Volt idő, ami­kor Buda­pest után a máso­dik leg­na­gyobb magya­rok lak­ta tele­pü­lés Cleve­land volt. Oly­annyi­ra, hogy egy­kor Ame­ri­ka Deb­re­cen­je­ként is emle­get­ték a várost, mivel közel 30 ezer magyar élt itt egy tömb­ben, és beszél­ték a magyar nyel­vet. Ma is pezs­gő magyar élet folyik Cleve­land-ben. Van cser­ké­szet, hét temp­lom­ban hir­de­tik magyar nyel­ven az igét, sőt, magyar isko­la is van. A magyar­ság egyik támasz­pont­ja a Bocs­kai Rádió.

Cleve­land sok magyar emlék­kel is büsz­kél­ked­het.

Ami­kor Kos­suth Lajos a füg­get­len­sé­gi harc foly­ta­tá­sa mel­lett kor­tes­ked­ve Ame­ri­kát jár­ta, 1852-ben Cleve­land­be is eljött. A láto­ga­tás 50. évfor­du­ló­ján a nagy­sza­lon­tai Kos­suth-szo­bor pon­tos mását avat­ták fel itt, az egye­te­mi park­ban.

Az ’56-os sza­bad­ság­harc emlé­két nagy becs­ben tart­ják a ten­ge­ren túli magya­rok. A cleve­landi emlék­mű­vet az 50. évfor­du­lón állí­tot­ták. Mind­szenty bíbo­ros kul­tu­sza is él még. Bronz­szob­ra 1997 óta díszí­ti a teret. 1975-ben Mind­szenty teret avat­tak a helyi magya­rok, de van itt Magyar Múze­um is.

Cleve­land-et erdős város­nak is neve­zik. A Kul­túr­kert­ben a sok nem­zet között ter­mé­sze­te­sen a magyar­nak is jutott egy föld­da­rab­ka, ahol bemu­tat­koz­hat, jó hírét vihe­ti évez­re­des hazánk­nak. Mint­ha egy ott­ho­ni város­ban jár­nánk, annyi a magyar szo­bor és emlék­mű a kert­ben.

Cleve­land­nek két kato­li­kus egy­ház­köz­sé­ge van. Az egy­ko­ri magyar negyed­ben, a Bakayon a Szent Erzsé­bet temp­lom­ban 1897-ben tar­tot­ták az első magyar nyel­vű kato­li­kus misét.

A kis­te­le­pü­lés külön­le­ges­sé­ge, hogy a 19. szá­zad végén sok magyar érke­zett Fair­pot Har­bour-ba. Közel 7500 kilo­mé­ter­re ott­hon­tól meg­do­bog­tat­ja a szí­vet a magyar zász­ló és az Isten hozott fel­irat. Azt mond­ják, az Egye­sült Álla­mok­ban itt a leg­ma­ga­sabb a magya­rok ará­nya. A mint­egy 3000 lélek­ből min­den tize­dik magyar gyö­ke­rek­kel ren­del­ke­zik. De a magyar itt inkább már csak szár­ma­zást jelent, alig hasz­nál­ja már vala­ki a magyar nyel­vet. A pro­tes­táns híve­ket szol­gá­ló temp­lom­ban a tisz­te­le­tes azért még magya­rul hir­de­ti az igét.

A temp­lom­bel­ső az egy­kor virág­zó magyar közös­ség­ről tanús­ko­dik. De saj­nos nagy­részt már csak a szín­fa­lak marad­tak: némán is beszé­des üveg­ab­la­kok, fel­ira­tok, régi fény­ké­pek…

A víz­esé­sek a kana­dai oldal­ról a leg­bá­mu­la­to­sab­bak. Szin­te kar­nyúj­tás­nyi­ra van a Pat­kó-zuha­tag, de szem­ben az Ame­ri­ká­nak jutott kiseb­bik része is elis­me­rés­re mél­tó.

Nem kis mun­ká­ja van a ter­mé­szet­nek ebben a párat­lan jelen­ség­ben. Az utol­só jég­kor­szak ide­jén tör­tént, hogy egy hatal­mas gleccser olva­dá­sa miatt az Erie-tó vize kiönt­ve med­ré­ből, észak­ra foly­va kiala­kí­tot­ta a mint­egy 100 méter­rel ala­cso­nyab­ban fek­vő jég­váj­ta meden­cé­ben az Onta­rio-tavat. A két tó közöt­ti lej­tő lép­cső­jén ala­kult ki a Nia­ga­ra-víz­esés.

Hajó­ra száll­va test­kö­zel­ből is meg­ta­pasz­tal­hat­juk a lezú­gó víz ere­jét. Az ame­ri­kai zuha­tag főleg innen mutat­ja meg mére­te­it. A Pat­kó-víz­esés lábá­nál már az eső­ka­bát sem segít.