Az előkelő Zeyk-nemzetség tagja, Zeyk Domonkos 1848-ban belépett a székely haderőbe, részt vett Erdély felszabadításában, majd Bem segédtisztje lett. 1849. július 30-a estéjét ’Keresztúron, Petőfi társaságában töltötte. Aztán másnap a költővel egyetemben elindult a segesvári csatába, hogy inkább legyen hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át. Egymaga állt szemben a kozák hadsereggel, és miután látta, hogy túlélésére nincs mód, inkább önkezével vetett véget életének. Emlékművét 1901-ben emelték Héjjasfalva határában.

Keresd egészen a 20. századig a Bethlen család birtoka volt. Utolsó tulajdonosát, Bethlen Bálintot 1945-ben internálták, majd a kastélyt államosították, ami egyet jelentett kifosztásával.

De hála az égnek nemcsak a megmaradt falak és kőfaragványok mesélnek a múltjáról. Újra magyar élet költözött Keresdre, miután a Bethlen család örökösei Böjte Csaba atya Dévai Szent Ferenc Alapítványára bízták az uradalmat.

A Béke Háza szeretettel várja azokat a segítőket, akik akár anyagiakkal, akár kétkezi munkával részt kívánnak venni a kastély újjászületésében.

A legtöbb Erdélyt járó turista kedvelt úticélja Segesvár, ami talán a legtöbb emléket örökített át a középkorból. Volt rá ideje, hisz a 12. században megérkező szászoknak csakhamar a központi városa lett. Első várukat persze a tatár, majd a török letarolta, de válaszul úgy megerősítették falakkal és tornyokkal, hogy kellett a vér a pucába annak, aki ostromolni merészelte. Persze volt jelentkező bőven: Vitéz Mihály, Basta, Székely Mózes, Bocskai, Kemény János, a kurucok és a ’48-as szabadságharcosok is próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. A szabad királyi város jelentőségét mutatja, hogy több erdélyi fejedelmet is itt választották meg. 1876-ban aztán a Segesvárszék helyébe lépő Nagy-Küküllő vármegye székhelye lett.

Az óratorony kapuján át érjük el a várat, ami ma is lakott. A hagyomány szerint a város legrégibb polgári házában született Vlad Țepeș havasalföldi vajda, akit később Dracula grófként próbáltak eladni a nemzetközi Drakula-kultusz híveinek.

A tér szakrális központja a domonkos rend régi kolostor temploma, amit már az evangélikusok használnak.

Vannak itt magyar emlékek bőven. A 130 éves régi megyeháza falán emléktábla hirdeti, hogy itt született boldog Apor Vilmos püspök. A katolikus templom kertjében szobra is van a vértanú győri főpapnak, akit a megszálló szovjet katonák öltek meg, amikor testével védelmezte az erőszak elől a püspökvárban menedékre lelt asszonyokat.

A főtér saroképületén, a Szarvas-házon ma is ott díszeleg a közel 400 éves szarvas ábrázolás.

A várost mindig híres kézműipar jellemezte. A céhes múltban és a város turisztikai népszerűségében rejlő lehetőségeket aknázta ki Máthé Zsolt, aki külföldről jött haza, hogy kézműves boltjával bebizonyítsa: itthon, a szülőföldön is lehet boldogulni.

A város legmagasabb részére, a Várhegyre a 178 fokból álló fedett diáklépcső vezet. A segesvári diákok 1642 óta nap, mint nap itt jártak fel a híres nevezetes evangélikus líceumba.

A várhegyet az eredetileg Szent Miklósnak szentelt Hegyi templom, a Bergkirche impozáns 14. századi épülete koronázza.

2013 óta újra emlékezhetünk költőnkre, Petőfi Sándorra a Petőfi-parkban.

Gyászos emlékezetű hely ez: 1849-ben itt zajlott le az a bizonyos sorsdöntő ütközet. Bem 6 ezer fős regimentjével Lüders 12 ezer fős serege állt szemben. Az orosz túlerő végül felőrölte a szabadságharcosok erejét. Bem életben maradt, de sok száz katonája, köztük a költő, Petőfi Sándor valahol ott esett el, a harc mezején.

Az egyik tömegsír fölött 1897-ben turulos obeliszket emeltek. Mellette a kis ház Petőfinek állít emléket. A hányatott sorsú múzeumot a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület gondozza.