“A vidék képét elsősorban a Dunába torkolló mellékfolyók határozzák meg. Átmeneti jellegű zónáról van szó: Keleti irányból itt halnak el – mátyusföldi és csallóközi elemekkel ütközve – a palócos kulturális jegyek; észak felől jelentékeny szlovák hatás érte, miközben a Duna mentén délről is kapott impulzusokat. Ehhez még hozzá kell venni a török háborúk sanyargató seregmozgásait, a betelepülő idegen elemek hatását, és a jelentős kereskedelmi utak szerepét.”
Liszka József: Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából (1992)
Így alakult ennek a sehova sem sorolt, mégis a szomszédos vidékek néprajzi hatásait hordozó tájegység képe. Déli része még a Duna menti árterek lecsapolt síkvidéke, északra már a vízfolyásokat kísérő hátságok dimbes-dombos tája. A Vág és a Garam folyók közét Kürtgyarmat, Bulcsú és Keszi népe jó ezer év alatt termékennyé tette, s ha kellett vérét is adta a földért, melynek falvaiban a magyarság ma is fogcsikorgatva küzd a megmaradásért, Pató Pál úr földjén választ adva az állandóan itt feszülő költői sorskérdésre: „Ej, ráérünk arra még?”