"Pozsony vármegye Dévénynyel s a Kis-Kárpátok ezer év óta védői hazánknak nyugatról, s talán azért oly pompázók a Duna-völgy virányai s oly örökzöldek a Kis-Kárpátok bérczei s azért oly termékenyek a vármegye hantjai, mert oly sokszor öntözték honfiaink vér- és verejtékcseppjei. A hol ma az erdő legnemesebb vadja büszkén hordozza agancskoronáját, hányszor csillogott a magyar vért és fegyver, és dobogtatta a honfihév a vitéz, a hős lelkesült szívét. Változatos és szép ez a mi imádott szűkebb hazánk, vármegyénk, e történelmi emlékektől megszentelt színhely."
1900-at írtak, amikor Pozsony vármegye örökös főispánja papírra vetette e sorokat. 20 év sem kellett, s „annyi szív hiába ontott vért”: a szűkebb haza elveszett, a felvidéki magyaroknak kívül lett tágasabb, aki maradt, arra pedig elnyomás várt. Az új honfoglalók panelrengetegeivel körülvéve, mára szépen lassan elszivárgott a magyar közösség. De maradtak a Kis-Kárpátok gránitbércei, s a történelmi emlékektől megszentelt színhelyek. A széles Felvidék délnyugati felébe is beköszön végre a Hazajáró, az Északnyugati-Kárpátok legdélibb tagjába, a Kis-Kárpátokba, ahonnan elindul a hegykoszorú keletre ívelő, medencét körbeölelő nagyívű pályája. A Morva lapályát a kis magyar alföldtől elválasztó viszonylag alacsony hegylánc déli végét látogatjuk meg, amelynek lábánál egykori ősi koronázó-városunk, Pozsony lüktet. S itt van a nyugati határt védő erősségünk, Dévény vára, a Dunán túl meg a Kárpátok utolsó nyúlványa, a Hainburgi-rög is, ahol a honfoglaló magyarság 1100 éve fényes diadalt aratott. Itt törünk be régi időknek új dalaival…
