A 14. szá­zad ele­jén a tele­pü­lés már az Ákos nem­zet­ség­be­li Moys fia­i­nak bir­to­ka volt. Aztán eltűn­tek innen az ősi nem­zet­sé­gek, de vala­hogy min­dig volt tovább, s jöhet­tek világ­ren­ge­tő vál­to­zá­sok, a magyar élet fona­la nem sza­kadt meg. Ennek ékes jele, hogy itt nem düle­de­ző és elha­gyott temp­lom­mal, hanem újon­nan épí­tett Isten házá­val talál­ko­zunk. S ne feled­jük, temp­lom oda épül, ahol van hívő. Mert, lás­sunk cso­dát, ilyen is van a Mező­sé­gen. Épü­lés a pusz­tu­lás helyett.

Feke­te­la­kot 1603-ban a török úgy fel­dúl­ta, hogy nem maradt ben­ne több 5 lélek­nél, s neme­si udvar­há­za is rom­má lett. Még­is fel­tá­madt, és igaz, hogy manap­ság itt is az elván­dor­lás és az elöre­ge­dés üli a torát, él még a magyar Feke­te­la­kon.

És a táj­ház egyik szo­bá­já­ban lett vég­re egy kicsi zúg a nagy Mező­ség­ben, ahol Wass Albert­re is emlé­kez­het az erre járó ván­dor.

Ami­kor 1202-ben Imre király elko­boz­ta a párt­ütő Erőss Lász­ló­tól Bölé­nyest és a hűsé­ges Got­hard lovag­nak ado­má­nyoz­ta, lett Vasas­szent­gott­hárd. A Wass csa­lád ősi bir­to­kán mára alig maradt magyar lélek. Az új gaz­dák a csa­lá­di kúri­át is a föld­del tet­ték egyen­lő­vé.

Ahogy a tavak ezen a vidé­ken egy­más­ba lán­co­lód­nak, úgy szö­vőd­nek egy­más után a part­ju­kon sora­ko­zó tele­pü­lé­sek legen­dás tör­té­ne­tei is. A Füzes patak szé­les völ­gyé­ben a Hódos, vagy Cegei-tó nyújt még vala­mit Tóvi­dék régi képé­ből, és a Wass csa­lád­hoz is ezer szál­lal kötő­dik.

Ami­kor Zapo­lya kirá­lyi íté­lő­mes­ter egy Zeg­he neve­ze­tű német tiszt­tar­tót kül­dött ki ide, aki német tele­pe­se­ket is hozott magá­val, lett Mik­lós­domb­já­ból Cege. Az Árpá­dok korá­tól egé­szen a leg­újabb idő­kig a Wass csa­lád bir­to­ka volt, akik nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re kitű­nő állam­fér­fi­a­kat, had­ve­zé­re­ket, tudó­so­kat és szel­le­mi nagy­sá­go­kat adtak Erdély­nek.

Egy kas­té­lyuk volt Szent­gott­hár­don, ket­tő Cegén, de szin­te min­de­nük a máso­dik világ­há­bo­rú mar­ta­lé­ka lett. Csak az 1769-ben épült cegei udvar­ház egyik épü­le­te élte túl az esz­te­len pusz­tí­tást, amit — miu­tán Wass Alber­tet édes­ap­já­val együtt halál­ra ítél­ték — álla­mo­sí­tot­tak.

Vice ősi, 13. szá­za­di ere­de­tű temp­lo­ma a harang­láb­bal ma már a refor­má­tu­so­kat szol­gál­ja.

Kato­li­kus temp­lo­ma újabb, a 19. szá­zad­ban épült Szent Ist­ván tisz­te­le­té­re, de szen­té­lye még őrzi közép­ko­ri ere­de­tét.

Ezt a kicsiny falut sem kerül­ték el a meg­pró­bál­ta­tá­sok, de ahogy Wass Albert írta: „Ha őse­ink is elsza­lad­tak vol­na, vala­hány­szor nehéz idők jöt­tek, ma üres len­ne ez az ország.”

A köz­té­ri szob­rok jel­zik, Vice népe éli és élte­ti iden­ti­tá­sát. De nem­csak a jel­ké­pek szint­jén. Szór­vány­is­ko­la és kol­lé­gi­um is szol­gál­ja a közös­sé­get.