Köszönet a segítőknek!

Köszönet a segítőknek!

A szentendrei önkormányzat a kulturális központ közreműködésével jótékonysági koncertet szervezett szeptember 23-án a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet javára. Az Ismerős Arcok együttes Fő téri, fergeteges koncertjének bevételét az Erdélyben nehéz körülmények között élő gyermekek kapták. A jótékonysági akciót az önkormányzat félmillió Ft-tal támogatta.

Az Ismerős Arcok zenekar elhangzott dalai a családról, a hazaszeretetről, kultúránk, értékeink tiszteletéről és megóvásáról egységben állt azokkal a célokkal, melyet  a Hazajáró egylet és a Szent Ferenc alapítvány maga elé kitűzött. A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet küldetése a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítése, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány célja a nehéz sorsú gyermekek segítése, nemcsak  az alapszükségleteik – étkezés, ruházkodás, tanszerek  – terén, de fontos céljuk taníttatásuk, vallási-erkölcsi nevelésük.

A rendezvény meghívott díszvendége Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai gyermekmentő szervezet létrehozója, működtetője volt, aki a koncerten ugyan nem tudott részt venni személyesen, mert egyik rendtársának 75 éves pappá szentelését ünnepelték e napon, de a koncert kapcsán minden segítőnek köszönetét fejezte ki: „Nagy szeretettel köszönöm a jóságukat, Isten áldását kérem az örömteli együttlétükre és ha egyetlen egy mondatot szeretnének tőlem hazavinni, az legyen az, hogy: Jót tenni jó!”

Forrás: szentendre.hu

Fotók: Deim Balázs