"A táj, melynek múltjáról merészen szökkenő gót boltívek, vén várromok, barokk templomok és neoklasszikus kúriák beszélnek, alsó lépcsőt alkot a Kárpátok felé és vulkanikus hegyei alatt egyformán enyhe vonalakkal hajlanak a dombok. A palócföld is ott kezdődik el, ahol a hegyek. A terület magja, mely tájilag is, néprajzilag is úgy-ahogy egységesnek vehető: az Ipoly és a Belső Kárpátok lejtőin húzódó országhatár. Trianon hatalmi szóval szólt bele a vidék fejlődésébe és a határ megszüntette e táj eredeti áthidaló, közvetítő szerepét."
A Hazajáró örömmel fedezi fel a Kárpát-medence messzi tájait, nagyszabású sziklaormait és katedrálisait, de szíve azért időről-időre visszahúzza a szűkebb pátriába, ahol lehet, hogy laposabbak a hegyek és alacsonyabbak a templomtornyok, de mégis: a Börzsöny hegye, az Alsó-Ipoly-mente lapálya és az Ipoly folyó frigyéből olyan táj született, amelybe évezredek óta szívesen vert gyökeret a sokszínű élővilág és maga a teremtés koronája. Aztán valakik úgy döntöttek, határrá teszik, megregulázzák a szabadon szárnyaló Ipolyt, hidakat lerombolva elválasztják egymástól az ősi, Árpád-kori palóc falvakat, és végvidékké silányítják a nagy múltú tájékot. De a természet rendje mintha kezdene helyreállni: a hidak lassan újjáépülnek, a börzsönyi ősvulkán rengetegei és az Ipoly-mente rétjei új erőre kapnak, a poros kincsesládák mélyéről előkerülnek a helyi értékek, a palóc települések műemléki és néprajzi örökségei megújulnak és a szomszédos falvak közötti kapcsolatok is újraszövődnek.
