Való­szi­nű­leg az Aba nem­zet­ség épí­tet­te Füzér várát a 13. szá­zad ele­jén. Az Árpád-kor­ban végig kincs­tá­ri tulaj­don. Az Anjou-kor­ban első tulaj­do­no­sa a fran­cia szár­ma­zá­sú Dru­geth Fülöp, ő Károly Róbert­től kap­ta honor­bir­tok­ként.  1389-ben Zsig­mond király a Peré­nyi csa­lád­nak ado­má­nyoz­ta, az ő nevük­höz köt­he­tő a vár virág­ko­ra. Érde­kes­ség, hogy 1526 novem­be­ré­től 1527 októ­be­ré­ig itt őriz­ték a Szent Koro­nát.

A Nagy-Milic Natúr­park cél­ja, hogy a ter­mé­sze­ti érté­kek­ben gaz­dag hegy­cso­port­ban és tele­pü­lé­sei kör­nye­ze­té­ben ser­kent­sék a fenn­tart­ha­tó táj­hasz­ná­la­tot és az öko­tu­riz­must, hogy meg­őr­ződ­jön a vidék sajá­tos táj­ké­pi arcu­la­ta.

Volt idő, ami­kor a hegy­csú­cson ország­zász­ló és faki­lá­tó is állt. 2006-ban határ­át­lé­pé­si pon­tot léte­sí­tet­tek itt, így zavar­ta­la­nul kel­he­tünk át a hegy fel­vi­dé­ki olda­lá­ra.

A Milic észa­ki olda­lá­nak ékes­sé­ge az Izra-tó. A 4 hek­tá­ros, átla­go­san 8 méter mély tavat több kis for­rás is táp­lál­ja, vizét az Izra patak veze­ti le a Rony­vá­ba. Külön­le­ges rova­rok, hül­lők és halak is élnek ben­ne.

Sok harc dúlt bir­tok­lá­sá­ért és sok neve­ze­tes ura volt az Aba nem­zet­ség­be­li Sza­lán­ci­ak sas­fész­ké­nek. A Dru­get­hek­hez pél­dá­ul kirá­lyi ado­mány­ként került, miu­tán Dru­geth Mik­lós Viseg­rá­don meg­véd­te Károly Róber­tet a rátö­rő Zách Fel­íci­án kard­já­tól. De itt élt „Sza­lánc galamb­ja”, Loson­czy Anna is, akit Balas­si Bálint hiá­ba ost­ro­molt oly soká­ig, ő végül For­gách gró­fot válasz­tot­ta. Aztán, végül, ahogy len­ni szo­kott, a kuruc hábo­rúk ide­jén, 1678-ban a csá­szá­ri csa­pa­tok elpusz­tí­tot­ták. Ennyi: egy torony és egy fal maradt a ret­te­gett erőd­ből.

Fáj­dal­mas képet fest Pető­szi­nye. A rég­volt magyar isko­la épü­le­te, ami egy­kor az anya­nyelv temp­lo­ma volt, most omla­doz­va vár­ja vég­ső pusz­tu­lá­sát. Úgy tűnik, csak emlé­künk marad itt: a messze lát­szó, égbe kiál­tó Árpád-kori temp­lom, mely­nek fala­it míves közép­ko­ri fal­fest­mé­nyek díszí­tik. Kert­jé­ben egy­ko­ri lel­ké­szei pihen­nek, de nem nyug­hat­nak béké­ben, mert nincs már, aki­nek utó­da­ik pré­di­kál­hat­ná­nak

A falu neve az ősi magyar bő, azaz nem­zet­ség­fő szó­ból szár­ma­zik, ami arra utal, hogy az Ols­va part­ján már Árpád magyar­jai is meg­te­le­ped­tek. Ahol ezer éven át a magyar­ság volt több­ség­ben, a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra gépe­ze­te itt is gőz­erő­vel dol­go­zott, hogy a nép­ha­gyo­má­nya­i­ról messze föl­dön híres falut magyar­ta­la­nít­sa. A hat­va­nas évek­ben fel­szá­mol­ták az anya­nyel­vi okta­tást, köz­ben új lakó­kat tele­pí­tet­tek a köz­ség­be. Így ma már annak is örül­he­tünk, hogy a refor­má­tus temp­lom­ban még van magyar isten­tisz­te­let. Magyar­bőd 1400 lakó­já­ból mára alig két­szá­zan beszé­lik anya­nyel­vü­ket.