A 14. század elején a település már az Ákos nemzetségbeli Moys fiainak birtoka volt. Aztán eltűntek innen az ősi nemzetségek, de valahogy mindig volt tovább, s jöhettek világrengető változások, a magyar élet fonala nem szakadt meg. Ennek ékes jele, hogy itt nem düledező és elhagyott templommal, hanem újonnan épített Isten házával találkozunk. S ne feledjük, templom oda épül, ahol van hívő. Mert, lássunk csodát, ilyen is van a Mezőségen. Épülés a pusztulás helyett.

Feketelakot 1603-ban a török úgy feldúlta, hogy nem maradt benne több 5 léleknél, s nemesi udvarháza is rommá lett. Mégis feltámadt, és igaz, hogy manapság itt is az elvándorlás és az elöregedés üli a torát, él még a magyar Feketelakon.

És a tájház egyik szobájában lett végre egy kicsi zúg a nagy Mezőségben, ahol Wass Albertre is emlékezhet az erre járó vándor.

Amikor 1202-ben Imre király elkobozta a pártütő Erőss Lászlótól Bölényest és a hűséges Gothard lovagnak adományozta, lett Vasasszentgotthárd. A Wass család ősi birtokán mára alig maradt magyar lélek. Az új gazdák a családi kúriát is a földdel tették egyenlővé.

Ahogy a tavak ezen a vidéken egymásba láncolódnak, úgy szövődnek egymás után a partjukon sorakozó települések legendás történetei is. A Füzes patak széles völgyében a Hódos, vagy Cegei-tó nyújt még valamit Tóvidék régi képéből, és a Wass családhoz is ezer szállal kötődik.

Amikor Zapolya királyi ítélőmester egy Zeghe nevezetű német tiszttartót küldött ki ide, aki német telepeseket is hozott magával, lett Miklósdombjából Cege. Az Árpádok korától egészen a legújabb időkig a Wass család birtoka volt, akik nemzedékről nemzedékre kitűnő államférfiakat, hadvezéreket, tudósokat és szellemi nagyságokat adtak Erdélynek.

Egy kastélyuk volt Szentgotthárdon, kettő Cegén, de szinte mindenük a második világháború martaléka lett. Csak az 1769-ben épült cegei udvarház egyik épülete élte túl az esztelen pusztítást, amit – miután Wass Albertet édesapjával együtt halálra ítélték – államosítottak.

Vice ősi, 13. századi eredetű temploma a haranglábbal ma már a reformátusokat szolgálja.

Katolikus temploma újabb, a 19. században épült Szent István tiszteletére, de szentélye még őrzi középkori eredetét.

Ezt a kicsiny falut sem kerülték el a megpróbáltatások, de ahogy Wass Albert írta: „Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.”

A köztéri szobrok jelzik, Vice népe éli és élteti identitását. De nemcsak a jelképek szintjén. Szórványiskola és kollégium is szolgálja a közösséget.