Bartha József (1951-2022) emlékére
Kanyarogva ereszkedik a Maros a Görgényi-havasok és a Kelemen-havasok szorításában. Komor, magas hegyek nézik magukat a szorosokban felgyorsuló folyóban, mely régi világ elfeledett emlékeit sodorja magával, ha éppen elér egy falut. Galonyánál is beleszakad valami múlt, Ratosnyánál is belehull valami régi szép, és csak az ortodoxia marad, meg a hagymakupola. Déda, Dédabisztra, Andrenyászatelep, Palotailva – egymás után sorakoznak a Wass Albert regényekből oly jól ismert falvak, melyeket a Marosba igyekvő patakokról neveztek el. Aztán egy nagy balkanyar, a hegyek elmaradnak, a táj kinyílik, és Gyergyó után újra magyar szó simogatja a hullámokat. Disznajó, Magyaró, Holtmaros, Marosvécs – kimondani is szép e neveket, ahol ma is a magyar megmaradáson munkálkodik a hajdani grófok leszármazottja, vagy éppen a református lelkész. Sorra születnek a jobbnál-jobb képek, így rögtön adódik a kérdés: miként fog mindez beleférni 26 percbe?!
Fél lábbal még Gyergyóban vagyunk, még fel sem dolgoztuk a Hagymás-hegység élményeit, erre rögtön Wass Albert világába csöppenünk, ahol bizony van mit forgatni. Megmásszuk hát az Istenszékét, majd másnap meghódítjuk a Kelemen-havasok főgerincét, hogy a harmadik napon a Maros völgyét járjuk be. Holtmaros a főhadiszállásunk, így hát ezen a harmadik, egyben utolsó napon ott kezdünk, ahol a jelen magyarja árvaházat, Wass Albert alapítványt működtet, az író hagyatékát ápolja, szétvert síremlékét javítgatja, templomba száműzött szobráért harcol. Bartha József holtmarosi református lelkészről beszélünk, aki sokat tudott mesélni a román hatóságok zsarolási módszereiről, amelyek a „legszebb” balkáni hagyományokat idézik. Marosvécsen is egy magyar szigetre érkezünk, amelynek a szíve ott dobog az arborétumban. Mikor belépsz óriás tölgyei és platánjai közé, hirtelen azt sem tudod, hogy melyik fa, melyik szellemóriásunkat jelképezi. Feljebb hatolva a Maros völgyében is szerencsére vannak még mementói a múltnak: százéves roskadozó hidak, faviskók, géppuskafészkek a sziklaoldalakban – az ódon díszletek közt szinte magunk előtt látjuk a mogorva Tóderiket, ahogyan Szőrfülű kereskedésébe igyekszik. Örmény kereskedőknek ma már nincs nyoma, annál inkább Wass Albert kedvenc pihenőhelyének a Szalárd völgyében, ahová 2008-ban Bartha József megálmodta a Wass Albert-forrás emléktábláját. Akkor a dédai román jegyző és román kommandósok akadályozták meg az avatóünnepséget, de 2011 őszén már semmi akadályát nem láttuk, hogy végre elhelyezhessük a holtmarosi templomban őrzött márványtáblát a forrás feletti sziklára – igaz csak jó negyedóra erejéig.
A Funtinel mezőire sustorgó patak mentén indulunk fel. A levegőben bágyadt fenyőszag, fejünk felett holló száll, néhol besüt a Nap a patak völgyébe. Keresztbe-kasul medvenyomok az első hó éppen, hogy megmaradt foltjain; látszik, már téli vackukat keresik a hidegben lelassult ragadozók. A nyájak már rég levonultak, így emberrel csak eggyel találkozunk, a terület puskás erdészével, aztán tényleg senki mással. Ez itt már nem az emberek birodalma, hanem az állatoké, és ugye a Teremtőé. Béke, megnyugvás, efféle érzések kísérőink, és midőn felérünk a „plájra” mellénk szegődik a sejtelmesség is. A Funtinel ezer méter magas mezőin, lelki szemeink előtt szinte újra játszódnak a Wass-regény eseményei, párbeszédei. Itt veszünk fel egy olyan jelenetet, amelyben Bartha József útnak indít bennünket a Kelemen-havasok magasabb régiói felé. Ugyanis akkor azt hittük, hogy mindez belefér 26 percbe.
Utólag eláruljuk, hogy nem fért bele. A reklámsávok miatt nekünk 26 perccel kell gazdálkodnunk, így a Hazajáró történetében először merült fel, hogy egy részt ketté kell vágni, mert az előzetes telefonos beszélgetések, az interneten elérhető ismeretanyag nem készített fel arra a sok-sok értékre, amely a helyszínen szembejött. Erre a decemberi vágásnál derült fény, de ez esetben szerencsénk volt, mert a Funtinelnél tényleg ketté lehetett vágni a filmet egy Maros menti és egy hegyi részre. Később ez a kérdés több esetben is előjött, például az Orbaiszéken, a Nyárád mentén vagy éppen az Ipoly mentén. Mindez már idejekorán rávilágított arra, hogy az ideális műsoridő kb. 35-40 perc lenne.
A forgatás időpontja: 2011. október 21-24.
Hazajárók: Kenyeres Oszkár, Pintér János
Szereplő: Bakos Katalin, Bartha József
Operatőr: Schödl Dávid
Hangmérnök: Tóth József
Szerkesztő: Kenyeres Oszkár
Technikus: Kiss Attila
Vágó: Vándor Attila
Narrátor: Tokaji Csaba
Főcímzene: Bükki Bence
Írta és rendezte: Moys Zoltán
