"A felszabadultságnak ősi vágya lángol fel a turistalélekben, mikor kiszakítani törekszik magát a kulturált élet ezer rabláncából, elhagyni a mindennapi robot és gondok únt színpadát, hogy magányos csúcsok, őserdők társaságát keresse fel. Ez a turista életbölcselet sokszorosan illik a Kárpátok koszorújának eme elhanyagolt gyöngyére, a Máramarosi havasokra. Vadregényesség szempontjából sokkal több élményt nyújtanak, mint azok a helyek, ahol a turistáskodásnak mindinkább üzleti íze lesz, ahol számtalan rendszabály korlátoz, ahol ugyan több a kényelem, de mind kevesebb az érintetlen természeti szépség. Hamisítatlan eredetiség, a mesterkéltség teljes hiánya teszik értékessé ezeket a havasokat. Itt elfelejtkezünk a mechanizált kultúráról s csak lelkünk felszabadult érzései ölelkeznek a tájszépségek végtelenségével."
Pontosan ez az, amiért a Hazajáró is folyton visszatér a jó öreg, „bús, borongós” Máramarosba. Sok hegyét-völgyét, tájszépségét átöleltük már régi gyepűvidékünknek, ami vad láncolataival védte, kimeríthetetlen erdeivel és sókészletével gazdagította a Magyar Királyságot. A Tiszát kereső vízfolyásokkal szabdalt, kristályos kőzetű Visómelléki hegyekben is jártunk már, csak épp legnevezetesebb tömbje, az Iván Pap havasa ormán nem lobogott még a zászlónk.