A Szá­va bal part­ján, ahol a Sze­ré­mi-sík a Tar­cal lej­tő­i­vel talál­ko­zik, ott fek­szik Szá­va­szent­de­me­ter. Vajon tudják‑e modern­ko­ri lakói, micso­da múlt van a lábuk alatt. Már a kel­ták meg­te­le­ped­tek itt, majd a róma­i­ak, akik Sir­mi­um Colo­ni­át Pan­nó­nia pro­vin­cia egyik virág­zó köz­pont­já­vá fej­lesz­tet­ték. Az óko­ri város rom­jai között sétál­va jó, ha tud­juk, hogy olyan tör­té­nel­mi ala­kok szü­let­tek itt, mint Aure­li­a­nus, Tra­i­a­nus, Maxi­mi­li­á­nus csá­szár, vagy éppen Szent Deme­ter vér­ta­nú, aki­nek tisz­te­le­té­re már az V. szá­zad­ban temp­lom épült. A keresz­tény­ség igen korán gyö­ke­ret vert itt, így a város hamar püs­pö­ki szék­hely lett. Aztán jöt­tek a hunok, majd az ava­rok, végül a magya­rok, akik újjá is épí­tet­ték Szá­va­szent­de­me­tert. A török hódolt­ság szá­za­dai után a Habs­burg kato­nai határ­őr­vi­dék­hez tar­to­zott, aztán jött Tri­a­non és beke­be­lez­ték a külön­bö­ző dél­szláv állam­ala­ku­la­tok

Sza­bács a 15. szá­zad­ban a törö­kök által épí­tett vár­ral büsz­kél­ked­het.  1476-ban Mátyás király sere­gei ost­ro­mol­ták, elő­ször siker­te­le­nül, ám  a király csel­hez folya­mo­dott, és Mátyás­nak sike­rült beven­nie az erős Sza­bá­csot.

A magya­rok a 19. szá­zad­ban, Kis­he­gyes­ről és a Dunán­túl­ról köl­töz­tek ide, Sat­rincá­ra. 1850-ben római kato­li­kus temp­lo­mot is épí­tet­tek maguk­nak, melyet első Szent kirá­lyunk­nak, Ist­ván­nak szen­tel­tek. Hitü­ket min­den idő­ben meg­tar­tot­ták, ehhez adtak erőt azok a magyar szen­tek és kirá­lyok, akik­nek fres­kói a temp­lom­bel­sőt díszí­tik. Van itt magyar egye­sü­let és táj­ház is.

Régi magyar falu Karom, újabb nevén Kar­ló­ca. A török hódí­tá­sig a Bátho­ryak bir­to­ka volt, majd a Hódolt­ság része. 1699-ben a Habs­burg Biro­da­lom és a török Por­ta itt kötöt­ték meg a békét, mely­nek értel­mé­ben a Temes­köz kivé­te­lé­vel min­den magyar terü­let vissza­tért a Magyar Király­ság­hoz.

Kar­ló­ca köze­lé­ben, a Tar­cal lan­ká­in talál­ha­tók a haj­dan világ­hí­rű sze­rém­sé­gi sző­lők, hazánk egy­kor leg­je­len­tő­sebb, mára fele­dés­be merült bor­vi­dé­ke.