"A Ronyva völgy mentén a Szalánci hegyek külön csoportja emelkedik. E hegycsoport közepét tágas völgység fekszi meg, a tömör hegység bomladozni kezd. A bomlás már Szaláncnál kezdődik és folytatódik tovább a Milicben, és a trianoni határt hordozó többi kisebb hegycsoportban. Akad nevezetesség, látnivaló ebben a hegycsoportban is. Fenn a nagyszalánci várnak meredek hegykúpon álló falai, lenn, közel a trianoni határhoz a meghitt erdei környezetben pihenő Izra-tó. Még az erdők is ugyanazok, akárcsak ideát. Idehaza szűkre szabott megcsonkult hazánkban sok-sok mása él a Sátorhegység tájképeinek, csak az ép-haza határain és a Kárpátokon túl nincs párja ennek a jellegzetesen magyar hegyvidéknek. S mégis elvették…"
Elvették, bizony, s mindjárt ketté is szabták a Tokaj-Eperjes-hegylánc középső tagját, a Szalánci-hegységet, a Nagy-Milic hegycsoportot pedig hozzá toldották a Zempléni-hegységhez. Mert mindig ez történik, amikor a történelem beleavatkozik a földrajzba. De a vulkanikus eredetű Szalánci-hegység mit sem törődve a ráaggatott jelzőkkel maradt önmaga. Kár, hogy amit a hegy megtehet, azt a völgyeiben élők nem, így a 100 éve még többséget alkotó magyarok – az elűzetés és beolvasztás nehéz évtizedei után – már csak szerény szórványban élnek errefelé. Manapság natúrpark igyekszik erősíteni a Szalánci-hegység ökológiai, kulturális és történelmi egységét, ami talán kovásza lehet a két oldalt élő magyarok egymásra találásának is.