"Egy fiait osztoztató atya a Firtósból leindulva monda fiainak: itt „Énlakom, ez lett Énlaka, tovább haladva mondá nagyobb fiának ”e tied” e lett Etéd, ismét odább haladva mondá második fiának: itt neked e „kis mod” e lett Küsmöd. Itt letelepedvén harmadik fia nyugtalankodva kérdé hogy ő hol telepedik „neked is” szolok ma a helyre mutatva hol Szolokma épült, haza mentében pedig kérdi legkisebb fiát hogy hát nem békétlenkedik e? Adj ha akarsz atyám, mond ez, s ővé lett a gyönyőrűen fekvő Atyha."
Így szól a székely rege a Sóvidéki-dombság elzárt falvainak eredetéről. Nem teketóriázunk, amennyit csak tudunk, meg is látogatunk, de nem a szokványos földutakon, hanem a vulkanikus röghegység legendás kúpjain keresztül. Mert ezen az Isten háta mögötti vidéken még szinte kézzel fogható a mítosz és a tradíció. Ebbe a mesevilágba még nem vezetnek aszfaltutak, s így azokon s fogyasztói kalmárszellem sem lopakodhatott fel. Itt maradt viszont a hegyek szelleme, s a dús erdőkben mintha tündérek fogócskáznának a múló idővel. Persze a kommunizmus majd a konzumizmus sok embert kikényszerített Sóvidék hegyre szúrt falvainak meséiből. Ám akik itt maradtak, tűzön-vízen keresztül őrzik hagyományaikat és az archaikus települések görbe utcáit járva, nem tehet mást a Hazajáró, mint a Sóvidéki-dombság jövőjébe vetett hittel felvértezve belép a kitárt karokkal hívogató székelykapukon.