"Hogy mennyire meg tudnak öregedni a hegyek, ékes példája ennek a Mezőhavas. Valamikor heves, indulatos tűzhányó volt, amely közeli és távoli társaival együtt csak úgy szórta a súlyos lávát, ma pedig végtelen nyugalommal fekszik, széles alapon elterpeszkedve a Görgény, a Maros, a Nyárád és a Kis-Küküllő vize között. Örökre elmúlt viharos ifjúsága, s már túl van férfikora hegyeket alkotó munkás évein is. Öreg, széles hátú, hatalmas, lapos hegység, amelyen könnyű és kényelmes végigmenni, míg elérjük kráterét, amelyet elsősorban illet meg a Mezőhavas elnevezés."
Tavaszy Sándor kedvelt erdélyi tetője, a Keleti-Kárpátok belső vulkáni vonulatának vadregényes tagja, a Görgényi-havasok. A Maros völgye, a Gyergyói-medence, a Hargita, és a Sóvidéki-dombság határolta hegységet három részre osztotta a természet ereje. Bele is csapunk a közepébe: mindjárt a legmagasabb tömbjét, a Mezőhavas lepusztult rétegvulkánját ostromoljuk. A tar fejű havas oldalait sűrű erdők borítják, remek élőhelyet biztosítva a változatos élővilágnak. Az egykori kráter peremére a Gyergyói-medencéből emelkedünk, ahol újra meggyőződhetünk a makacs tényről: „ez a föld mindig székely volt és az is marad.”