A Haza­já­ró Mader­s­pach Emlék­tú­rát, mely idén a Vul­kán-hegy­ség leg­ma­ga­sabb pont­ját, az 1946 méte­res Osz­lea-csú­csot, és ennek a  gerin­cén való végig­vo­nu­lást fog­lal­ta magá­ba, szep­tem­ber 26-án szer­vez­tük meg. Mivel a határ­át­ke­lést bizo­nyos sza­bá­lyok kor­lá­toz­zák, csak Erdély­ből volt két tucat­nyi részt­ve­vő.

A mete­o­ro­ló­gi­ai elő­re­jel­zé­sek elbá­tor­ta­la­ní­tot­tak pár jelent­ke­zőt.  A narancs­sár­ga riasz­tás kicsit bonyo­lí­tot­ta az indu­lást és bizony­ta­lan­ná tet­te az egész napos túrán­kat. Reg­gel, a csor­gó eső miatt már elha­lasz­tot­tuk a raj­tot, vár­va, hogy hogyan ala­kul az idő­já­rás. Sze­ren­csé­re, a fel­hők hamar kiráz­ták magu­kat, így 10 óra­kor neki­vág­tunk  a hegy­ol­dal­nak. Az ere­de­ti, 15 kilo­mé­te­res kör­tú­rá­ról már lemond­tunk. A cél, minél messzebb jut­ni, amed­dig az idő­já­rás enge­di.

A könnyű emel­ke­dőt mere­dek hegy­ol­dal vál­tot­ta. A leg­idő­sebb részt­ve­vőn, a  80 évet betöl­tött Mar­git­kán min­den­ki cso­dál­ko­zott, aho­gyan tart­ja az elsők­kel a tem­pót. A sűrű köd­be szé­gyen­lő­sen elbúj­tak a hegyek, nem akar­ták magu­kat meg­mu­tat­ni. Az erős szél­nek csak azért örvend­tünk, mert remél­tük, hogy kicsit kitisz­tul és gyö­nyör­köd­he­tünk a táj­ban. De egy­re csak vas­ta­gabb, söté­tebb fel­hők­ben jár­tunk, így úgy dön­töt­tünk, hogy az 1743 m magas Osz­lea nye­reg­ből vissza­té­rünk. Tudom, pár túrá­zó csa­ló­dot­tan indult lefe­lé. De végül jónak bizo­nyult, hogy nem eről­tet­tük a csúcs­ra jutást. Alig for­dul­tunk vissza, pár dör­gés után zuho­gó eső­ben értünk vissza az autók­hoz.

A szál­lás­he­lyen, miu­tán min­den­ki meleg, szá­raz ruhá­ba bújt, Bodó József nyu­gal­ma­zott tör­té­ne­lem tanár beszá­mo­ló­it hall­gat­hat­tuk a Mader­s­pach csa­lád­ról és a Zsíl-völ­gyé­ről. A közös vacso­rát beszél­ge­té­sek soro­za­ta követ­te új kap­cso­la­to­kat, hida­kat épít­ve.

A részt­ve­vők nagy része egy éjsza­ká­val hosszabb­ra ter­vez­te ezt a hét­vé­gét, ha már ekko­ra távol­sá­got meg­tet­tek. Sze­ren­csé­jük­re, vasár­nap­ra kisü­tött a nap, így a Kis-Retyez­át máso­dik leg­ma­ga­sabb csú­csá­ról, a 2014 méte­res Jor­go­ván-kőről meg tud­ták cso­dál­ni az Osz­lea gerin­cet, God­ján-hegy­sé­get és a Retyez­át-hegy­ség vonu­la­ta­it.

Köszön­jük a részt­ve­vők­nek, hogy eljöt­tek és köszön­jük a segít­sé­get a Dob­ner csa­lád­nak és Illyés Kál­mán­nak.

Remél­jük, a követ­ke­ző túrá­ig már nem lesz­nek kor­lá­to­zá­sok és az egész Kár­pát-meden­cé­ből lesz­nek kép­vi­se­lők.

Köszön­jük a beszá­mo­lót Orosz Erzsé­bet­nek.