Ki ne ismerné a klasszikus képet, ahogy a Kis-Cohárd mészkőszirtje, mint egy pazar sziklakulissza emelkedik a Gyilkos-tó fölé.

Megmászása első látásra hegymászó felszerelés nélkül szinte lehetetlennek tűnik. A tömb túloldaláról mégis egy keskeny, köves és meredek erdei turistaút vezet a tetejére. Már ha nem a híres sziklamászó utak egyikét választjuk.

Akármilyen úton-módon is érkezünk, megéri a fáradtság és a lenti tömegből való felemelkedés. A Kis-Cohárd csúcsplatójának szédítő magasságából pazar kilátás nyílik a Gyilkos‐tó fölé magasodó Hagymás-hegység szirtekkel takart gerinceire.

Talán innen a leglátványosabb a Gyilkos-kő sziklája és leszakadt sarka is, amelynek a tó a keletkezését köszönheti.

A Kis-Békás szurdokán turistaút vezet végig. A patak fölötti függőhídról visszatekintve a Pokol tornáca hegyes sziklája hajol fölénk. A part menti erdei út mentén haladva pazar kép tárul elénk vizesésekkel, zúgókkal, óriás sziklatömbökkel tarkított patakról.

A Mária-kőre sűrű fenyvesben vezet az út. A túra első állomása a mészkőszirt déli kilátója. Alattunk a mélyben Kis-Békás-szoros, szemben a fölé magasodó Szurdok-kő, távolabb a Kis-Békás kiszélesedő völgye terül el. Ott ül az ölében Alsókisbékás elszórt tanyavilága. A XIX. század végén ebben a völgyben még fűrészek dolgoztak, a faárut a patak menti faúsztató csatornán szállították le, ám a víz elsöprő ereje mára az építmény nyomait is elmosta.

Továbbhaldva egy újabb kilátópontra, a Fekete-toronyra érünk. Amilyen monumentálisnak hatnak a Békás-szoros sziklafalai odalentről, olyan szédítőek a mélységei idefentről. Ezekre a szirtekre már kevesebb turista merészkedik fel.

A Fekete-Hagymás árnyékában, a Kis-Békás patak mentén elterülő Háromkút a legeltető gyimesi csángó magyarok nyári szálláshelyeiből alakult ki a 19. században. A faluban nincs se orvos, se pap, de van egy kis templom, amit 1950-ben egy romladozó házból alakítottak ki. És hála a határtalan összefogásnak, a tűzvészben elpusztult iskola is feltámadt poraiból, hogy megszépülve szolgálja a magyarul tanuló nebulókat.

A táj zord, de ragyogó is egyben. Így az élet is nehéz, de szép benne. Itt a munkahely és az otthon egy és ugyanaz: maga a természet. Régebben főleg fakitermelésből, éltek a háromkútiak, ma már inkább a saját legelőiken és földjeiken kamatoztatják hagyományos ökológiai tudásukat.

Az eszközök már motorizáltak, de a hagyományos gazdálkodás formái megmaradtak, s ez az életmód röghöz köti az embert.

Háromkút legjelentősebb forrása a Fekete-Hagymás lábánál felszínre törő Meleg-forrás, amely nevéhez hűen télen sem fagy be.