Az elő­ke­lő Zeyk-nem­zet­ség tag­ja, Zeyk Domon­kos 1848-ban belé­pett a szé­kely had­erő­be, részt vett Erdély fel­sza­ba­dí­tá­sá­ban, majd Bem segéd­tiszt­je lett. 1849. júli­us 30-a esté­jét ’Kereszt­úron, Pető­fi tár­sa­sá­gá­ban töl­töt­te. Aztán más­nap a köl­tő­vel egye­tem­ben elin­dult a seges­vá­ri csa­tá­ba, hogy inkább legyen hős egy pil­la­na­tig, mint rab­szol­ga egy éle­ten át. Egy­ma­ga állt szem­ben a kozák had­se­reg­gel, és miu­tán lát­ta, hogy túl­élé­sé­re nincs mód, inkább önke­zé­vel vetett véget éle­té­nek. Emlék­mű­vét 1901-ben emel­ték Héj­jas­fal­va hatá­rá­ban.

Keresd egé­szen a 20. szá­za­dig a Beth­len csa­lád bir­to­ka volt. Utol­só tulaj­do­no­sát, Beth­len Bálin­tot 1945-ben inter­nál­ták, majd a kas­télyt álla­mo­sí­tot­ták, ami egyet jelen­tett kifosz­tá­sá­val.

De hála az égnek nem­csak a meg­ma­radt falak és kőfa­rag­vá­nyok mesél­nek a múlt­já­ról. Újra magyar élet köl­tö­zött Keresd­re, miu­tán a Beth­len csa­lád örö­kö­sei Böj­te Csa­ba atya Dévai Szent Ferenc Ala­pít­vá­nyá­ra bíz­ták az ura­dal­mat.

A Béke Háza sze­re­tet­tel vár­ja azo­kat a segí­tő­ket, akik akár anya­gi­ak­kal, akár két­ke­zi mun­ká­val részt kíván­nak ven­ni a kas­tély újjá­szü­le­té­sé­ben.

A leg­több Erdélyt járó turis­ta ked­velt úti­cél­ja Seges­vár, ami talán a leg­több emlé­ket örö­kí­tett át a közép­kor­ból. Volt rá ide­je, hisz a 12. szá­zad­ban meg­ér­ke­ző szá­szok­nak csak­ha­mar a köz­pon­ti váro­sa lett. Első váru­kat per­sze a tatár, majd a török leta­rol­ta, de vála­szul úgy meg­erő­sí­tet­ték falak­kal és tor­nyok­kal, hogy kel­lett a vér a pucá­ba annak, aki ost­ro­mol­ni meré­szel­te. Per­sze volt jelent­ke­ző bőven: Vitéz Mihály, Basta, Szé­kely Mózes, Bocs­kai, Kemény János, a kuru­cok és a ’48-as sza­bad­ság­har­co­sok is pró­bál­koz­tak, több-keve­sebb siker­rel. A sza­bad kirá­lyi város jelen­tő­sé­gét mutat­ja, hogy több erdé­lyi feje­del­met is itt válasz­tot­ták meg. 1876-ban aztán a Seges­vár­szék helyé­be lépő Nagy-Kükül­lő vár­me­gye szék­he­lye lett.

Az óra­to­rony kapu­ján át érjük el a várat, ami ma is lakott. A hagyo­mány sze­rint a város leg­ré­gibb pol­gá­ri házá­ban szü­le­tett Vlad Țepeș havas­al­föl­di vaj­da, akit később Dra­cu­la gróf­ként pró­bál­tak elad­ni a nem­zet­kö­zi Dra­ku­la-kul­tusz híve­i­nek.

A tér szak­rá­lis köz­pont­ja a domon­kos rend régi kolos­tor temp­lo­ma, amit már az evan­gé­li­ku­sok hasz­nál­nak.

Van­nak itt magyar emlé­kek bőven. A 130 éves régi megye­há­za falán emlék­táb­la hir­de­ti, hogy itt szü­le­tett bol­dog Apor Vil­mos püs­pök. A kato­li­kus temp­lom kert­jé­ben szob­ra is van a vér­ta­nú győ­ri főpap­nak, akit a meg­szál­ló szov­jet kato­nák öltek meg, ami­kor tes­té­vel védel­mez­te az erő­szak elől a püs­pök­vár­ban mene­dék­re lelt asszo­nyo­kat.

A főtér sarok­épü­le­tén, a Szar­vas-házon ma is ott dísze­leg a közel 400 éves szar­vas ábrá­zo­lás.

A várost min­dig híres kéz­mű­ipar jel­le­mez­te. A céhes múlt­ban és a város turisz­ti­kai nép­sze­rű­sé­gé­ben rej­lő lehe­tő­sé­ge­ket aknáz­ta ki Mát­hé Zsolt, aki kül­föld­ről jött haza, hogy kéz­mű­ves bolt­já­val bebi­zo­nyít­sa: itt­hon, a szü­lő­föl­dön is lehet bol­do­gul­ni.

A város leg­ma­ga­sabb részé­re, a Vár­hegy­re a 178 fok­ból álló fedett diák­lép­cső vezet. A seges­vá­ri diá­kok 1642 óta nap, mint nap itt jár­tak fel a híres neve­ze­tes evan­gé­li­kus líce­um­ba.

A vár­he­gyet az ere­de­ti­leg Szent Mik­lós­nak szen­telt Hegyi temp­lom, a Berg­kirche impo­záns 14. szá­za­di épü­le­te koro­náz­za.

2013 óta újra emlé­kez­he­tünk köl­tőnk­re, Pető­fi Sán­dor­ra a Pető­fi-park­ban.

Gyá­szos emlé­ke­ze­tű hely ez: 1849-ben itt zaj­lott le az a bizo­nyos sors­dön­tő ütkö­zet. Bem 6 ezer fős regi­ment­jé­vel Lüders 12 ezer fős sere­ge állt szem­ben. Az orosz túl­erő végül fel­őröl­te a sza­bad­ság­har­co­sok ere­jét. Bem élet­ben maradt, de sok száz kato­ná­ja, köz­tük a köl­tő, Pető­fi Sán­dor vala­hol ott esett el, a harc meze­jén.

Az egyik tömeg­sír fölött 1897-ben turu­los obe­lisz­ket emel­tek. Mel­let­te a kis ház Pető­fi­nek állít emlé­ket. A hánya­tott sor­sú múze­u­mot a helyi Pető­fi Sán­dor Műve­lő­dé­si Egye­sü­let gon­doz­za.