Az októ­be­ri, esős-ködös Haza­já­ró túra­hét­vé­génk után novem­ber ele­jén kegyes volt hoz­zánk a Jóis­ten, és cso­dá­la­tos, nap­sü­té­ses őszi idő­vel aján­dé­ko­zott meg min­ket. Túra­tár­sa­ink a fel­ke­lő nap fényé­ben kezd­ték meg 12, 26 vagy 45 kilo­mé­te­res túrá­ju­kat. Még a kis­oro­szi gye­re­ke­ket is kicsa­lo­gat­ta a késő őszi nap.

“Meg­áll­tam itt a nyug­ta­lan világ­ban
és ván­dor-párom, erre hoz­ta­lak.
Meg­ál­lí­tot­tak a pata­kos erdők,
a vér­csés szik­lák és vár­fa­lak.

Meg­kö­tö­zött a kép: a víz vilá­ga,
szál­ló hajón a tor­ló­dó vízen,
hősi tető hol vad­vi­rág­cso­kor­ból
har­cos közép­kor és múlás üzen.”

Áprily Lajos: Király­asszony kert­je rész­let

Áprily Lajos­ra emlé­kez­tünk a túrán, az első ellen­őr­ző­pont annál a teme­tő­nél volt, ahol a köl­tő nyug­szik. Leg­na­gyobb örö­münk­re nem­csak isko­lá­sok, hanem óvo­dá­sok is bát­ran neki­vág­tak a 12 kilo­mé­te­res táv­nak. Ők mécsest is gyúj­tot­tak a köl­tő sír­já­nál.

Innen a Kál­vá­ri­á­ra veze­tett az út. A kápol­na meszelt­fe­hé­ren tapad egy ande­zit­tu­fa szik­lá­hoz. Meg­cso­dál­juk és bal­la­gunk tovább a fel­leg­vár felé. Az erdő kife­je­zet­ten kel­le­mes, a kék sávon hala­dunk tovább a Bor­jú-fő emel­ke­dő­jén, majd elhagy­juk a Barát-hal­mot és a Moli-pihe­nőt. Egy emlék­kö­vön bevé­sett Áprily-idé­zet.

Amíg elér­jük a máso­dik ellen­őr­ző­pon­tot, a gye­re­kek is a fel­leg­vár felé vet­ték útju­kat. Min­den­ki fel­lé­leg­zett, mikor az Erdei Műve­lő­dés Háza felé veze­tő sza­ka­szon már csak lefe­lé kel­lett halad­ni. A 2. pecsét meg­szer­zé­se után az Áprily-völgy bejá­rá­sa követ­ke­zett, ami az ősz min­den szí­né­ben pom­pá­zott. Miu­tán elér­ték a 3. állo­mást a völgy aljá­ban, jól­esett a Sport sze­let az elve­szett ener­gia pót­lá­sá­ra /Jakab Sanyi bőke­zű­en osz­tot­ta szét a részt­ve­vők között/és a gye­re­kek újult erő­vel a hegy felé for­dul­tak. A kőbá­nya aljá­ban halad­va vissza­tér­tek a Mogyo­ró-hegy­re. Innen nagy haj­rá­ban sza­lad­tak a kicsik a 4. ellen­őr­ző­pont­hoz a sípá­lya par­ko­ló­já­ba, majd szél­se­be­sen vet­ték be a Sala­mon-tor­nyot is.

Mi komó­to­san halad­tunk az erdő­ben tovább a Pap-réti erdész­ház felé. Fel­fe­lé kapasz­ko­dunk, míg­nem egy asz­falt­út­ra értünk, aztán egy újabb erdei ösvény­re térünk, ami a Jáno­sik kocs­má­ba vezet. Itt némi fris­sí­tés után (jó kis zsí­ros kenyér lila hagy­má­val) indu­lunk tovább a falu­szé­li sport­pá­lya öltö­ző­jé­be, a har­ma­dik ellen­őr­ző­pont­ra.

A Spar­ta­cus-ösvé­nyen illik a lába­ink elé néz­ni. Hosszabb séta után elha­la­dunk a jel­leg­ze­tes, osz­lop­sze­rű szik­la­tű mel­lett, kinyí­lik a pano­rá­ma, és sze­münk elé tárul a Szent Mihály-hegy és a Duna kék­je is. Hala­dunk tovább, a Jenő kuny­hó­ig, ahol ismét vár egy ellen­őr­ző­pont.

Az Apát­kú­ti-völgy mel­lett foly­tat­juk utun­kat, vidám patak­cso­bo­gás köze­pet­te. Az út már lefe­lé vezet­ne, de ránk még vár az utol­só ellen­őr­ző­pont, a Bánya­te­tő-kilá­tó. Innen meg­pil­lant­juk a Fel­leg­vá­rat, majd a zöld sáv jel­zést követ­ve igyek­szünk a cél felé.

A cél­ban elfo­gyaszt­juk jól meg­ér­de­melt pap­ri­kás krump­lin­kat, ahol a gye­re­kek után mi is meg­kap­juk kitű­zőn­ket és okle­ve­lün­ket. Nagy öröm szá­munk­ra, hogy a leg­ki­seb­bek is része­sei lehet­tek ennek a túrá­val és meg­ta­pasz­tal­ták, hogy együtt len­ni és közös úton jár­ni cso­dás dolog.

Köszön­jük a beszá­mo­lót és a képe­ket a Terep-járó blog­nak és a kis­oro­szi isko­la test­ne­ve­lő taná­rá­nak Balogh Dórá­nak.