Börzsöny Vándortúra – a 25.

Börzsöny Vándortúra – a 25.

Fogadjátok sok szeretettel Kormos István tagtársunk beszámolóját.

2023. október 28-at írunk és az előző napi egész napos esőzés után reggel 5:45-kor autóba pattantunk, hogy részt vegyünk a 25 éves, jubileumi rendezésű Börzsöny Vándortúrán.Rendhagyó jellegű dolog, hogy ez a túra minden évben más és más börzsönyi településről indul, lehetőleg 25-35 kilométer hosszú és ha teheti érinti a Csóványost. Az idei, jubileumi rendezés pedig honnan is indulhatott volna, mint anno 1999-ben a legelső: Királyrétről. A teljes táv GPS-el mérve nekem 27,6 km. lett 1380 méter szintemelkedéssel. A rajt (és a cél) a Vulkántúrán már megszokott Vadászkastélyban volt, ahol reggel idő előtt érkeztünk meg, majd gyorsan el is tudtunk rajtolni és nekivágtunk a Várhegynek. A zöld kilátójelzés masszívan kaptatott felfelé egész a kilátóig, ahol az első ellenőrzőpont működött, majd a másik oldalon leereszkedve a Szén-patak völgyében indultunk befelé a börzsönyi rengetegbe.

A Szénpataki kulcsosháznál megkaptuk a második bélyegzést és egy kis frissítés után jött az embert próbáló móka. Elsőként a Hárs-rétig, majd a Három-hársig s végül a Csóványosig küzdöttük fel magunkat, a harmadik ellenőrzőpontig. Ezen a szakaszon még Csóványos alatt csodálatos őszi színekbe borult az erdő, aranysárga szőnyegen lépkedtünk felfelé a csúcs felé. Nem mindennapi látvány volt. Csóványosról hosszasan lefelé vezetett az út a Három-hányás nyerge felé, majd a Kőkorsó és a Magas-hídi-rét érintése után a Csarna-völgy felső részén, a régi kisvasút nyomvonalán ereszkedtünk le Hamuházig.

Itt működött a negyedik ellenőrzőpont – Sanyi szokás szerint finom pálinkával várta a túrázókat. Innen indult a következő combos szakasz felfelé Nagy-Hideg-hegyre. A Hanák-rét után leküzdöttük a siratófalat, majd fent a turistaházban pótoltuk az elvesztegetett kalóriát és megújulva vágtunk neki az utolsó 7-8 kilométernek. Leereszkedtünk a Rakodóhoz, majd a Kálmán-kaszáló érintésével a Suta-berki-nyiladék mentén értük el a Bajdázói-tavat. Innét már nagyon közel volt a királyréti cél, ahol a díjazás átvétele után finom babgulyással csillapítottuk éhségünket és megtárgyaltunk, hogy igen, ez egy nagyszerű jubileumi Börzsöny Vándortúra volt minden tekintetben.

Köszönjük a szervezést, az ellátást, a nagyszerű útvonalat és a megrendelt csodálatos napsütéses őszi időjárást. Adjon az ég még sok-sok ilyen Börzsöny Vándortúrát!