány­ügyi elő­írá­sok betar­tá­sá­val tör­tént min­den. A kiala­kult hely­zet­nek tulaj­do­nít­ha­tó­an ezút­tal saj­nos nem tud­tak részt­ven­ni a hatá­ron túli érdek­lő­dők, de bízunk ben­ne, hogy jövő­re ez más­képp ala­kul.

A Csík­szé­ki Erdé­lyi Kár­pát Egye­sü­let részé­ről és az Udvar­hely­szé­ki Osz­tály részé­ről egy­aránt népes kép­vi­se­let volt, a helyi­ek közül  és a kör­nyék­be­li tele­pü­lé­sek­ről is szép szám­mal bene­vez­tek, gyer­me­kek, fel­nőt­tek egy­aránt.

Madé­fal­ván a temp­lom előt­ti téren talál­koz­tunk a reg­ge­li órák­ban, innen az Asz­tag­kő­ig terep­já­rók­kal tör­tént a szál­lí­tás, a gya­log­tú­ra az itt kiala­kí­tott erdei múze­um­tól kez­dő­dött.

Kíván­csi kis bocs nyo­ma­it követ­ve, a reg­ge­li deren­gés­be köze­lí­tet­tük meg az Asz­tag­kö­vet (1083 m), a madé­fal­vi szfin­xet, kőóri­ást, amely éppen a kelő napot kém­lel­te. Indu­lás előtt gyö­nyö­rű pil­la­na­tot sike­rült meg­örö­kí­te­ni ezen a helyen, a köd­ten­ger­be úszó csí­ki meden­cét a fel­ke­lő nap fénye ragyog­ta be, felejt­he­tet­len lát­vánnyal káp­ráz­tat­va el a szem­lé­lőt.

Az Asz­tag­kő szom­széd­sá­gá­ból pár száz métert még fel­fe­lé halad­tunk, aztán kiér­tünk egy szé­le­sebb rész­re, az útel­ága­zás­hoz, amely­nél a név­sor­ol­va­sát, prog­ram­is­mer­te­tést és cso­port­kép készí­tést köve­tő­en jobb­ra vet­tük az irányt.

Tavaly a másik úton indul­tunk el, akkor a Csom­poly és a Madé­fal­vi Har­gi­ta csú­csa (1710 m) volt a prog­ram része.

Az útvo­nal men­tén elhe­lye­zet jel­zé­se­ket követ­ve a Grá­dics­kő felé tar­tot­tunk. Utunk elő­ször sima tere­pen haladt, majd eny­he eresz­ke­dő követ­ke­zett, ezt köve­tő­en pedig szin­tén eny­hén, de folya­ma­tos emel­ke­dő, kanyar­gó­zó út men­tén, végig erdő között a patak vona­lán halad­hat­tunk.

Cso­da­szép szál­er­dő van ezen a részen, hatal­mas, illa­to­zó fenyő­fák­kal, hami­sí­tat­lan har­gi­tai feny­ves­er­dő, amely min­den évszak­ban szép, télen pedig külö­nö­sen az, mese­be­li arcát mutat­ja a hósip­kás fák sora. Egy rövid sza­ka­szon utunk kes­keny ösvénnyé sze­lí­dült, itt vol­tak a leg­cso­dá­la­to­sab­bak a havas fenyők, töb­bün­ket arra kész­tet­ve, hogy meg­örö­kít­sük ezt a szép­sé­get.

Mene­tel­tünk tovább, tapos­va az emel­ke­dő­vel egye­nes arány­ban növe­ke­dő, egy­re nagyobb havat, ami­ből idő­kö­zön­ként a nya­kunk­ba is jutott, mikor a fák tete­jé­ről leo­lasz­tot­ta a nap­su­gár.

Így halad­tunk a hívo­ga­tó nap­fény felé, amely­ből egy­re több jutott, ahogy kiér­tünk a Har­gi­ta Pusz­tá­já­ra. Nagy kiter­je­dé­sű, nap­fény­ben für­dő pusz­ta tárult sze­münk elő, ahogy az erdő­ből kilép­tünk, köze­pén esz­te­ná­val, fel­ső részé­ben a kop­ja­fá­val, amely túránk cél­pont­ját jelez­te. Innen már nincs messze a Grá­dics­kő, de a nagy hónak köszön­he­tő­en, ami itt már tér­den felül ért, nem köze­lí­tet­tük meg ezút­tal, de abban meg­egyez­tünk, hogy nyár­idő­ben meg­is­mé­tel­jük ezt a túrát.

Ahogy vissza­for­dul­tunk, a tisz­ta idő­nek, jó látá­si viszo­nyok­nak köszön­he­tő­en a Har­gi­ta Pusz­tá­já­ról a Csí­ki-hava­sok szem­köz­ti vonu­la­tá­ban gyö­nyör­köd­het­tünk, a Nagy­hagy­más-hegy­ség szik­la­cso­dá­i­ban, a távol­ban pedig még a Csal­hó tete­je is meg­mu­tat­ko­zott. A vas­tag hóta­ka­ró alatt pihe­nő pusz­ta ragyo­gott a nap­sü­tés­ben.

A cso­port­kép itt sem maradt el, aztán beeresz­ked­tünk az ezer csil­lám­mal körül­ölelt „Esz­te­na-pan­zi­ó­hoz”, ahol elfo­gyasz­tot­tuk a „nyolc­van fogá­sos” ebé­dün­ket, ahogy egy túra­tár­sunk fogal­ma­zott.

Az ebé­det köve­tő­en a szé­kely­ud­var­he­lyi EKE osz­tály fér­fi­kó­ru­sa szív­me­len­ge­tő nóták­kal ked­ves­ke­dett, zen­gő hang­juk betöl­töt­te a teret és meg­si­mo­gat­ta a lel­ket.

Vissza­fe­lé a már koráb­ban ismert útvo­na­lon, jól kita­po­sott nyo­mon jövet újabb élmé­nyek­ben volt részünk, őzi­kék csa­pa­tá­val talál­koz­tunk, ame­lyek pil­la­na­tok alatt illan­tak tova a völgy­ben.

Nap­nyug­tá­ra érkez­tünk vissza a kiin­du­lá­si pont­ra, az Asz­tag­kő­höz, ahol Szé­kely­ud­var­he­lyi bará­ta­ink még ked­ves­ked­tek egy búcsú­nó­tá­val.

Sep­re­ge­tő­ink komo­lyan vet­ték a fel­ada­tu­kat, a csa­pat min­den tag­ja mara­dék­ta­la­nul és sze­ren­csé­sen vissza­ér­ke­zett az indu­lás hely­szí­né­re, köszö­net érte.

A sze­ve­zők­nek köszön­he­tő­en, a tele­pü­lés­re vissza­ér­ve lehe­tő­sé­günk volt a Haza­já­ró szem­mel című képes album meg­vá­sár­lá­sá­ra, meg­annyi cso­dás fény­kép­pel, kedv­csi­ná­ló­nak a ter­mé­szet­já­rás­ra, hon­is­me­ret­re.

Köszö­net a lel­kes madé­fal­vi szer­ve­zők­nek ezért az élmény­dús napért, a jól sike­rült túrá­ért.

Köszön­jük a beszá­mo­lót Péter­ffy Ágnes-Kata­lin­nak.