„A zempléni Beszkidek a vármegye északi részén határhegységet alkotnak s az Ondava völgyétől, a szvidnik-duklai hágótól a Laborc és Ciróka völgyéig terjednek. A főhegységből több, völgyektől szaggatott domb és hegysor ágazik ki a folyamvölgyek irányának megfelelőleg. A főhegység gerincén több hágó vezet át Zemplénmegye és Galicia között.”
Nagy, lusta csöndek uralkodnak Felső-Zemplénben, az Alacsony-Beszkidek hegyvilágában. Ott vannak a hatalmas bükkök koronájában; a homokkő sziklák között; s a hegygerincek polonináin. A 16. században még a völgyekbe települt lemkó ruszin falvak születésénél bábáskodtak, s híven őrizték a magyar határt, a Kárpátok vízválasztó főgerincén, egészen 1914-ig. Ekkor aztán kegyetlen csatazaj űzte el a beszkidi hágók csendjét, majd vérbe borult a vidék a trianoni diktátum miatt a második világháborúban is. Aztán újra a csönd lett. De ez már nem az a barátságos csend volt, minden megváltozott. A Magyar Királyság és Galícia határa előbb csehszlovák, majd szlovák-lengyel határrá degradálódott. De a történelem súlya alatt görnyedező tájra köszönő tavasznak semmilyen erő nem tud megálljt parancsolni.