Németóvár

Uticélok / Történelmi Magyarország / Őrvidék
Nehézségi szint:
2/10

A város szélén, a temető melletti templom-hegyet egy hatalmas, különleges sírdomb magasítja: a 16 méter magas kurgán a legenda szerint Árpád fejedelem sírját rejti, aki itt, a pozsonyi csatában esett el. A mítosz és a valóság szétválasztására talán eljön az idő, hogy szakavatott régészek feltárják a tumulust és tisztázzák a temetkezési hely korát és történelmi szerepét.

A Hainburgi rög alja, ahol 1100 esztendeje még a középkori Európa egyik legnagyobb ütközete zajlott, most csöndesen nyugszik. A temetőben is némán, évszázados titkokat rejtve magasodik a gótikus székesegyház, melynek árnyékában különleges, díszesen faragott ősi, Árpád-kori kerektemplom áll.

Érdemes itt megemlékezni a 907-es pozsonyi csatáról, amikor a Keleti Frank Királyság nem tűrve, hogy hazánk határait lassan már az Enns folyó nyaldossa, megsemmisítő csapásra készült. De ahogy akkoriban a magyarok dolgai alakultak, Árpád serege sorsdöntő győzelmet aratott a jelentős túlerővel felvonuló frank seregek felett, megszilárdítva Magyarország nyugati gyepűjét az Enns folyóig. A ránk törő idegenek meg maradtak ott, túl az Óperencián.

Hazajáró epizódban szerepelt: